Alázatos, fiúi fohász az aggokhoz
szerző: Kosztolányi Dezső
Ti aggok, kik az ablakokban ültök
s a szemüvegetek vigyázva, lassan
sikáljátok a szarvasbőrrel s enyves
szemetek elkalandoz a magasban,
ahol a nap dalol, gondoljatok ránk,
kik mélybe hörgünk, vérpárázta füstök
sötét gomolyán, lángoló özönben,
s ne rezzenjen meg a haragos üstök
szigorú főtökön, mikor biráltok,
kegyetlen aggok, mostoha apáink,
irgalmat esdünk, ifjak, a pokolban,
ne lássatok a jó Ábelbe Káint,
ítélő bírák, szakállas urak ti,
olyanok, mint az öregistent festik,
vén képeken, halljátok a szavunkat,
még reggel van, hadd éljünk mi is estig,
csak estig éljünk, csendesen megérve,
mint fán az alma, mezőn a kalászok,
aztán hulljunk le - ó szent, szent az élet -
százszor szent - ezt kiáltjuk megalázott
szívünkből, ezt ordítjuk, szent az élet,
legyen áldása mindétig mi vélünk,
ti sárga aggok, gyeplő-igazítók,
bocsássatok meg most nekünk, hogy élünk,
s ítéljétek meg, mily szép a rigó-fütty
a lármás nyári erdőn, tiszta vízbe
a fürge pisztráng, halvány lány az ágyon,
a vaj, a füge, a piros ribiszke,
mert szent a föld is, jertek, zengedezzünk,
költők, az élet papjaivá kentek,
gyalázatos, ki káromolni merte,
az élet szent és nincsen nála szentebb,
felétek nyújtjuk ifjú karjainkat,
ártatlan testünk, árva-árva vének,
húsz-harminc évünk, a mi bús bűnünket,
hogy szálljon szívetekbe ez az ének.