A lap feldolgozottságának foka

Akarat (Földre néző szem)

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Akarat
szerző: Gárdonyi Géza

A lokomotívban a gőz, az emberben az akarat. A gyermekkorban napról napra és évről évre egyirányu érdeklődés és hajlandóság alakjában nyilvánul. A kismacska játék és a kisgyermek játéka a későbbi életpályára irányuló akarat.


Minél több gondolatot és energiát foglal össze és visz egyirányba az akarat, annál nagyobb erővel válik majd ki később az az ember abban az irányban társai közül.


Az akaratnak összeszedettsége és egyirány felé való törekvése, - ez a feltétele minden munka sikerének. Minél egybeszedettebb ez az akarat, minél egyenesebben és minél serényebben tör valaminek a megvalósítására, annál jelentősebb és kiválóbb a munkája.
P. valaki angolul akar tudni. Ha nekifog és minden gondolata reggeltől estig az angol. Fordit és jegyez, nyelvtanokat olvas, szavakat csoportosit, sétájában is angol szavakat mormol, két hónap multán az az ember szótár nélkül olvas angol könyveket. De ha ugy kezd belé, hogy másnap már a franciára gondol, aztán egy hét mulva meg a németre, egyiket leteszi, másikat fölveszi, közben eszébe jut, hogy lefest valamit, vagy megszerez egy kótát, társaságba megy kártyázni, aztán megint angolul tanul, hát 10 év mulva tudhat.


A mágnások, királyi családok élete azért boldogtalan, mert minden vágyukat teljesíti a sors. A vágyuk tehát ritkán szülhet olyan akaratot, amelynek megvalósítása a maguk erejével történhetik. Magyarul szólva: nincs bennök akaraterő, tehát unatkoznak, nem tudják, mit csináljanak.


A földi boldogság első feltétele az akaratnak dolgoztatása egy cél felé kitérés nélkül, lanyhulás nélkül. Mert a boldogság egyik neme: a jól végzett munka látása, a siker érzése. A munka mutatja meg: mi az értéke az embernek.



Az akaratnak az erejét mindig az értelmi fejlettség hordozza.
A majom nem tudja koncentrálni a figyelmét csak percig, félpercig. Látjuk, hogy az elméje mindig szóródott. Épp így a gyermek.
Minél kiválóbb az elme, annál erősebben bírja összeszedni s egyirányba terelni az akaratot. A nagy emberek történetében látjuk, hogy éveken, évtizedeken át képesek egy munkára fordítani az akaratukat. Semmi egyebet nem csinálnak, semmi egyébbel nem törődnek. Sőt némelyikben már gyermekkorában nyilvánul valami nagy tett vagy nagy eszme vagy művészet-ág iránt való akarat, élete végéig annak a megvalósítására dolgozik. Liszt, Paganini.
Akarat-állandóság nélkül hogyan készülhetett volna el az Elvesztett paradicsom, Aeneas. Minden hősköltemény, nagy szótárak stb.