Ugrás a tartalomhoz

Adósok, jótállók, hitelezők I.

A Wikiforrásból
Adósok, jótállók, hitelezők I.
szerző: Mikszáth Kálmán

      E háromból áll az egész világ. Kivételt csak a nagyon boldogok képeznek és a nagyon boldogtalanok. Azok, akik nem lehetnek sem az egyik, sem a másik, sem a harmadik, s azok, akik nem akarnak azzá lenni.

Kötetekre menő tanulmányt lehetne írni az adósokról és a hitelezőkről. De minek elmondani dolgokat, amiket mindenki tud? Hiszen mindenki benne van a gyakorlatban.

Elég szomorú biz az, de mégis a legszomorúbb, hogy az adósok és hitelezők nem elegendők magukban, okvetlenül kellenek még azok a jótállók is, akikhez olyan nehéz hozzájutni!

Az adósságcsinálás magában véve könnyű dolog, a kölcsönadást sem tartom nehéznek (ha van miből) - hanem a jótálló-keresés, az olyan kellemetlen, mint a kártyázásnál az osztás, kivált ha nagyon ragadós a kártya.

A tudatlan, szerénykedő emberek kedveért miért ne fecsegjem hát el legelőbb, miképp szokták fogni a jótállókat a professzionátus kezesvadászok.

Kik ezek a kezesvadászok? Ejh, hát azok, akik dolgozni nem akarnak ugyan, de lopni restellnek, akik kitalálták, hogy a kezes legkényelmesebb eszköz a megélhetésre, ha az embernek semmije sincs.

Különben nem épp holmi dib-dáb emberek ezek a kezeskeresők: többnyire végzett földesurak, fényes családi neveikből élődő proletárok, gazdag nagybátyáik hosszas életével sújtott uracsok. Azok, akik leszálltak oda, hogy jótállót kell keresniök és azok, akik odáig vitték, hogy reményük van zsiránst - fogni. Ez a láncszem tehát a felső régiókból leér egészen a százesztendőre lefoglalt fizetésű hivatalnokig s a semmittevő elegáns utcataposó specialitásokig. Tovább nem megy. Ami azon alul van, az már a kvalifikáció alá esik.

A kvalifikációt azért említem, mert embereinknek szigorúan tisztességeseknek kell látszaniok, miután megélhetési eszközük épp e külső tisztesség.

Ha az életfenntartási módozatok és eszközök osztályozásánál a jogi definició a királyokat és írókat helyezi a legmagasabb sorba, mint akik közvetlenül a nemzet által tartatnak fenn, harmadikul alaposan beválnak a balekfogdosók, kiknek ambiciója abban kulminál, hogy mennél több ember kötelezze le őket azzal, hogy kötelezze le magát értük.

Ennek következtében van szükségük nagy ismeretségi körre. Szenvedélyes gazdák ők! Vagyonuk a - közönség. Mi természetesebb tehát, hogy mindig a vagyonukkal foglalkoznak, ismeretségeket kötve, jelen vannak mindenütt, minden és mindenki érdekli őket: könnyen felednek és könnyen tanulnak; arcukon az életkedv derűje, homlokukról lesugárzik az emberszeretet, mindenki iránt nyájasak s szorításra mindkét kezüket nyújtják.

Szeretetüknek azonban mégis vannak fokozatai. A kereskedőt szeretik legkevésbé, az számító ember, filiszter; a falusi úri ismerőst legtöbbre nézik, mert az könnyenhivő, galant és szinte hízik bele, ha a nevére szorulnak: hiszen bagatell az egész, csak az aláírása kell, egyéb semmi...

Csakhogy nem megy mindig könnyen. A falusi erkölcsök rohamosan vedlenek az emberiségről s a jótálló-keresés kezd háládatlan foglalkozás lenni. Akit talál az ember, az rendesen nem jó, aki pedig jó, azt nem lehet megtalálni. Pedig fáradságos munka ez a keresés s kitűnő talentumot föltételez ott, hol a tökély magaslatáig emelkedik.

Vannak ugyan még univerzális jótállók, a múlt századból áthozott jó szívek, egzotikus növények, melyek a XIX-ik század talajában pusztulni kezdenek a sok nyesegetéstől, aminek a saját természetük teszi ki őket.

Ezekhez könnyen fér a megszorult ismerős, de mit ér, ha a hitelezők egyéb gyarló sajátságaikhoz amaz elvetemedett logikát is öröklék: olyan jótállót kívánni, aki nem szeret jótállani.

Íme a világrendszer egy nagy hibája! Egy dilemma, mely beleütközik a teremtés észszerűségének törvényeibe.

Ez összeütközés kiegyenlítése ama nagyfontosságú manőver: »fogni« a kifogástalan kezest, a kifogásolható »elfogadónak«.

Vannak jószívű hitelezők is, akik nem veszik nagyon szorosan a jótállót. De ezek meg is járják némelykor.

Ismeretes képviselői körökben, noha még sohasem volt megírva az az eset, midőn egy képviselő beállított egy hírhedt uzsoráshoz - hogy néhány száz forintot kölcsönözzön tőle.

- Szívesen - mondá az uzsorás -, hanem egy jótálló kellene a váltóra.

S itt hamisan, jelentőségteljesen hunyorított a szemeivel.

- Kit akarna például? - szólt a képviselő kedvetlenül.

- Tudja, kedves képviselő úr, én nem veszem ezt valami nagyon szorosan, akárkit.

- No, de nekem nincs időm zsiránsokat keresni.

- Ejh, hiszen mondom már, hogy nem a szó szoros értelmében veszem a jótállót - s ezzel eléje tolta az íróeszközöket.

- Ahá, hm... kezdem érteni a dolgot. - S ezzel vette a tollat s aláírta X képviselőtársa nevét.

- Igen jól van... teljesen jól van - szólt az uzsorás a kezeit dörzsölve, zsebre rakván a hamisított váltót.

Azután szó nélkül fizette ki, persze illő levonások után, a megállapított összeget. Tudta, hogy jó üzletet csinált. Mert egy jó váltót nem lehetne ugyan behajtani a tisztelt honatyán, hanem egy hamis váltót okvetlenül ki fog fizetni. Az valóságos készpénz!

Mikor azonban a fizetési terminus megjött, nagyon csodálkozott, hogy minden csendes és nyugodt, az érdemes honatya éppen nem mutatja magát.

- Bizonyosan elfelejtette, amilyen könnyelmű... Üzenek neki azonnal.

Az adós visszaüzente lakonice, hogy nincs pénze, különben szívélyesen üdvözli Blaustein urat.

Blaustein dühbe jött. Micsoda? Még rimánkodni sem jött el? Jól van tehát, ha a börtön kell neki, hát legyen meg a börtön.

Két tanút vett maga mellé s azokkal megjelent X képviselőnél.

- Uram - mondá -, itt van egy ötszáz forintos váltó, amelyen ön a jótálló.

X átvette a váltót. Megnézegette.

Nem sápadt el, nem kékült meg, amint az uzsorás várta, hanem nyugodtan mondá:

- Sajnálom, uram! Nem fizethetek, mert nincs pénzem, sem vagyonom, semmim a világon,... hiszen igaz, hogy aláírtam s fizetném is szívesen, de a »lehetetlenség« nagy úr. Igen igen sajnálom...

- Nem igaz! - ordított az uzsorás kétségbeesetten. - Nem ön írta ezt alá!

- Ej, ej uram! Türtőztesse magát, kérem, mert... De különben is csak ösmerem a saját aláírásomat.

Így beszélik ezt a furcsa kis esetet, amiből kilátszik, hogy a hitelezők sohasem lehetnek elég óvatosak, s hogy mégis legtöbbet ér a szorosan vett jótálló - akinek megszerzése módját holnap fogom megírni.