A vogulok és osztyákoknál
| A vogulok és osztyákoknál
Pápai Károly jelentése anthropológiai és néprajzi tanulmányútjáról szerző: Pápai Károly |
Azon tanulmányutam eredményeiről kívánok beszámolni, melyet a múlt és a jelen év folyamán Munkácsi Bernát dr. nyelvész barátom társaságában végeztem. Utam czélja volt vogul és osztyák nyelvrokonainknak anthropologiai és főleg néprajzi vizsgálata. Kutatásom e czéljánál fogva, nem lehetne sehol inkább helyénvaló e jelentés, mint e társaságban, mely a hasonló irányban kutatókat és érdeklődőket magában egyesíti.
Útvonalam részletezését mellőzhetem, azt más helyen volt alkalmam feltüntetni.[1] Az utazás végeredményeit összegezni és összehasonlító következtetéseket vonni, csak az ötnegyedéves utazás teljes anyagának feldolgozása után válik lehetségessé. A mire jelenleg vállalkozom az, feltüntetni a tanulmányra indító okokat, a kutatásban követett módszert és ennek segédeszközeit, a vizsgálat körét és a gyüjtött anyagot.
I.
Midőn az utazás előzményeiről akarok számot adni: Reguly Antal emlékét kell hogy felidézzem. Az ő lelkes példájának volt következése, az ő kutatásainak szükséges folytatása a mi utazásunk. Az általa gyüjtött nagybecsü, gazdag nyelvi anyag, melyért életét áldozta fel, bevilágitott nyelvi rokonságunkba. Ez anyag alapján kiváló, nálánál iskolázottabb kutatók, a helyes módszerek alkalmazásával, megvetették alapját az ugor-finn összehasonlitó-nyelvészetnek. A nyelvi eredményeket azután nagy sikerrel alkalmazták ethnológiai kérdések megvilágítására.
Ezen nagy eredmények és sikerek mellett egészen feledésbe merült Reguly működésének másik iránya: néprajzi és anthropologiai kutatása, melyet földrajzi, történelmi és régészeti tanulmányokkal kapcsolatban folytatott. Pedig Reguly nagy buzgalommal űzött ilyen irányu, kiterjedt körü előtanulmányokat. Utjában néha nem csekély veszélyekkel szállt szembe, hogy megvalósítsa az anthropologia czéljait (gipszlenyomatok készítése élők fejéről); a legnagyobb buzgalommal, a legaprózóbb érdeklődéssel folytatja néprajzi megfigyeléseit, bár azokat, tudtunkkal, csak útja kezdetén jegyzi fel. Mind e munkájából csak igen kevés maradt reánk. Ezekből legbecsesebbek textusai, melyekben a néplélek nyilatkozik meg, melyeknek feljegyzésénél nem kevésbbé vezette őt a tartalmi, mint a nyelvi érdek. Anthropologiai megfigyeléseit pár sornyi feljegyzés és két koponya hirdeti. Az általa gyüjtött becses néprajzi és régészeti tárgyak, a mennyiben megvannak, szét vannak szórva. Néprajzi feljegyzések tőle csak leveleiben és nyelvi feljegyzésekhez adott magyarázatok alakjában maradtak reánk. Míg a nyelvi téren, mely nagy eredményt ígért, egy avatott, gondos fő, sokat megmentett vizsgálataiból: addig az ember- és néprajzi irányban nem akadt senki, a ki megfigyeléseit belőle kivenni, azokat helyette legalább részben feldolgozni, biztosítani akarta és tudta volna. Pedig Reguly nem kevéssé tartotta fontosaknak néprajzi vizsgálatait ugy általános, mint a rokonsági szempontból. Sőt ez utóbbi szempontból, merjük állítani, túl is becsülte azt. Néprajzi eredményeit külön két munkában volt szándéka megírni, az egyik az „összes finn néptörzsekről” szólott volna, a másik az uralontúli ugorokról, azok költészetéről, mindenütt tekintettel a magyarságra. Tudjuk, hogy Reguly e terveit nem valósíthatta meg. De nem akadt más sem a hosszú évtizedeken át, a ki e törekvéseiben, czéljaiban nyomába lépett volna.
Ez alatt a nyomába lépett, gyorsan fejlődő nyelvi kutatásnál létrejött a szüksége annak, hogy az általa hozott ugor nyelvanyag egész terjedelmében értékesítessék és ujjal gyarapítassék. E feladat elvégzésével a magy. tud. Akadémia Munkácsi Bernát dr.-t bízta meg, a ki feladatát megbízói legnagyobb elismerésére oldotta meg. Útjára készülvén, Munkácsi Bernát barátom társat keresett vállalatához, a ki az utazás terhét vele megoszsza és a tanulmányozandó népeket néprajzi és anthropologiai szempontból kutassa. Választása, ismerve tanulmányaim irányát, reám esett. Az 1887-ik év deczember havában szólított fel, hogy hozzá csatlakozzam. Habozás nélkül a legnagyobb örömmel jelentettem ki készségemet a csatlakozásra: még az egyetemen közösen ápolt terveink megvalósulását látva benne. Az elhatározás örömei csakhamar eloszlottak, midőn a megvalósítás mikéntje, a szükséges anyagi eszközök előteremtése került szóba. Nem akarom felujítani azon nehézségek és a velük járó izgalmak emlékét, melyek úti előkészületeinket megmérgezték. Hogy az akadályokat végre mégis elháríthattuk, abban a főérdem társam vasakaratát illeti. Csekély, de buzdító volt a támogatás, melyet kieszközölni sikerült. A magy. tud. Akadémia nagybecsü erkölcsi támogatása mellett a Reguly-alapból 300 forintot utalványozott számomra, melyet az utazás vége felé még 150 forinttal egészített ki. A földrajzi társaság 100 forintot adott. A közoktatásügyi miniszterium egy ösztöndíjam hátralevő részét (…?) forintot utalványozott ki, feloldva a vele járó kötelezettségek alól. Ezeken felül 400 forintos rokoni kölcsönt kaptam Hinriksz Károly nagy(…?)ám, herczegi uradalmi intézőtől. Mindezen eszközök elégségesek voltak az utazás megkezdésére, de nem annak keresztülvitelére. Némi könnyelműség kellett hozzá ily eszközökkel útra kelni, de bíztam a jövőben. E bizalmamban nem is csalódtam. Utazásom kezdetén értesültem, hogy a közoktatásügyi kormány, a hozzá elutazásom előtt benyujtott emlékiratom alapján, néprajzi tárgyak gyűjtésével bízott meg a nemzeti muzeum számára. Nem volt okom sajnálni már most, hogy a lipcsei és szent-pétervári néprajzi muzeumok ily irányu felszólítása elől kitértem. Utam elején kaptam a néprajzi gyüjtésre 600 forintot, később annak folytatására 300, végül a hazaszállításra 250 forintot. Ez összeg, a rendelkezésemre álló anyagi eszközök legjelentékenyebbje, lényegesen előmozdítá úti czéljaim megvalósulását, bár jó részét a néprajzi gyüjtési és a szállítási költségek emésztették fel. E támogatás első sorban Szalay Imre osztálytanácsos úr ügyszeretetének köszönhető. Válságosnak vélt időben kaptam 200 forintot Török Aurél úr szíves gondoskodása folytán, tudományos törekvéseink lelkes, áldozatkész serkentőjétől, Semsey Andor urtól. Ez alkalommal hálás köszönetemet fejezem ki mindazoknak, kik anyagilag támogattak vagy e támogatás létrejöttén fáradoztak. Erkölcsi támogatásuk által köteleztek le Hunfalvy Pál úr, továbbá Török Aurél úr anthropologiai utasításai által, és különösen Budenz József úr, a ki valódi atyai gondoskodással őrködött egész utunk felett.
1888. márczius 13-ikán hagytuk el az Akadémia ajánlásával a fővárost, kétség és remény között. Sz.-Pétervárra siettünk, hogy az orosz kormánytól a szükséges utazási engedélyt, esetleg ajánlást megszerezzük. Nem akarok társam jelentésének ismétlésébe bocsátkozni annak előadásával, mint jutottunk egy-egy czári ukáz alakjában oly ajánláshoz, mely számunkra a hivatalos támogatást is biztosítá.[2] Mindezért illetékes helyen a magy. tud. Akadémia kifejezte köszönetét. Mindazáltal nem érzem magam felmentve a kötelezettség alól, hogy ez alkalommal személyes, meleg köszönetemet én is ki ne fejezzem támogatásáért az orosz kormánynak és mindazon közegeinek, kikkel érintkezni alkalmam volt. Ily előzékeny támogatást, egy ellenségesnek tartott nemzet részéről, válságosnak hirdetett időben legkevésbé remélhettünk volna. Ez előzékeny támogatás tette egyáltalán lehetővé utunkat, és azt anyagilag is felette megkönnyité. Az orosz kormány férfiai közül különösen Troiniczki urnak, a tobolszki kormányzónak tartozom köszönettel.
A fogadtatás előzékenységében a kormány közegeivel versenyzett a társadalom minden osztálya. – Különösen a tudósok és tudománykedvelők igyekeztek tartózkodásunkat a városokban tanulságossá és kellemessé tenni. Magába a fővárosban támogatásukkal leköteleztek Radloff és Schrenk akadémikus urak. Petri úr, a földrajz egyetemi tanára és Patkanov urak; Moszkvában: Gondatti; Kazánban: Szmirnov és Veszke; Jekaterinburgban: Clerc; Tobolszkban: Mamew, Lytkin és Lugovszki; Tomszkban: Florinszki, Kuzneczov és Adrijánov urak. Az érintkezésből mindezen tudósokkal és sok másokkal, az előnyökön kívül, melylyel az szaktanulmányaimra nézve járt, azon meggyőződést érlelte bennem, hogy az oroszság nem olyan, minőnek nyugoti tájékozatlanság és politikai gyűlölség kifesti. Mindaz, a mit tapasztaltam, láttam és hallottam, egy serényen munkálkodó, nagyratörő, nagyra hivatott népre vall, mely rövid idő múlva elfoglalja méltó helyét a művelődésben a nagy nyugoti népek mellett.
Mellőzni kívánom utunk azon részének vázolását, mely Oroszországon át Szibériáig vezetett. Bár e rövid ideig tartó út nem volt szegény szenvedésekben és gazdag tanulságokban.
Csak kevés időt fordíthattunk múzeumok megtekintésére és szakirodalmi tájékozódásra. Nem időzhettünk azon volgai nyelvrokon törzseknél (csuvasok, cseremiszek), melyeken útvonalunk átvitt és a melyeknek vizsgálata igen vonzó lett volna. Siettünk tanulmányunk czélja, a vogulság felé. 1888. május 6-ikán érkeztünk a nyugotról legközelebb elérhető vogul telephez, Persinához. E falu az Északkeleti-Uralban, a Szoszva folyó mellett fekszik, kevés számu eloroszosodó vogul lakossággal. Itt fogtunk tanulmányainkhoz. Társam a falu kenézének, az öreg Persänek nyelvében egy vogul dialektusra talált és annak feljegyzéséhez fogott. Nekem első sorban fogyatékos orosz nyelvismeretem bővítésére és a nélkülözhetetlen tárgyalási ügyesség megszerzésére kellett törekednem. Ez irányban derék orosz házi gazdánkban előzékeny segédre találtam. Ő vezetett be az orosz népélet ismeretébe, a mire első sorban volt szükségem, hogy a tanulmányozandó vogul-osztyák életben felismerjem az orosz elemeket.
Ez előtanulmányok mellett hozzáfoghattam főczélomhoz, a vogulság vizsgálatához. Egész nap a falu lakói között forogtam, felkeresve őket különböző foglalkozásukban; időnként egyiket-másikat felbéreltem magam mellé a szükséges magyarázatok megadására. Megkezdettem az anhtropologiai méréseket, néprajzi tárgyak gyüjtését, modellek készíttetését és a fényképezést. – Ily előtanulmányokkal és vizsgálatokkal töltöttem közel egy hónapot. Ez alatt begyakoroltam magam az orosz nyelvbe, jobban, mint azt oly rövid idő alatt reméltem volna. Ekkor a véletlen kedvező alkalmat nyujtott egy kirándulásra az Uralba, a legfélreesőbb, legkezdetlegesebb állapotban élő vogulsághoz. Ama vidékeken szokott pár év óta nyáron át időzni egy jól felszerelt, nagyszabásu orosz állami expeditió, melynek feladata az Északi-Ural ásványgazdagságának átkutatása bányászati szempontból és ennek kapcsán a geologiai viszonyok tanulmányozása és a terület topographiai felvétele. Az expeditiót, mely a legnagyobb előzékenységgel fogadott körébe, a felső Szoszva és mellékfolyóinak vidékén a Kis-Szoszva felső folyásához követtem. Ez utat a sekély hegyi folyókon, lélekvesztőkön, a mocsárokon lóháton vagy a hol ez egészen lehetetlenné vált, gyalog tettük meg. Közel egy hónapig voltam az expediczió kényeztetett vendége. A körében töltött napok utazásom legszebb emlékei közé tartoznak. Kedves kötelességem az élvezett előzékenységért és a bő tanulságokért legmelegebb köszönetemet fejezni ki első sorban az expediczió vezetőjének, a lengyel származásu Lebedzinszki bányamérnök úrnak, továbbá az expediczió többi tagjainak: Fedorov, Goncsa, Ivanov és Scipio de Campo uraknak. Körükben tanultam meg az utazásnak ama vidékeken szükséges módját, és a bánásmódot ama népekkel. Ez út alatt ismerkedtem meg a még eredeti vogulság nyári élete módjával, kóborlásaival. Visszatérve Persinába, társamat még ott találtam nyelvi tanulmányaival elfoglalva. Néhány napot tölték e helyen, főleg az északról itt nagyobb számban összegyült vogulság anhtropologiai vizsgálatával. Ezután (júl. 20-ikán) megválva társamtól, délnek siettem, hogy még a rövid nyár hátralevő részében felkereshessem a dél-lozvai, pelymi és kondai vogulságot. Ez a vogulság eloroszosodó és a halászat mellett kevés állattenyésztést űz és helyenként földműveléssel is kezd foglalkozni. A Konda mentében leevezve végződött nyári utam és a téli útra szükségesek bevásárlása czéljából Tobolszkon át Jekaterinburgba siettem, hova szeptember 12-ikén érkeztem meg. Innen, miután ide kitűzött találkozásom társammal meghiusult, Tobolszkban pár napot töltve, az utolsó hajón Tomszkba utaztam, melyet téli utam kiindulási pontjául választék.
Tomszktól október 23-ikán váltam meg, hogy téli tanulmányutam czélja, az osztyákság körébe jussak. Ez út az Ob hátán, annak folyása irányában vezetett. A téli szánút megnyiltát a Castrén által osztyák-szamojédnek nevezett eloroszosodó szamojédség körében töltém, vizsgálva ezek életét, és nagyobb számu feljegyzéseket téve költészetükből, bár nem az eredeti nyelven. A tiszta osztyákságot a Vasz-Jugánon, az Ob egy baloldali nagyobb mellékfolyóján kerestem fel: nov. 14-én érkezve azok területére. Majd magára az Obra térve, az annak mellékén lakó osztyákság tanulmányozására helyenként meg-megállapodtam. Ily tanulmányok mellett folyton az Ob jéghátán utazva, jan. 6-án, az orosz karácsony napján érkeztem a legészakibb tájak városi központjába, Berjozovba.
Itt szükségesnek láttam az osztyák tanulmányok félbeszakítását, hogy a vogulságnak előttem még ismeretlen legészakibb részét felkeressem, és ott a vogulság téli életével megismerkedjem. E czélból egy hónapot időztem az Ob baloldali mellékfolyóin, a Szoszván és a Szigván. Itt történt örvendetes viszontlátásom társammal, Munkácsival, közel félévi távollét után. A vogulság köréből ismét visszatértem az osztyákokhoz, azok legészakibb ágát keresve fel. Ezek tanulmányozásában töltöttem, az északi sarkkörön fekvő Obdorszkban, közel egy hónapot. E helyen és ez út alatt alkalmam nyilt megismerkedni az ujabban e vidékre költözött zürjénekkel és a legtávolabb északon kóborló szamojédekkel. Itt tanulmányaim befejezést nyertek. Különböző körülmények a visszautazást és hazatérést tették szükségessé és társamtól is ily irányu felszólitást nyertem. Márczius 17-ikén megváltam Obdorszktól, majd társam csatlakozván, együtt siettünk Tobolszkba, azt még a téli szánuton óhajtván elérni. Tobolszkban téli utam véget ért, miután a tél folyamán megtettem több mint 6000 versztányi szánutat. Tobolszkból, már nyári úton, az első hajón folytattam utamat Jekaterinburgon át Kazánba, majd Moszkvába és Pétervárra. Innen Helsingforszon, Stokholmon, Koppenhágán és Berlinen át utaztunk haza. A nevezett városokban többet-kevesebbet időzvén, csak. jul. 15-ikén érkeztünk Budapestre.
Az időzésnek a különböző városokban a czélja volt a muzeumoknak, főleg a néprajzi muzeumoknak tanulmányozása. E mellett az orosz fővárosban hosszabban időzve, tájékozódást kivántam szerezni a tárgyamra vonatkozó, nálunk hozzáférhetetlen irodalomban. A néprajzi muzeumok tanulmányozása sok tanulságot és sok meglepetést nyujtott. A soknépü Oroszországban élénk élet van a néprajzi kutatás terén, és ez a múzeumokban is kifejezést nyer. Különösen érdekes Moszkvának az orosz birodalom összes népeire és az összes szláv népekre kiterjedő gyüjteménye. E mellett nemcsak az európai Oroszország jelentékenyebb városaiban vannak néprajzi gyüjtemények, hanem a távol Szibéria félreeső városkáinak egyre-másra keletkező muzeumaiban is. Persze ma még ezek jobbadán a puszta gyüjtés fokán állnak: a feldolgozásra még hiányzanak a kellő anyagi eszközök és szellemi erők. Mindenütt a kezdetet látjuk, de egy sokat igérő kezdetet. – Nem nézhetjük minden irigység nélkül a finn főváros gazdag, gondosan összeállított néprajzi gyüjteményét. E gyüjtemény, melyet a kis finn nép állított össze önmagáról: páratlan a maga nemében. Páratlan a keletkezésének módja is: az egyetemi ifjuság hozta létre és az tartja fenn. Gazdagok, becsesek a svéd és dán főváros néprajzi kincsei. A német főváros gazdag néprajzi gyüjteményeinek ujabban emelt palota pedig a néprajznak, a néprajzi muzeum ügyének diadalát hirdeti. Minél többet láttunk, annál inkább éreztük, hogy e téren mennyire szegények, elmaradottak vagyunk és pedig csupán a saját mulasztásunkból.
II.
Az előzőkben feltüntetve tanulmányutam előzményeit, vázolva útvonalát, áttérek a kutatásban követett módszer és elért eredmények jellemzésére.
Tanulmányaim czélja tisztán az ember, a nép volt. A beutazott terület természeti viszonyainak vizsgálatára hiányzottak ugy a kellő anyagi, mint szellemi eszközök. Ez irányban mindössze egy kis növénygyüjteményre (mintegy 70 példány) tettem szert, mint két kirándulás eredményére. Időjárási megfigyeléseim a folytonos helyváltoztatás mellett csak reám bírhatnak egyéni értékkel. Meteorológiai megfigyeléseket különben is a beutazott terület néhány főpontján rendszeresen végeznek a politikai számüzöttek. Általában a vidék természeti viszonyait időről időre kutatják orosz tudósok. A külső természet általában csak annyiban bírt reám nagyobb érdekkel, a mennyiben az emberre és a népéletre jelentékenyebb befolyással van.
Megfigyelésem körébe esett a lakosság száma, elterjedése, fizikai tipusa, anyagi és szellemi élete és a beutazott terület eltünt népéletének emlékei. A népesedési statisztikai adatokat részben a saját népszámlálásom alapján gyüjtöttem, nagyobb részt pedig a kevésbbé megbízható anyakönyvi adatokra, a nem-keresztényeknél pedig az adó-könyvre voltam mint egyetlen forrásra utalva. Demographiai téren a népesség számának megállapítása mellett különös érdekkel bírt annak vizsgálata, vajjon mennyiben igazolható e népek állítólagos pusztulása, és minők a pusztulás tényezői. A statisztikai adatok, melyek e kérdésre fényt vethetnének, a multból igen gyérek, megbízhatatlanok és nehezen hozzáférhetők. Azért is igen kivánatos volt a gyermekszületések és halálozások számáról önállóan gyüjteni adatokat. Ez adatokból, ugy gondolom, a vogul-osztyákság nagyfoku szaporátlansága és gyermekhalandósága lesz kimutatható.
A korábbi és ujabb népesedési adatok megvilágítják a nép költözködési irányát. E szempontból különös érdekkel bír a vogulság költözködése az Ural nyugoti oldaláról annak keleti oldalára. E költözéssel befejeződött a vogulság kiszorítása az Ural innenső oldaláról, hol egykor oly nagy területeket népesített.
Gonddal gyüjtöttem a tanulmányozott népek elterjedésére vonatkozó adatokat. Ezek alapján a vizsgált terület néprajzi térképe lesz összeállítható. E térképen az állandóbban lakott helyek, folyók, tavak stb. elnevezése magának a benszülött népnek nyelvén lesz feljegyezve. E helynevek míg egyfelül nyitját adják egyes az oroszok által eltorzított neveknek, másrészt nem kevés világot vetnek a terület múltjára és a nép jelen életére.
A demographiai vizsgálatok vázolása után rátérek kutatásaim egyik legfontosabb irányának, az anthropologiainak jellemzésére. Ez irányban a vogulok és osztyákok fizikai tipusának megállapítása volt feladatom. E szempontból a leiró jellemvonások megfigyelésére fordítottam a főfigyelmet és csak másodsorban a mérésekre. A leiró jellemvonások közül különösen a bőrszín; a szem (alakja, a szemrés és a szivárványhártya színe); a haj (tömege, alakja, színe) és az arczszőrzet; az orr, a fül; az arcz- és homlok alakja és a pofacsont voltak különösen figyelmem tárgyai. A gyüjött nagyszámu hajpróbák lehetővé teszik a haj alaposabb vizsgálatát. Koponyát csak kettőt hozhattam. Részletesebb méréseket csak utam kezdetén, a vogulság körében tettem. E méréseknél a franczia antropométert és a kis csusztatót használtam. Testhőmérőm rövid használat után elromlott, valamint órám is, melylyel az érverések számát megállapíthattam volna. Méréseimnél alapul a Topinard-féle kisebb séma szolgált, azt az esetek nagyobb részében kiegészítve több a németek által ajánlott mérettel. Ez alapon végeztem mérést 40 vogulon (köztük csak egy a nő). A lakosság katonai kötelezettségkörébe vonást látott a kutatás e módjában és az iránt ellenkezést tanusított. Az igy támadó bizalmatlanság, mely egy ízben veszélyes jelleget is öltött, koczkáztatta néprajzi kutatásaim sikerét, hol a nép bizalmára a legnagyobb szükségem volt. Ezekhez járult még, hogy télen a test a sok vastag ruhától szinte hozzáférhetetlen volt, a ruhák eltávolítására pedig a lakások hőmérséke miatt alig lehetett gondolni. Mindezek arra indítottak, hogy téli utam folyamán a leiró jellemek feljegyzése mellett a termet és a koponya index méreteire szorítkozzam. Ilynemü megfigyeléseket végeztem 100 vogulon, 145 osztyákon, 50 zürjénen és 32 szamojéden. E megfigyelések kapcsán alkalmam nyilt tájékozódni egyes ama vidékeken gyakori betegségek elterjedéséről, okairól (mint főleg a venerikus és szembetegségeknél).
Az anthropologiai megfigyeléseket kiegészítik ily irányu fénykép felvételeim. Ezek első sorban az arcz-tipust feltüntető fejalakok. Ilyeneket utam folyamán annak különböző pontjain nagyobb számban készítettem. Minthogy itt a fényképezettek kiválasztása némileg önkényes lehet: ezen baj elhárítására csoport-képek szolgálnak. Egy-egy ily csoport-képen egy falu vagy vidék lakói vannak együtt minden válogatás nélkül. E csoportképek, melyeknek létesítése nem járt minden nehézség nélkül, képét nyujtják az egyes tájak ruházkodásának is. Mindezen képek természetesen főleg magára a megfigyelőre bírnak jelentékenyebb anthropologiai érdekkel.
Az összbenyomás alapján, melyhez e kutatások vezettek, a vogulság és osztyákság tipusa lényegben azonos, bár egyes alcsoportokat meg lehet különböztetni. Addig is, míg az anyag feldolgozása, a tipus szabatosabb jellemzésére képesít, néhány fontosabb jelleget óhajtok kiemelni. A tipus mongoloid jellemü, bár kisebb mértékben mint a szamojédeknél. A középtermet délen az alacsonyba, északon helyenként a magasba megy át. A koponya hossz-szélességi indexe a 40 vogulnál, a hol eddig azt kiszámítottam, határozottan brachykefaliát mutat. A bőr színe barnás. Az arcz középen kiszélesedő, kevéssé kiálló pofacsontokkal és keskeny szemréssel, a mi főleg a nőknél és gyermekeknél feltünö. A hajzat dús, színe, mint a szem szivárványhártyájáé is sötét. A test és arczszőrzet is igen gyér. Különösen jellemző az orr alakja: tövénél mélyen benyomott keskeny, lefelé jelentékenyen kiszélesedő. Ezek a főbb jellemvonások. A gyüjtött anthropologiai anyagnak és feldolgozásának közlése első teendőim közé fog tartozni. Addig is, a mi fizikai rokonságunk kérdését e népekkel illeti, arra e jelentésem végén kivánnék pár észrevételt tenni.
Jelenleg áttérek kutatásom főirányának, a néprajzi kutatásnak és eredményeinek feltüntetésére. E kutatás czélja a tanulmányozott népek életét, annak minden oldalát lehetőleg megfigyelni, megérteni és megértetni. E megfigyelés mindenre kiterjed, a nép legelemibb szükségeinek kielégítésétől, a táplálkozástól, szellemének legmagasabb nyilatkozásáig foglalkozásában, családi és társas életében, kezdetleges vallásában, művészete és költészetében. Hogy minő módon jártam el a kitűzött feladatok megoldásában, arra utalni talán annyival kevésbbé lesz felesleges, minthogy nálunk az ily irányu megfigyelések még nem igen szokásosak.
Az utazó, ki a tanulmánya tárgyát képező nép körében utazgat vagy időzik, lépten-nyomon olyféle megfigyeléseket tesz, melyek feljegyzésre érdemesek. E megfigyelések, mint önkényt kinálkozók, a legnagyobb érdeküek.
De mindezek jobbadán a népélet külső oldalára vonatkoznak és felette hézagosak maradnak. E hézagok kitöltése, a bemélyedés a nép életébe szükségessé teszi a huzamosabb tartózkodást egyes pontokon, a mire a pusztán anthropologiai megfigyelőnek szüksége nem lenne. Igy időztem utam folyamán egyes pontokon, a hol a népélet feltünőbb különbségeket mutatott, huzamosabban: pár hétig; míg egyéb helyeken egy-két napot tölték főleg anthropologiai érdekből.[3] Az állandóbb tartózkodási helyek megválasztásánál tekintettel voltam arra, hogy ott a megélési, lakásviszonyok türhetőbbek legyenek, és hogy alkalmas tolmácsokra találjak, kik az orosz nyelvet bírják.
Csak ilyen benszülött vogul illetőleg osztyák tolmácsok mellett vált lehetővé a rendszeresebb tanulmányozás. Mindazon adatok, miket orosz részről a papoktól, kereskedőktől vagy néha a felette szolgálat-kész, művelt, politikai száműzöttektől nyertem, inkább csak útmutatásul szolgáltak arra nézve, hol kutassak. Mindazok közlései a féltájékozottság vagy hagyományos, egyoldalu felfogás hibájában leledztek. Maga a nép embere a legjobb vezető, tanító a saját dolgaiban. Csak egy-egy értelmesebb vogul vagy osztyák bizalmát megnyerve, sikerült jobban behatolni a nép életébe. A bizalom felkeltésére szolgál, ha tájékozottságot árulunk el dolgaikban és nagyfoku, őszinte érdeklődést. De mind e mellett, vagy akár ezek nélkül elmaradhatatlan bizalomgerjesztő: a pálinka.
Valami módon megnyerve egyet az értelmesebb benszülöttek közül, bizonyos napidíj mellett őt magamnál tartottam. A hozzá intézett kérdésekre adott feleletek alapján jegyezgettem. Ő tájékoztatott a környék földrajzi viszonyairól, lakott helyeiről és a földrajzi elnevezésekről. Vele apróra megtekintettem a falut, egyes lakást, ennek részeit, berendezését és a benne levő tárgyakat, kikérdezve azok nevét, rendeltetését. A táplálkozást és ruházkodást illető kérdésekkel tolmácsom közreműködésével az asszonyokhoz fordultam, mint legilletékesebbekhez. Tolmácsom tájékoztatott a vidék halai és vadjairól, halászatáról és vadászatáról. Társaságában részt vettem egyes halászatokban és vele megmagyaráztattam a halászat és vadászat eszközeit. Tőle nyertem adatokat a rokonsági viszonyokról, családi, társadalmi életről. Nyomára vezettek környékük régiségi nevezetességeinek. Egyes pontokon az ő orosz nyelvü előadásuk alapján meséket jegyeztem föl és hősi mondákat.
Különös előszeretettel jártam minden után, a mi samanizmusukra világot vethet. Vadásztam fétiseikre, melyeket nagyon rejtegetnek, félve a papságtól és a hivatalnokoktól. Ezek közül nem minden furfang és erőszak nélkül sikerült többet megtekintenem, néhányat lefényképezvén vagy megszerezvén. A vasz-jugáni osztyákságnál, melynek dialektusa egészen ismeretlen az irodalomban, kis szójegyzéket állítottam össze, mely persze csak ideiglenesen bírhat némi érdekkel. – Az egyéni megfigyelések a megbízható oldalról nyert közlések alapján elég bő anyaghoz jutottam.
A megfigyelések és feljegyzésekkel együtt járt a népélet jellemző tárgyainak gyüjtése. E gyüjtés czélja volt a népéletnek teljes képét adni tárgyaiban, a mennyiben ez lehetséges. Ily módon a gyüjtés kiterjedt a ruházkodás, a háztartás, a halászat és vadászat tárgyaira és a vallásos vonatkozásu tárgyakra. E mellett gyüjtöttem a lehetőségig régiségeket. A nagyobb, nehezen szállítható tárgyaknak modelljeit maguknak a tárgyaknak készítésében jártas benszülöttek a helyszinén készítették. Ily módon egy közel 500 tárgyból álló gyüjtemény létesült. A gyüjtemény túlnyomóan vogul és osztyák tárgyai mellett, néhány osztyák-szamojed, szamojed, zürjén és tunguz tárgy van. E gyüjtemény jelenleg nemzeti múzeumunk tulajdonában van és a legteljesebb vogul-osztyák gyüjtemény. Azon tudományos haszon mellett, melylyel majdan e gyüjtemény feldolgozása jár, meg lesz annak általános művelési hatása: a mennyiben, mikor majd felállítható lesz, elég teljes és hű képet fog nyújtani távoli nyelvrokonainkról. A mint az anthropologiai, éppen ugy a néprajzi megfigyeléseknek is fontos kiegészítői a fénykép-felvételek. Az utam folyamán eszközölt felvételek alapján nyert többé kevésbbé sikerült képek száma meghaladja a kétszázat. Ezek a már emlitett nagyszámu tipus és csoport-képek, és néhány tájkép levonásával, néprajzi érdekü képek, különösen a lakott helyeket, a lakást, a ruházkodást, a foglalkozás egyes mozzanatait feltüntető és a nép vallására vonatkozó képek.
Ez volna nagyjából a helyszinén gyüjtött anyag. Ehhez járul a városokban, múzeumok és könyvtárakban végzett tanulmányok eredménye. Az utóbbi helyeken alkalmam nyílt tájékozódni a tanulmányozott népekre vonatkozó szegényes, de nagyon szétszórt irodalomban és főleg a népek múltjáról gyüjteni adatokat.
Az egész gyüjtött anyagot szándékom körülményeim és irodalmi viszonyaink számbavételével kisebb tanulmányokban feldolgozni, részben pedig mint nyers anyagot közölni. Ily külön-külön kis tanulmány tárgyait képeznék: az anthropologiai, a demographiai eredmények; a beutazott területek néprajzi térképe; a táplálkozás és élvezeti szerek; a ruházat és elkészítése; a halászat, a vadászat; a rénszarvastenyésztés; a családi, házassági és rokonsági viszonyok; a gyermek születése és neveltetése; a társadalmi és jogi szervezet, különösen annak múltja; a fétisek és a samanizmus; a kezdetleges művészet; történelmi adatok összeállítása különös tekintettel a régi Jugriára; a gyüjtött régészeti anyag összeállítása. Mindehhez járulna kevés szójegyzetek közlése és magyar szövegü népköltészeti közlések. Ez utóbbi feljegyzések csak nagyon igénytelen adalékot képezhetnek azon nagybecsü, gazdag népköltészeti anyaghoz, melyet útitársam, Munkácsi Bernát, a vogulság körében gyüjtött. Az ő feljegyzései távol északi nyelvrokonainknál, meglepően gazdag népköltészetet tártak fel, melynek bőséges mithologiai tartalma uj és teljes világításban tünteti fel e népek mythosát.
Az eddigiekben vázolva a gyüjtött anyagot és a tervbevett feldolgozás módját, többen azt kérdezhetnék, hogy e kutatás minő érdekkel és értékkel bír. A felelet e kérdésre kettős szempontból adható: a rokonság szempontjából, melyben a vogulokhoz és osztyákokhoz nyelvileg állunk, és másodszor általános anthropológiai és néprajzi szempontokból. A mi a rokonságot illeti, ugy azt a nyelvi téren útitársam nagyszámu, becses, új ténynyel teljesebb világításba hozta. E nyelvi rokonság minden kétségen felül állt és áll és azt nem szükséges anthropológiai és néprajzi tényekkel igazolni, valamint nem lehet ilynemü tényekkel megdönteni. Az első feladat e téren az elemzés, a rokonsági probléma felbontása főbb részeire. A nyelv, a fizikai tipus, az életmód és szokások különböző tényezők hatása alatt állanak és változnak. A mint mindazoknak tanulmánya különböző feladat, ugy a rokonsági viszonyok kiderítése az egyik vagy másik téren külön-külön vizsgálat tárgya. A kérdés, mely naiv alakjában ugy hangzik, hogy minő népekkel vagyunk rokonok; szabatosabban igy fejezhető ki: minő elemekből áll a magyar nyelv, fizikai tipus és művelődés, és ez elemek minő viszonyban állanak más népek nyelvéhez, fizikai tipusához és művelődéséhez? Az ily irányu kutatás a legrokonabb viszonyt tüntetheti fel az egyik irányban, a nélkül, hogy annak nyomaira más irányban is találhatna.
E szempontokat óhajtottam előrebocsátani e kérdésnél: hogy nyelvi rokonságunk a vogulok- és osztyákokkal kiterjed-e a fizikai tipus és a szokások rokonságára? Merész, bár annál hálásabb feladat lenne e kérdésre jelenleg már határozott feleletet adni. Addig is, míg eredményeimet feldolgozva ez irányban akár igenlő, akár tagadó felelettel állhatnék elő, kénytelen vagyok beérni az utalással azon akadályokra és nehézségekre, melyek e kérdés megoldásának útjában állnak.
Mindenek előtt azon nagy időbeli távolságra kell gondolnunk, mely, feltéve a hajdani együttélést, bennünket ama népektől elválaszt. A néprokonok szétválva, vándorlásuk egészen különböző irányu volt, ugy, hogy idővel térbelileg is nagyon eltávolodtak egymástól. Nagyon eltérő klimatikus, anthropologiai és néprajzi tényezők körébe jutottak. Míg az uralontúli ugorság mindinkább északra lett szorítva, addig az egyre erősödő magyarság mind kedvezőbb viszonyokat teremtett magának, mind délebbre hatolt, míg a Tiszánál állandóan megtelepedett. Míg ott a hanyatló népélet zürjén, szamojed, tatár és végül orosz hatások alá jutott; addig a haladó magyarság török, szláv és germán befolyás alatt állott. Míg e befolyások csak többé-kevésbbé mély nyomokat hagytak a nyelvben a nélkül, hogy annak lényegét érintenék, addig a geographiai tényezőkhöz inkább idomuló, a keveredések által jobban befolyásolt fizikai tipus, életmód és szokások gyökeres változáson mehettek át. E tekintetben alighanem a magyarság az, melynek eredeti tipusa jobban megváltozott, hogy ne mondjam elváltozott.
Mindezen változásokat számbavéve, felette nehéz feladat az anthropologiai és néprajzi téren közös nyomokat mutatni ki. E nehézségeket növeli az a körülmény, hogy éppen a magyarság néprajzi vizsgálata körül eddig nagyon kevés, anthropologiai vizsgálatát illetőleg jóformán semmi sem történt.
Az anthropologiai téren az összehasonlítás csak akkor lesz lehetséges, ha a magyarság jelenlegi és multbeli tipusa némileg körvonalozható lesz; bár ez irányban vérmes reményeknek éppen nem adhatunk helyet. Szempontunkból, igénytelen nézetem szerint, elsőrendü jelentőséggel bírna, népünk tipusában mongolóid jellemvonások nyomait kutatni.
A néprajzi téren az összehasonlításnál egyelőre a nyelvészet kalauzolására leszünk utalva, bár egyes kísérletek lehetővé teszik az összehasonlítást a tisztán néprajzi téren is. Igy, ama páratlan néprajzi vizsgálatok, melyekkel Hermann Ottó irodalmunkat gazdagította, lehetővé teszik a halászat terén rokoni nyomok feltüntetését. – Egyes szórványos nyomok azonban nem jogosíthatnak fel bennünket messzebb menő következtetésekre. Határozottabb véleményt nyilvánítani e népekhez való anthropológiai és néprajzi viszonyunkat illetőleg csak akkor merném megkisérteni, ha utazásom eredménye feldolgozva, és népünk hasonló irányu vizsgálata körüli mulasztásunk némileg pótolva lesz.
Bárminő érdeküeknek bizonyuljanak majdan kutatásaim a rokonsági kérdést illetőleg: azoknak mindig megmarad a maguk értéke, általános anthropológia és néprajzi szempontból. E szempontok nem kevésbé voltak fontosak utam megvalósulásában, mint a rokonsági szempontok. Sőt reám egyénileg talán még fontosabbak is voltak. Ki néprajzi tanulmányokra adva magát, a néprajz czélját a művelődés kezdeteinek kutatásában látja a jelenleg élő népeknél, arra mi sem bírhat nagyobb varázszsal, mint belemerülni kevéssé ismert, kezdetleges népek körébe, azok tanulmányozásába. E varázst csak növeli, ha tanulmányainkat oly nép körében tehetjük, melynek nyelve rokon a mienkkel, ősi múltja közös lehetett népünk múltjával.
Általános néprajzi érdek volt az is, mely egykor Regulyt útjára vitte. Ezt talán kevesen tudják, azért is azt kiemelni éppen e társulatban kivánatosnak tartom. Midőn Reguly hazáját elhagyva útra kelt, nem néprokonaink kiderítése vitte őt útjára. Meg volt annak a mélyebb oka, miért indult a tanulmányutazók szokásától eltérően, az északi tájakra. „A természet emberét – igy ír egy barátjának – az ország és nép őseredeti állapotját, … és mily kevéssel, egyedül a vad természet adományaival éri be az ember: ezeket felfogni nem tudtam, s az engem gyötrött: most ki vagyok elégítve. Ezen utazás nekem egy egész kifejlődési történetet mutatá mind a földnek, mind pedig az embernek. Egy utazás az északon … valódi képét mutatja a kultura genesisének.”[4] Ezek Reguly saját szavai. A néprajzi kutatás czéljának: „a kultura genesisének” kutatására áldozta életét. Erre ösztönözte legmélyebb hajlamai mellett: hazafias kötelessége. E büszkesége azt kivánta, hogy a nemzete részt vegyen ama nagy czél elérésében. A nemzetére váró feladat, e czélt tekintve, Reguly szerint mi sem lehet inkább, mint saját múltjának és a vele rokonnak bizonyult népeknek tanulmányozása. E tanulmányokban csak később lépett mindinkább előtérbe a rokonsági kérdés és főleg a nyelvi rokonság kérdése. Ennek oka az e téren elért nagyobb sikerekben rejlik. Reguly maga nem volt nyelvész, sem képzettségénél sem hajlamainál fogva. A néprajz czéljai voltak az ő czéljai: ő volt az első, a ki tisztán látta a magyar néprajzi kutatás feladatait. Ő az uttörő merészségével el is akarta egymaga végezni e feladatot, de elbukott pályája kezdetén. Az általa vallott czélok megközelítése, méltó nemzedékek munkájára.
A Reguly eszménye ösztönzött engem is igénytelen vállalatomra, melynek legszebb eredményének tekinteném, ha másokat is hasonló irányu kutatásokra serkentene.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Földrajzi közlemények. 1888. IX. és X. és 1889. VIII. f.
- ↑ Munkácsi Bernát dr.: Nyelvészeti tanulmányutam a vogulok földén. Budapesti Szemle 1889. novemberi és deczemberi szám.
- ↑ Ily pontok, hol többet-kevesebbet időztem a voguloknál: Persina és Gorny a Lozván, Saim és Leus a Kondán, Jeni-paul és Sortengja-paul a Szoszván, Sukkerja-paul a Szigván; az osztyákoknál: Vasz Juganszkoe és At(?)-puchet a Vasz-Jugánon, Juganszkoe a Jugánon, Alexandrovszkoe, Szurgut, Atlym, Berjozov, Kusevát, Muzsie, Obdorszk az Obon.
- ↑ Reguly-Album. XXVIII. l.