A vashámorba menetel
szerző: Kis János
Balázs, gróf Szentesynének
Volt kegyes szolgája,
S az ő istenes szivének
Könnyű volt igája.
Asszonya szelíd angyalkint
Bánt vele, s tűrt volna bár kínt,
Hív maradott volna tisztében,
Mert az istent félte szivében.
Elkezdvén korán hajnalban,
Míg béestveledett,
A felvállalt hivatalban
Buzgón serénykedett.
S ha kímélette grófnéja,
Egyben nedves lett szemhéja,
S ha könnyen megfelelt dolgának,
Magát már vélte rest szolgának.
Azért legkedvesb szolgája
A grófnénak ő volt,
Későn korán ékes szája
Dicséretére szólt.
Nem tartotta inasának,
Jósága tette fiának;
Orcáját nézte kedves szemmel,
Mert ragyogott ritka küllemmel.
Orbán, a vadász, mérgében
Ezért nagyon dúlt fúlt.
Komor fekete lelkében
Dühös irígy láng gyúlt.
S a grófhoz, kit csábítani,
S könnyű volt fellobbantani,
Magát egykor szépen befúrja,
S a gyanú magvát belé túrja.
"Nagy gróf! irígylem sorsodat!
(A vermet így ássa.)
Nem öli meg szép álmodat
Kétségek marása.
Szíved kegyes nőnek örűl
Szemérem övedzi körűl.
Bár ki megvetné mesterségét,
Meg nem ronthatná szent hűségét."
A gróf felel legényének:
Az eszed, látom, zab!
Higyj az asszony hűségének,
Múlóbb az mint a hab!
Mézes szót egy szép sem utál:
Az én hitem jobb talpon áll.
Gróf Szentesy a feleségét
Máskép érzi s látja hűségét.
Szól a vadász: okosan tészsz;
S így azt nevetheted,
A ki, vesztére, olly merész,
Hogy víja őrzeted,
Ki bár született szolgának,
Buja tőrt hány asszonyának.
Micsoda? mond a gróf reszketve;
Hol van olly veszett konkoly vetve?
"Úgy? s a mit minden tud és lát,
Ne látná nagysága?
Jó: hallgatok róla tehát,
Ha az kívánsága."
A gróf vére majd forr majd fagy
"Szólj, máskép halál fia vagy,
Ki mer társamra pillantani?"
"A szőke! ha ki kell mondani."
"A fickó, mond tovább, nem rút,
Bátran azt vallom én!"
Hideg meleg veriték fut
Végig a gróf testén,
"Uram, a mit elkövete
Előtted titok lehet-e?
Mint van a grófné körűl mindég
Az asztal felett, s szeme mint ég!
Csak nézd, e vers be szemtelen,
Melly lángját rajzolja!
S még a grófnét, az esztelen,
Vétekre unszolja.
Nagysága szíve jó és lágy,
A balgatagnak békét hágy;
Bánom is, hogy szóltam ellene
Nincs a mit féltened kellene."
A gróf szörnyű nagy mérgében
Oda lovagola,
Hol a vas a kemencében
Folyóvá lángola.
Szolgái itt későn korán
Gyújtják a tüzet szaporán,
Száz fúvók okádnak szikrákat,
S megolvasztanák a sziklákat.
A víz esküdt s frígyes párja
A tűznek ez helyen,
A malom kerekit árja
Forgatja szüntelen.
A mérges habok zuhognak,
A nagy pőrölyök csattognak,
S nem győzvén az ütést szenvedni,
Kénytelen a vas is engedni.
S a gróf két szolgát külön vön,
S mond: Figyelmezzetek!
Annak, ki majd hozzátok jön,
S ezt kérdi tőletek:
"Meglett-e a gróf hagyása?"
Légyen e pokol szállása,
Hogy átkozott élte megszűnjön,
S előlem örökre eltűnjön.
Vad örvendezéssel ennek
A két hóhér örül,
Szívek már vassá vált bennek,
S senkin nem könyörűl.
S ím a kemence fűl jobban,
A tűz magasb lángra lobban,
Éhes lelkek alig várhatja,
Hogy jőjön a tűz áldozatja.
Erre Orbán álnoksággal
Így szól a társához:
Balázs! eredj hamarsággal;
A gróf hí magához.
Őrá a gróf illy szóval várt:
Menj a vashámorba mindjárt,
S kérdezd meg ottan cselédimet,
Megtették-e rendelésimet,
Balázs fejet hajt, s a mint fut,
"Grófném nem izen-e?"
E gondolat eszébe jut,
"Megtudnom illene."
Megfordúl, s már nála terem.
"A vashámorba küldetem:
Nem járhatok-e ott kedvedre?
Én élek halok tetszésedre."
Grófnéja e kérdésére
Szépen felel nyomba:
Kedvem volna szent misére
Menni a templomba,
De a fiam beteg nagyon,
Menj, kérd az istent, hogy adjon
Néki virító egészséget,
S mindennek lelki békeséget.
Balázs örömmel elindúl,
Repűl gyors szárnyakon,
S alig ér futásában túl
Egynehány házakon,
Hogy a falú közepében
A harangzó cseng fülében,
Melly a bűnöst szent kongásával
Békélni hívja Jézusával.
"El ne kerűld a jó istent
A mikor uton vagy!"
Így szólt, s a templomba bement,
Hol volt csendesség nagy.
Mivel nyári nap égetett,
Dolgával kiki sietett,
Nem lehetett senkit találni,
Ki a misén tudna szolgálni.
Magát azonnal rá szánja,
Hogy minisztráló lesz.
Hitte, soha meg nem bánja
Ha illy, szent dolgot tesz.
A stolát, a cingulumot
A papra rá adja legott,
Kirakja a szent edényeket,
S gyorsan elkészít mindeneket.
S midőn ezt szépen megtette,
Minisztráns képében
Papját oltárhoz vezette,
Könyv levén kezében,
Térdet hajt a jobb s bal részen,
Minden intésre van készen,
S valamikor a Sanctus szó zeng,
A mint szokás, három ízben cseng.
Midőn a pap ájtatosan
Magát hajtogatja,
S a szentséget, nagy magosan
Emelve, mutatja,
Akkor is annak módjával
Jelt ád harangocskájával.
Kiki mellét verve hajt térdet,
S a szentség előtt keresztet vet.
Illy serény s buzgó tud lenni
Új hivatalában,
Tud, valamit szokás tenni
Az isten házában.
Egész végig mindent megvall,
Míg Vobiscum Dominus-t hall,
Mellyel a pap dolgát végezi,
S a misét áldva béfejezi.
Az edényt eligazítja
Ekkor mind sorjára,
A sekrestyét kitisztítja,
S osztán megy dolgára.
Nyugodt lelkiismerettel
A hámor felé siet el,
S még, hogy nyerjen boldog életet,
Az uton mond tiz idvezletet.
Mihelyt a vas olvasztása
Helyét szemlélhette,
Ezt kérdi: a gróf hagyása,
Ti szolgák! meglett-e?
Azok a tűzbe mutatnak:
"Szoktunk a parancsolatnak
Engedni: megesett a dögnek!"
Így szólnak, s ocsmányúl röhögnek.
Futva megyen most megvinni
A választ fejének,
Ki midőn látta őt, hinni
Alig mert szemének.
"Honnan jösz elő, hitetlen?"
"A hámorból." - "Lehetetlen!
Hát késtél parancsolatomban?
"Nem másutt, hanem a templomban.
Mert, hogy ma tőled elmentem,
Megbocsásd tettemet,
A grófnénál megjelentem,
Ismervén tisztemet.
Misét halljak! ezt kivánta.
Szolgád az időt nem szánta,
Rátok az úrtól sok áldást kért,
Imádkozott mind kettőtökért."
A gróf, mély gondba merűlvén,
Sárga lön mint halál.
"Hát a hámorhoz kerűlvén,
Szólj, melly választ hallál?"
"Uram, homályost feleltek,
Kacagva tűzbe intettek;
Megesett a dögnek! így szóltak,
De így, nem tudom, kit gúnyoltak."
"Hát Orbán? gróf szólt hirtelen,
S hirtelen elnémúlt,
Nem volt Orbán véled jelen?
Ő is oda indúlt."
"Uram, a hová jutottam,
Orbán hírét nem hallottam."
A gróf, mint a ki bálványnyá vált:
"Isten maga itélt!" így kiált.
S kemény szíve a szolgához
Lágy viaszként hajolt.
Karján vezette párjához,
Kinek ez mese volt.
"Nőm! ártatlan ez a szolga!
Lássad, hogy legyen jó dolga.
Sok veszély lebegett felette.
Az ég maga harcolt érette."