A vasút
A vonat a tenger felé zörög,
átvág a hegy kivájt, fekete öblén,
kijő, a napfényt víg füttyel köszöntvén
s eltűn az erdő lombjai mögött.
Rázkódva a dübörgő hídra fut,
szérűkön és sírkerteken dörömböl,
elsurran a magányos, néma völgy-öl,
vágtatnak a nyugodt tanyák, faluk.
Cserjéken és legyűrt füvek felett
vas-teste száguld, mint a képzelet,
megáll az ijedt paraszt szeme rajta.
Aztán alig fut, kattog szelíden s nagy
paloták közt végre elpihen az
összepörkölt vascsapok haragja.