A vak Gakon
»Vállam erős, jól megállok
És erő van még kezemben,
De szememre már nem látok, -
Csatába hejh! ki visz engem?
Hallom: zúg a had viharja;
Jertek s lovam vezessétek
Arra, arra,
Hol riong a harczi ének«.
S két apród ott közre fogja
A vak Gakont s viszi arra,
Hol dühöngve, háborogva
Dúl a csaták bősz viharja.
S a vak hős üt, vág és rombol
Jobbra, balra, mitse látva,
A sorokból
Halmokat vág szörnyű bárdja.
Forr a csata egyre jobban,
S elvágják az oroszoktól
A vak Gakont... ám legottan
Jaroszláv, a vezér így szól:
»Ne hagyjuk az emberünket,
Ni a csapás rája hogy dűl!
Jer, mentsük meg
A vak Gakont kezeikbűl.«
S neki újra az ellenek!
De im - Gakon nekik fordul - -
A fele se tréfa ennek - -
»Megállj öreg, ne bolondulj!
Mink vagyunk itt, jó barátok,
Mi nélkülünk még baj ér itt
S kész halálod, -
Mit aprítod a tiéid?«
Haj de annak nagy haragja;
Se hall, se lát, - s két kezével
Fogva bárdját, jobbra, balra
Csak tör és vág, aprít s csépel.
Nagy sokára hagyja abba'
A kimerült vén oroszlán,
S simogatja
Lassan a szakállát osztán.
A druzsina fellélegzik:
Győzött, bárha sok halott van...
Halva annyi vitéz fekszik...
És Jaroszláv néma, szótlan...
El is indul ő azonnal
És levéve a sisakját,
Vak Gakonnal
Lassan mén a harczmezőn át - -