A vén dádé

A vén dádé szerző: Darmay Viktor

Hej, mi ez itt, ház vagy kunyhó,
Vagy csak olyan vakondtúrás?
Gyönge vályog oldalának
Elég volna egy-két rúgás.
Szerteszét áll a födele
Mint a bolond ember haja,
Rókalyuk az ablak, ajtó,
Kunyhó biz ez, cigánykunyhó…
Hanem azért nem addig a!

Tekintetes, méltóságos,
Ne izéljen most az egyszer,
Húzza lejjebb a pipáját
Mindenféle mesterember,
Ami nincsen az ínyére,
Hagyja abban, hagyja békén,
De ne bántsa ám a gazdát,
Ne gucsmolja ringyét-rongyát
Árok partján, falu végén.

Haj vén Zsiga, öreg dádé,
Azért, hogy most itt ülsz lomhán,
Sürgő-forgó háznéped közt
A tűzhelynél guggolván,
S a füstön, mely szemed marja,
Annyi néznivalód akad.
Hogy aki lát, sajnál minden –
Te sem voltál mindig ilyen
Semmi haszna, ágról szakadt.

Jobb időben, nem is régen
Dehogy voltál, dehogy voltál,
Mint valami bársony mentén
Az ezüst gomb, úgy csillogtál.
Egy fél ország vigadott, sírt
Édes hangján hegedűdnek,
Húrjairól egyre, másra
Mint torul a gólya, szárcsa
Szebbnél szebb nóták repültek.

Hogy hallgattak, hogy újráztak!
S te mily büszke, hetyke lettél,
Hogy meghánytad fejed, vállad,
Mikor neki tüzesedtél,
Aztán húztad kivirradtig
S õk daloltak, táncolának…
S egy nap – mintha csak ma volna –
Úgy rohantak indulóra
A csatába – a halálnak!

– – Ácsi Zsiga! vége annak,
Hír, dicsőség, minden elhagy,
Nem hallod már: hogy volt, hogy volt!
Nagy-Sarlónál egy ágyú hang.
Szegény dádé, fülbe rúgott:
Azt se hallod, azt se, midőn
Kedves régi hegedüdőn
Pattognak a régi húrok.