A vén csavargó (Vajda János)
Béranger után
Ez árokban szűnjünk meg élni,
Vénűlten, fáradt betegen,
Részegnek tart az elmenő majd;
Annál jobb, - nem szán senkisem.
Elfordul egyik, mig a másik
Egy-két garast vet, menjetek,
Siessetek mulatni; - egy elaggott
Csavargó meghalhat nélkületek!
Vénség öl el; igen, mivelhogy
Éhen nem hal meg senkisem.
Hittem, hogy nyomorom utóját
A kórházban megédesíthetem.
De annyi a szerencsétlen, hogy
Minden kórház tömött, zsufolt...
Eh, utca volt a dajkád, vén csavargó,
Ahol világra jöttél, halj meg ott!
Míg ifjú voltam, művészeknél
Kértem munkát, keresetet,
Nekünk nincs annyi munkánk, lódulj,
Eredj koldulni, így feleltenek.
Ti dúsak, kik mondátok, dolgozz,
Elég csontot vetettetek;
Alván szalmátokon, a vén csavargó
Ezért nem átkozand meg titeket.
Mint más szegény, lophattam volna;
De nem, csak tartottam kezem,
Mi több, leszakitám az almát,
Mely út melletti fán terem.
Hússzor záratták immár reám
Ezért a börtön ajtaját,
Elrabolván a vén földönfutónak
Egy birtokát, a napnak sugarát.
Van-e hazája a szegénynek?
Mit ér búzátok, borotok
Nekem, ipartok, dicsőségtek,
Egybegyűlt szónokaitok?
Míg ellenség hízott hadával
Megvett falaitok megett,
Ellen kezéből nyerte táplálékát
A vén földönfutó és könnyezett.
Mint láb alá teremtett férget,
Miért el nem tiportatok?
Vagy mindenek javára tenni
Mért meg nem tanitottatok.
Egy kedvezőbb szél és a féreg
Szorgalmas hangyává leendett,
S szeretett vón testvér gyanánt, ki
Most úgy hal meg, mint ellenségetek! -