A vályú
| A vályú szerző: Tömörkény István |
A birkaköröm erősebb, mint a vas, mert a vas, ha egyszer elkopott, el van végleg kopva, a birka körme azonban újból kinő. Igy történt, hogy a község külső határában a nyájak elrontották a vályút, mivel a nyájak ivásközben beleálltak lábaikkal a vályúba s bármint volt ez a vályú hozzáértő mesterek tudománya szerint vassal vasalva, csak elkopott. Kilyukadt az oldala. A nyájak ezt szomorúan vették tudomásul, mert e lyuk folytán nem maradt meg a víz a vályúban, hiába merte tele a juhász.
Igy persze nem maradhat a bürge és a juhász be is üzent egy arrajáró embertől a községbe, hogy elromlott a vályú.
- No, mondta a bíró az üzenetvivőnek - ez furcsa.
- Már miért volna furcsa?
- Hát hogy elromlott a vályú.
- De magam láttam, bíró uram, erősködött az ember. Megmutatta a juhász. Olyan lyukas az, mint a Bodárovics Jóczó ködmöne. (Jóczó ugyanis a hivatalos koldus a faluban s ez okból lyukas ködmönben kell járnia.)
- Hm, vélte a bíró - az nem elég, az nem numerus, mivelhogy kelmed ma még nem hivatalos ember.
- Ma még nem, - esett beszédbe a hírhozó, megörülve igen nagyon annak az egy szónak, amit politikából ejtett ki a bíró. - Azonban amit látok, azt csak látom.
- No igen, - hagyta rá a bíró és méltóságosan legyintett a kezével. Ő könnyen legyinthetett méltóságosan, mert ő volt a legnagyobb úr a községben s az ilyennek mindenféle illik. Ha Bodárovics Jóczó legyintene így, elvennék tőle a lyukas ködmönt s csak a jó isten tudná megmondani, hogy miből építene akkor tornácos házat.
- Hanem - mondta a legyintés után a bíró - ide hivatalos szem szükségeltetik. Mert ez hivatalos dolog. Ennélfogva köszönjük kendnek a híradást, a többit pedig elintézi a község.
A községháza nagy szobájában ott ült mind a hat esküdt a padokon. Öt élt belőlük. Szerezsán Milos pedig aludt. Ez nem is állt föl, de a többi felállott, mert a bíró most olykép nyújtotta ki a balabbik keze kisujját (suta volt az öreg), mint mikor kiküldetésbe szokott rendelni hivatalos személyeket.
A kiküldetés... Szép dolog az, az a kiküldetés. Jóformán ez a legkedvesebb az egész világon. Magyarország fele abban utazik manapság, azon oknál fogva, hogy a kiküldetésnek hátránya nincs, ellenben vannak előnyei, mik napidíj néven neveztetnek és summa summarum számoltatnak el. Nem lehet hát csodálni, hogy a hat esküdt közül fölállt azonnal az öt eleven. Nem lehet csodálni, annál inkább sem, mert az ő évi fizetésük a községnél kétszáz forint, ellenben a megválasztásukra hatszázat költenek el. Eszerint némileg érthető az esküdtek fölállása, kik is a bíró felé fordulván, kérdő tekinteteiket reá szögezték (ismét kiveendő Karancsev Lyuba, aki bandzsal s ez okból nem néz oda, ahova akar. Csak oda nyúl).
Azt mondja a bíró:
- Esküdt lészen kiküldendő a vályú tárgyában.
A segédjegyző azonnal föl is jegyzi, hogy esküdt küldendő ki a juhfalkánál kilyukadt vályú tárgyában.
Erre így szól Drága Milos esküdt:
- Nem jól lesz az az írás.
- Már miért? - kérdezi a bíró, ama híres Obálics Obrád.
- Mert esküdtek kellenek oda, nem pedig esküdt - mondja Drága Milos. - Egy ember nem ember. Hivatalban.
Obrád bíró a föltámadt zajt oly kép csendesíti, hogy kopog az asztalon a pipája makjával. Mikor eziránt rendbe jönnek, szól megint lassú szemrehányással:
- Egy ember, egy ember. De egy embernek két szeme van. Két szem eleget lát azon a vályún. (Ez célzás volt Karancsev Lyubára, aki sanda létére sohasem tudott egyenesen a szolgabíró szemébe nézni. Már pedig az egyenes tekintet adja meg a becsületet, különösen, ha még a szemöldökét is egyenesen szúrósra fésüli az ember.) - Ennélfogva Drága Milos kiküldetik, hogy nézze meg, igaz-e a vályú hiresztelt kilyukadása. Most már nem bánta Milos, ha elmarad a második hivatalos személy. Kiment, befogatott a forspontos kocsiba, azon hazahajtott, s megrakván magát tarisznyával, kulaccsal és dohánnyal, útnak is eredt ki a pusztára.
Most, hogy a községi forspontos lovai megindultak Drága Milossal, azonnal gyorsabban halad a történet. Milos ugyanis aznap kiért a falkához, megdeputálta a vályút és belátta, hogy abból már soha többé ivóedény nem lesz. Ezt elvégezve, letelepültek a juhászokkal, kártyáztak egy kicsit. Milos nyert három juhsajtot, meg egy feketére szívott pipát. Másnap pedig bevitte megint a forspontos és Milos jelentést tett a bírónak a vályú mibenállása tárgyában.
- E helyett újat kell csináltatni - intézkedett a bíró és azonnal elrendelte, hogy árlejtés tartassék a helyszínén. Azért a helyszínén, hogy jól odamérje az itatót a kutak közé az ács. Továbbá azért a helyszínén, hogy ott csinálja meg az ács és ne kelljen külön fuvarral kiszállítani. Takarékosan kell bánni a község vagyonával - vélte a bíró. Mert ha gazdag is a község, csak elfogy a vagyon, ha nem kímélik. A helyszínén továbbá azért is, hogy - különben senkinek semmi köze az indokoláshoz.
Az árlejtés meg is tartatott. A bíró volt kint meg két esküdt s el is vállalta egy mesterember az új vályút. A leghíresebb ács volt az a környéken, de talán a világ minden ácsai között, pedig közöttük oly kiváló emberek is voltak, mint szent József. Ez bizonyos, akiről itt szó most van, a Vélity Pája nevezetű. Ő például a gerenda oldalára ragasztott ötforintos bankót egy szekercecsapással úgy levágja onnan, hogy sem a gerendának baja nem esik, sem a bankónak.
Fogadásból szokta ezt csinálni, aki nem hiszi, próbát tehet vele, ha van kidobni való ötforintos bankója. Ilyen ember Vélity Pája, aki elvállalta a vályút tizenhét forintért, két forintért pedig a rávaló vasalást. Ezzel aztán másnap visszajöttek a bíróék s rendben volna minden. De ép mikor a napidíjakat utalványoznák egymásnak, mondja a bíró:
- Baj van, mivelhogy a régi vályút pedig el kell újra árverezni.
E célból harmadnap újból kimentek negyednap visszajöttek, miután Vélity Pája megvette a régi vályút nyolc hatosért (tisztán csak a szép nagy szögek kedvéért, ami benne vannak. Mióta a sátoros cigányokat pusztítják, nincsen valamire való kovács az országban). Ezt így most már tökéletesen eligazították, hetednapra pedig kiküldték Jakoblyev Isza esküdtet, hogy nézze meg, vajjon csakugyan maga Vélity Pája csinálja-e a vályút. Mert az nem járná, ha valami értetlen emberre bízná ezt a munkát. No ez az óvakodás körülbelül fölösleges volt, mert ahogy Jakoblyev Isza kiment, látta, hogy csakugyan tulajdon maga Vélity Pája dolgozik ott, készítvén szorgalommal a régi vályúból az újat. Isza ebben meg is nyugodott és referált otthon, hogy Vélity csakugyan maga dolgozik.
Ily szorgos gonddal készült a vályú s igazán nem lehet panaszkodni, hogy a közdolgokban nincs meg a kellő ellenőrzés, mert a bíró az örökké alvó Szerezsánt is kiküldte egyszer, nézné meg, hogy micsoda bádogokkal borítja Vélity a vályú külső falait. Fontos kérdés ez, mert például fényes bádog ilyen helyre nem való, abban bámulja magát a birka, mint a tükörben szokás és elfelejt inni. Szerezsán sem talál semmiféle hibát odakint, mert a bádog, amellyel Vélity odakint dolgozott, nem volt fényes, sőt rozsdás, Szerezsán másnap hazament, jelentést tett s egyben tudatta, hogy holnapután alighanem ki is mehet már az átvevő bizottság, mert akkorra készen lesz a vályú.
Obrád bíró ezt tudomásul vette, azonban úgy okoskodott, hogy ilyen alighanemes jelentésre nem lehet intézkedni. A község vagyona elvégre is nem arra való, hogy egész bizottságokat küldjenek ki egyszerre s úgy lehet, nem is lesz kész akkora a vályú. Ez okból még egyszer kiküldötte a pusztára Okotics Szimót, hogy tapasztaljon mindent körül. Inkább egy embernek fizessék a napidíjat, mint négynek. Szimó kiment, Szimó bejött s jelentette, hogy csakugyan át lehet már venni a vályút. Készen van és Vélity Pája olyan büszke rá, hogy ki sem lehet mondani. Erre aztán kiment az öttagú bizottság harmadnap s nem negyednap jött be, hanem ötödnap, mivel némi áldomást is csináltak és vissza is nyerték azonnal Vélity Pájától a tizenkilenc forintot.
Most már van vályúja a birkáknak odakint a pusztán s két-három esztendeig semmi gond arra nem lesz. Obrád bíró bölcsessége így elintézte a dolgokat. Gyorsan és ügyesen, a közdolgoknál szükséges és köteles ellenőrzéssel ment a munka. Mindössze a számadásokban tűnik föl kissé ez a kiadási tétel:
Egy nagy új vályú a pusztai falkához 107 frt 40 kr.
- Százhét forint? - kérdezi a szolgabíró, mikor egyszer betekint. - Nem sok ez, bíró úr?
- Hát - mondja a politikus Obrád - vannak olcsóbbak is, főbíró úr. Ezt azonban Vélity Pája csinálta, a híres ács... aki a bankót úgy levágja a gerendáról, hogy semmi baja sem esik.
Obrád ennyire jólelkű ember. Dicséri Páját, s magamagát nem említi. Pedig ő is le tudja vágni a bankót (anélkül, hogy előbb a gerendára kellene ragasztani.)