A torpédó
szerző: Cholnoky Viktor
A torpédó, ez a szivar formájába öltözködött szörnyeteg, nemcsak azóta népszerű nálunk, amióta a japániak tönkretettek vele egypár orosz hajót. Éppen nálunk, Magyarországon nagy és állandó a hírneve azóta, amióta tudjuk, hogy a kétségtelenül legharciasabb magyar ember, Zubovics Fedor kapitány újabb találmányaival és javításaival tökéletesítette ezt a víz alatt járó és spanyol nevű robbantószerszámot.
De éppen azért, mert a neve nálunk népszerű, a valódi mivolta a köztudatban kissé elhomályosodott. Ez rendesen együtt jár a népszerűséggel. Hogy csak egy példát idézzek: a Duna-parti villámosvonal kiépülése előtt a budapesti publikum az Akadémiát sokkal inkább mint végállomást fogta fel, semmint tudományos intézetet - talán nem egészen oktalanul. Ma pedig már az Akadémia még csak végállomás sem. A népszerűsége teljesen porba esett.
Nem így a torpédóé. Annak a közkedvelt voltát a Japán-szimpátiánk csak megöregbítette, ahhoz azonban egy cseppet sem járult hozzá, hogy a szerkezetét, természetét s ún. "hasznát" jobban megismerjük. Hiszen csak a minap hallottam, éppen a Japán kávéházban - ott legharciasabb a hangulat mostanában - a csodálkozó felkiáltást: "Hogy lehet, hogy a torpédó a tenger alá süllyed, és mégsem folyik be a kéményén a víz?"
Ennek pedig nagyon egyszerű a magyarázata. Ti. a torpédónak nincsen kéménye. Mert a torpédó nem valami hajóféleség, hanem olyan lövedék, amely megindítva (kilőve), a maga erejéből halad bizonyos meghatározott mélységben a víz alatt, hogy céljához, az ellenséges hajóhoz érve az ahhoz való hozzáütközés által felrobbanjon, s mentül nagyobb kárt okozzon.
1866-ban készítette Whitehead az első torpédót, mely azonban csak nagyon tökéletlen kis játékszer volt a maiakhoz képest, amelyeket joggal neveztek el "emberi ésszel bíró halnak".
A külsejében csakugyan a halnak az alakját mímeli a torpédó, de a belsejében olyan bonyolult és finom szerkezetkomplexum van, aminőt csak emberi agyvelő képes kitalálni. Ez a szerkezettömeg pedig három részre oszlik fel. Az első a robbanás okozására való, a második a hajtómű, a harmadik és legelmésebb pedig az irányító és egyensúlyozó.
A robbanó részt a legkönnyebb leírni. A torpédó hegyébe szög van beleillesztve, elég lazán arra, hogy ütközéskor beleszaladjon a torpédó testébe, s megüsse a mögötte elhelyezett kapszlit. A kapszli mögött és körött van az úgynevezett pisztolytöltés, száraz lőgyapot, amely a kapszli tüzétől felrobbanik, s meggyújtja az igazi robbanótöltést, amely modern torpédónál ötven, sőt száz kilogramm nedves lőgyapotból áll. Ha tudjuk, hogy az a nihilistabomba, amely Sándor cárt megölte, mindössze két kilót nyomott, tudunk magunknak valami fogalmat alkotni arról, hogy mi az, amikor száz kiló lőgyapot változik át gázzá, vagyis robbanik fel.
A hajtószerkezetnek kívül is látható része a torpédó farka: egy egyszerű csavar, olyan, aminő a propellereket is hajtja. Ez fúrja bele magát a vízbe, s tolja maga előtt a torpédót. Működésbe abban a pillanatban jön, amikor a torpédót a kilövőcsőből beletaszítják a vízbe, műkifejezéssel: lanszirozzák. Ekkor a belsejében lévő, komprimált levegőt magába foglaló kamarán automatikusan megnyílik egy rés, s a kiáradó levegő rááradva szél alakjában a csavar kelepelőjére, megindítja, elevenné teszi a vashalat, amely megy mindaddig, amíg a levegőben tart. A sebessége, amellyel halad, tizenöt-húsz méter másodpercenként, tehát véghetetlenül kevesebb az ágyúgolyóénál, amely nyolcszáz-ezer métert halad ugyanannyi idő alatt. Kevesebb ennél azért nem lehet a torpédó sebessége, mert akkor előállhatna az a körülmény, hogy a naszád, amelyről kilőtték, s amely rendkívül gyorsan járó, fürge szerszám, s amelyet nem lehet egy pillanat alatt megállítani, túlszaladna rajta, s esetleg az útját állva, önmagát lőné agyon.
A legelmésebb része a torpédónak, mint már említettem, az a szerkezet, amely az irányítására és a vízben való helyes egyensúlyozására szolgál. A legfontosabb dolog a torpédónál az, hogy az irányt, amelyben kilőtték, egész futása alatt megtartsa, el ne térjen tőle se balra, se jobbra, se lefelé, se felfelé. Mert ha oldalt kitér, akkor a célba vett hajó orra vagy fara mellett fog elhaladni, ha pedig a vízszintes irányát változtatja meg, akkor vagy felbukkanik a víz színére, és láthatóvá, tehát kikerülhetővé lesz, vagy pedig ártalmatlanul keresztülbújik a hajó feneke alatt. Vagyis semmit sem ér, ha nem a kellő mélységben s a megszabott irányban halad.
A kellő mélységben való tartásra alkalmas készüléket már maga Whitehead megkonstruálta. A torpédó farkán, a csavar felett van két vasból készült kormánylap, amelyet szintén a kiáramló levegő szabályoz. Ha a torpédó a kelleténél feljebb emelkedik a vízben, a levegő, kevesebb nyomása alatt lévén, gyorsabban áramlik, s felfelé fordítja a vaslapokat, amelyek így (a lejtő törvényénél fogva) lefelé kormányozzák a vashalat. Ha a torpédó túlságos mélyre kezd süllyedni, az ellenkező eset áll be, s a lefelé hajló lapok felfelé igazítják. A kellő mélység megtartásának a problémája ezzel tehát meg van oldva.
Sokkal nehezebb volt kitalálni a biztos módját annak, hogy a torpédót a hullámverés, a saját mozgása, esetleg a saját részaránytalansága ki ne vesse az egyenes irányból. Ezt a feladatot csak akkor tudták megoldani, amikor rájöttek, hogy a torpédót komplikálni lehet a biciklivel.
A bicikli, amikor megy, akkor áll, de amikor áll, rögtön lefekszik. Tetszik tudni, hogy ez a groteszk módon elmondott igazság nem csoda, hanem egy fizikai törvénynek a megnyilvánulása. A szabad tengely törvényéé. Ha a kereket vagy más olyan tárgyat veszek a kezembe, amelynek a tömege tengely köré sorakozik, mozgathatom ide-oda anélkül, hogy valami ellenállásra találnék nála. De ha ugyanazt a tárgyat megperdítem, és a tengelyénél fogva oldalra akarom fordítani, azt veszem észre, hogy makacskodik. Nem akar elfordulni, iparkodik megtartani azt az irányt, amelyet a megindításkor kapott. A pörgettyűvel vagy a búgócsigával mindenki hamarosan meggyőződhetik erről az igazságról, amely egyébként közkeletű, amióta tudjuk, hogy a bicikli szinte megingathatatlan erővel csúfolja ki a nehézkedés törvényét, s talpra áll, amint forgatják.
Tehát egy ilyen biciklikerék - helyesebben monocikli - tartja benne a torpédót is a helyes irányban. Véghetetlen gyorsasággal pergő nehéz kerék van a torpédó gyomrában, s amint kilőtték, megindul, a szabad tengely makacsságával kényszerítve bele a lövedéket a nyílegyenes irányba. Annyira megbízható ez a geniális szerkezet, hogy még nagy hullámjárásban is megtartja irányát a torpédó két kilométer, sőt nagyobb távolságon keresztül is. Pedig amikor még nem találták fel, csak négy-hatszáz méternyi távolságra lehetett a találás reményével elküldeni a torpédót.
Ez a mai torpédó szerkezete.
S ismerve ezt a bonyolult és kényes konstrukciót, nyilvánvalóvá válik előttünk, hogy a torpédóval való bánás valóságos művészet. Hullámzó tengeren, legtöbbször éjjel, apró, táncoló és sebes haladásban levő naszádokról kilőni a víz alá úgy, hogy sikeresen ütközzék bele a másfél, két kilométer távolságban levő és szintén mozgó és őrködő célba: olyan feladat, amelynek a megoldásához nemcsak gyakorlat, gyorsaság, pontosság, nemcsak aritmetika, mértan, haditudomány kell, hanem higgadtság, lélekjelenlét s már-már a genialitásig menő magafeltalálás és önállóság is. Valóságos divinatív erő.
Azért meg is válogatják az embereket, akikre rábízzák. Meg azért is, mert a torpédónak darabja kereken 12 000 koronába kerül. Igaz azonban, hogy húszmilliót tesz tönkre, ha oldalba talál egy páncélos csatahajót.