A lap feldolgozottságának foka

A tordai mézespogácsák

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A tordai mézespogácsák
szerző: László Marcella
/László Marcella írása a Jóbarát 1931. január 15-én megjelent VI. évfolyamának 5. számából/

Így a tordaiak, úgy a tordaiak - hallotta emlegetni Mátyás király az udvarban. S mikor egyszer a Székelyföldön járt, ezt
gondolta magában: „Ha már egyszer itt járok Torda közelében, én bizony megnézem, mirõl híres ez a város.”
Éppen vásár volt Tordán, mikor Mátyás király - persze álruhában - a városba érkezett. Nagy nyüzsgés, zsibongás fogadta a vásártéren, mert nemcsak a tordaiak voltak ott a vásártéren, hanem jöttek Kolozsvárról,
Enyedrõl, Szatmárból, Moldovából és Havasalföldrõl is. Magyar, román,
német, török árusok mindenféle nyelven kínálgatták portékáikat. „Csipkét, selymet a leánynak, mézesbábot a pulyának, a legénynek rámás csizmát, menyecskének boglárt, násfát, pipát, mellényt az öregnek, szentképet az asszonynépnek!”

Ahogy az egyik sátor mellett ment el Mátyás, pergõnyelvû asszonyság szólt ki a sátorból:
- Erre, erre vitéz uram, itt árulják a jó tordai mézespogácsát! Még a török szultánnak is ebbõl szoktak ünnepre valót küldeni.
- A török szultánnak? - kérdezte Mátyás mosolyogva, és megállott a sátor elõtt.
Igaz, hogy nem vagyunk kenyeres pajtások, de azért már én sem adom lejjebb a török szultánnál. Adjon nénémasszony egy félpénzért abból a híres tordai mézespogácsából.

És félpénzért egészen tele tette a pergõnyelvû kofaasszonyság a vitéz tarisznyáját.
„De a tordai mézesre bor is dukál” – így gondolta Mátyás, és betért egy közeli kocsmába. Ott ugyan vígan voltak akkor már. Fiatalok mulattak benn a kocsmában, vitézek Mátyás király híres fekete seregébõl.

Mikor a belépõt meglátták, tréfás jókedvvel kiáltottak feléje:
- Ülj le közénk vitéz pajtás, itt a pohár. Igyál velünk a király egészségére. Éljen Mátyás király!
- Éljen, éljen! – zúgták mindnyájan.
- Éljen, míg a honnak él - mondta az álruhás Mátyás király és örült a szíve, amikor látta, hogy népe ilyen igazán szereti. Letelepedett a vitézek közé és nagyon jól érezte magát a vidáman nótázó fiatalok között.
Na, az volt aztán az érdekes, mikor Mátyás király visszatért Budára a fõuraknak elmesélte, hogy milyen jól érezte magát a tordaiak között.
- És hogy elhiggyétek, csakugyan jártam Tordán, íme megkínállak benneteket abból a híres tordai mézespogácsából, amit félpénzért vettem, de úgy egyetek belõle, hogy a török szultánnak is ebbõl szoktak ünnepre valót küldeni.
Így mondta Mátyás király, s az urak elé rakta a madárlátta tordai süteményeket.
Csak éppen egyet tartott meg a király a királynénak, egyet pedig magának. Így történt aztán, hogy aznap Budán, Mátyás király udvarában mindenki tordai mézest evett.
Persze, ennek híre ment az egész országban, s itt is, ott is kezdték sütögetni a mézespogácsákat.
De süthették! Mert úgy, mint Tordán, azért mégsem tudták sütni sehol. Ezt mondta maga Mátyás király is, s talján szakácsát küldte Tordára, tanulja meg, hogyan sütik ott ezeket a süteményeket.
Hogy aztán elérte-e a király talján szakácsa Tordára, vagy nem, a tordaiaktól kell megkérdezni, mert ezt õk jobban
tudják.
Annyi bizonyos, azóta nagy becsülete és keletje vagyon a tordai mézespogácsáknak.