A tenger
szerző: Garay János
Tenger, tenger! messze tenger,
Hatalmas Ádria!
Lesz-e még, hogy üdvözölhet
Magyar hazánk fia?
Tenger, tenger, földnek tükre,
Oh lesz-e még, nem-e?
Hogy magát megnézze benned
Szép hölgyeink szeme?
Valahányszor délnyugatról
Hozzánk eljő a szél,
Mintha csókod volna benne,
Lelkem, szívem fölél;
Valahányszor délnyugotra
Egy felleg távozik,
Lelkem a vágy légi szárnyán
Rajt hozzád útazik.
Látom zölden elterülni
Megmérhetlen vized,
Melyen útlan útaidon
Vitorlánkat viszed.
S vagy minő a szép leányarc,
Redőtlen, síma, szép;
S léssz, minő a poklok réme,
Ha vész hatalma tép.
Látom Kárpát fenyveséből
Hajóink táborát,
A hajókon lengedezni
Háromszin zászlaját;
S a hajót, mint szende bölcsőt,
Szelíden ringatod,
Majd, miként halál koporsót
Nyeldekli bősz habod.
Látom a termékeny Alföld
Gazdag termékivel,
Városink és gyárainknak
Iparmű-kincsivel,
Látom, akit csak honűlés
Bélyegzett s harci kard,
Egy világról más világra
Hajózni a magyart!
Tenger, tenger! messze tenger,
Hatalmas Ádria!
Légy köszöntve, légy imádva!...
De ah, de ah, mi a?
Hisz a tenger, melyben úszom,
Homoknak tengere...
Debrecentől Pestig úszik
Kocsimnak tengelye.