A törpe honvéd (1911)
szerző: Bálint Aladár
Egyik folyóirat augusztusi száma cikket közölt egy bizonyos Horvay János nevű szobrászról és bemutatta képekben e szobrász több munkáját. Nem szokás reprodukciók alapján művészi munkákról ítélkezni, azonban e reprodukciók félre nem érthető módon tudtára adják minden érdeklődőnek, hogy mihamar elérkezünk Budapest legrosszabb szobrához.
Az első reprodukció: ül nagy búsan elborulva Horvay János és előtte valami lehetetlenül torz álló szobor. A rádobott gúnya elárulja, hogy negyvennyolcas honvéd legyen az illető, az arányai szerint hajdanvaló Velazquez mester valamelyik modellje, aki mellesleg udvari törpéje volt a halhatatlan dicső spanyol uralkodónak.
Lába felnyulik egészen a hónaaljáig, még jó szerencse, hogy a test formái puhaságuknál és megoldatlanságuknál fogva nem árulják el nyomorék mivoltukat és formátlanságukat elnyelik a kőráncok kövér kanyarulatai. Meglehet, hogy a fotografus lencséje lapította így össze a honvédet. Esetleg.
Azonban a másik két kép ellenemond e feltevésnek. E képek a fővárosban felállítandó Kossuth-szobor oldalára szánt két magasreliefet ábrázolják. Maga a főalak még hiányzik, a szobor egész képe és a csoportok elhelyezése sem tünik még ki a illusztrációkból. Azonban mindabból, ami látható, nagyon vigasztalan perspektiva nyilik a szoborra nézve.
Még nem késő, talán megkimélhetik a fővárost ettől a rosszul sikerült szobortól. A vidéken úgy is elég strucctollaskalapot lengető bronzprimadonna ágaskodik. Szomorú tanúi annak, hogy milyen alakban izzadnak ki magukból művészetet borgőzös hevületükben a szikkadt nyárspolgári agyvelők.
A negyvennyolcas miniszteriumot ábrázolja a két csoport. Az epileptikus rohamot követő aléltságban imbolyognak, egymásba fonódva a miniszterek. Valamennyin duzzadt bő lebernyeg. Lebernyeg: a tudatlanság, a formák értéke, tartalma nem ismerésének, a felületességnek szomorú lebernyege, amely betakar mindent, amit a tudatlan szobrász iparos megoldani nem akar és nem is tud.
A fejek, a szakál, bajúsz, hajviselet különbségének leszámításával teljesen egyforma patétikus, üres tömbök.
Szomorú társaság. Még a Vörösmarty-szobor mellékalakjainál is szomorúbb, ez pedig nagy szó.
Még ha képről, könyvről vagy egyébről volna szó, de egy köztéren felállítandó szoborról van szó! Amelyet felépítenek, amely időtlen időkig ott lábatlankodik ezernyi ember előtt. Amelyet nem lehet máról holnapra csak úgy félretenni.
Micsoda zsüri lehet az, amely azt a tengersok pénzt, más pénzét, mindnyájunk pénzét, ilyformán kiszórta az ablakon és tiszta lélekkel utcára ereszt egy ilyen izlésrontó, több nemzedék izlését elrontó munkát.
Az egyik napilap már előre beharangozott és remekműnek taksálta. Érdeme szerint igazán nem várhatna mást ez a remekmű, mint egy nagy kalapácsot, amely darabokra törné az egészet.