A török nép és életmódja
szerző: Györffy István
Törökországnak megcsonkításából csak az az egyetlen haszna származott, hogy megszabadult nemzetiségeitől. A törökök türelmessége szinte közmondásos. Mikor hazánk is az ő uralmuk alatt volt, sohasem tettek még kísérletet sem arra, hogy nyelvüket vagy vallásukat ránk erőszakolják. Nemzetiségeik is egy fél évezred óta megőrizték nyelvi, faji sajátságaikat, sőt vallásukat is. A boszniai szerbek egyrésze, az ún. bosnyákok is önként vették fel a mohamedán vallást annak idején.
Törökországnak akkor lett baja nemzetiségeivel, mikor a mult század folyamán ellenségei ezeket az addig békén élő népeket a törökök ellen felbujtogatták és függetlenségre való törekvésre izgatták. Az örmény, görög és egyéb mészárlások ennek a következményei.
Ma már Törökországnak alig van több nemzetisége, mint Csonka-Magyarországnak. Akik nem érezték jól magukat Kemál pasa fennhatósága alatt, kivándoroltak, helyükbe a törökök a balkáni országok különböző kiüldözött törökjeit telepítették.
A törökök közt még ma is vannak sátor alatt élő, jószágaikkal helyről helyre vándorlók, ezek az ún. jürükök. Ezek száma azonban elenyészően csekély. A városokban sok görög, örmény él ma is, ami azt mutatja, hogy még ezeknek sem elviselhetetlen a török uralom. Az ország belsejében elszórva cserkeszek, kurdok és egyéb kisebb nemzetiségek élnek, melyek mind mohamedánok és törökül is beszélnek.
A török nép részint falukban, részint városokban lakik. Városaik népesek és elég csinosak, falvaik ellenben kicsinyek, amelyikben 30 ház van, az már elég tekintélyes falunak mondható. A falvak közel, 2-3 kilométernyire vannak egymástól.
A törököknél a tanya ismeretlen dolog, hisz' földmíveléssel kevésbé foglalkoznak. Mégis akad olyan török falu, amelyik tavasszal vagy nyár elején felkerekedik és a hegyekbe költözik. Itt élnek a jószágaikkal egészen őszig, míg a zord idő le nem szorítja őket a téli falvaikba, melyek egész nyáron lakatlanul állottak. A nyári falvakban azonban nem sátrakban, hanem házikókban élnek. A törökök háza fából épül és mindig emeletes. Földszinten van az istálló, az emeleten a lakószobák. A török lakás legalább is két szobából áll, egyikben a férfi lakik, a másikban az asszony. Az asszony szobáját háremnek hívják. Nálunk úgy képzelik, hogy ide vannak bezárva a török feleségei, akik csak csibukoznak, táncolnak, mulatnak. Pedig bizony nem így van. Nagy ritkaság az olyan török, akinek két felesége van. A falusi török asszony épp úgy küzd a megélhetésért, mint a magyar parasztasszony, ha nem jobban. Rendesen ő szánt, vet, arat, nyomtat, kapál, tehenet fej, főz, süt, mos, fon, sző, ruhát varr, gyermeket nevel. A férfi aránylag kevesebbet dolgozik. Ez az aránytalan munkamegoszlás onnan ered, hogy a férfi, ha megnősül, nem kap hozományt, sőt inkább ő ad, így jogosnak látja, hogy az asszony megdolgozzék azért, amibe került. A falusi asszony fátyolt nem viselt eddig sem, most meg már Kemál pasa teljesen eltörülte ezt az ósdi szokást.
A török férfi leginkább a jószággal bánik, a gazdasági munkában is segédkezik feleségének. A kisipar Törökországban igen virágzó s a legtöbb férfi valamilyen mesterséghez is ért, amiből egy kevés pénzt kereshet is. A mezőgazdaság termékeit ugyanis többnyire maguk fogyasztják el, mert az értékesítő piactól rendesen távol vannak.