A tékozló fiú

A Wikiforrásból
A tékozló fiú
szerző: Juhász Gyula
1908


A fiú:
Véres a lábam. Tüske marta.
Hajam zilált. Künn járt viharba.
Szemem vörös. Villámba nézett.
Szívem törött. Megvert az élet.
Az ajkamat száz csók égette.
A lelkemet száz pók mérgezte.
Atyám, te jó, öreg, te áldott,
Fiad vagyok, a visszapártolt.

A testvér:
Én mindig a te fiad voltam
Atyám, én soha nem ujjongtam.
Én nem daloltam, nem öleltem,
Én ittmaradtam a közelben.
Ő bűnös, ő koldús, ő gyönge,
Ő elbukott, vesszen örökre!

Az atya:
Öreg volnék, de érzem én még
A régi lángok égetését,
A boromat kiittam én is,
Volt vágyam és ujjongtam én is.
Ez a fiú a vérem vére,
A szomorúság lőn a bére,
Az átok fogta, vihar verte,
Az életet sírván szerette.
Kelj föl, ez a nap áldott szombat,
Fonnyadt karommal átkarollak.
Ne sírj, a sorsnak lelke nincsen,
Balcsillag ég a szíveinkben!
Szárnynak ólom, dér a virágnak
És a gyönyörnek bére bánat!
Egy itt a vétek: élni merni
És egy a vígasz itt: a semmi!