A táltos, egy faló
szerző: Juhász Gyula
Kertünk paradicsom volt,
Virága csupa csoda,
Eperfánk mesemódon
Az égbe szökött, oda.
Nagy levele vígan esőzött
Fejemre, mennyei áldás,
S ha jöttek a bánatos őszök,
Sírás volt tőle a válás.
Kertünk paradicsom volt
S védett a büszke palánk
S palánkon túl az ódon
Csodálatos mesefák.
Kishúgom innen az égbe
Szálla szegény, egyenest.
S én nem is vettem észre,
Hogy őt nem lelte egy est.
Volt nekem egy paripám is,
Táltos, mesebeli ló,
Aranyos rajta a hám is
És rajta repülni jó.
Kishúgom róla az égbe
Szállott - mondták - egyenest
S én vártam, engem is végre
Fölvesz egébe egy est.
Táltos, meseló, paripám, haj,
Repült azóta sok év,
Mint száll szélben árvalányhaj,
Száll éjbe sok evoé.
S te is, paripám, aki fából,
Mégis repültél csodamód,
Kiszálltál, hej, e világból
S nem láttam régi valód.
Táltos, meseló, paripám, haj,
Jó volna repülni tova,
Nincs kertje már a csodáknak
S nem lesz csoda erre soha?
...Nyár volt, unottan epedve,
Padlásra felszöktem én.
Táltos paripám, mi szerencse,
Egy zugban leltelek én.
Pókháló szőtte be hátad
S törött volt lábad, a pej,
Ó nem volt szomorúbb nálad,
Gazdád csak, hej... Paripa,
Be kicsi, különös állat,
Be szomorú ez a nap,
Be törpék lettek a szárnyak
S mehet már messze a vonat,
Berregő vaskarika,
Nincs sehol oly csodaország
Keleten és nyugaton,
Hol ez a régi valóság
Valóra válna, tudom!