A szeretők halála
Nyugat · 1917. 18. szám
Az ágy merő illat lesz, enyhe, tiszta,
És mély a dívány, mint a sírok árka.
Körül kinyílt virágok buja szirma:
Nekünk feslette tüzesebb nap lángja.
Minden kihúnyó parazsuk fölizzva,
Szívünk kigyullad: két lobogó fáklya.
S kettejük dupla fényét veri vissza
Iker lelkünk, e testvér tükrök párja.
Egy idegen-kék, furcsa-piros este,
Kiragyogunk egy villanásba veszve,
Mint hosszu jajba, mely merő bucsú.
Aztán, szelíden, egy angyal fogad,
S mosolygó gonddal új életre fú
Vak tükröket és halott lángokat.