A szarkafészek
szerző: Gárdonyi Géza
Gyerekek, fészket tudok! - így szól egy napon Tihanyi Pista a pajtásainak.
- Micsoda fészket? - kérdezték a gyerekek kiváncsian.
- Szarkafészket.
De tudod-e, mit mondott a tanítóbácsi nekünk? - szólalt meg egy idősebb. - Azt mondta, hogy ne bántsuk a madárfészket, mert a madárnak egyebe sincs, csak a fészke és igen megsíratja a fiait.
- Bánom is én! - felelte Pista. - Ha nem jöttök, megyek magam.
Avval el is indult egymaga az erdő felé.
Az erdőszélen egy nagy pocsolyát talált. Piócát fogdostak benne néha a beteg embereknek. Annak a pocsolyának a szélén állt a fa, amelyen Pista észrevette a fészket.
Felnéz a fára, hogy ott van-e még a fészek?
Hát ott van.
Uccu neki: leveti a cipőjét. Mászik a fára.
Mikor már fenn van a fán, akkor látja jobban, hogy a fészek egy nagyon vékony ágon van. De nagyon kívánta a fészket, különösen mikor meglátta, hogy apró madárkák kandikálnak ki belőle. Mászott hát feljebb és feljebb.
A két öreg szarka kétségbeesetten röpködött a fészek körül.
De Pista nem sajnálta őket.
Mászott feljebb.
Az ág úgy ingadozott már alatta, mint az óra billegője. Pista homlokát kiverte a verejték félelmében.
- No most már csak két arasznyival jussak feljebb, aztán kinyujtom a karomat és elérem, - mondotta Pista, amint a félelme alább hagyott.
Ujra megszorította a lábával az ágat és mászott kissé feljebb. Azután ismét körülnézett s kinyujtotta a karját a fészek felé.
Abban a pillanatban, amint keze a fészekhez ért, az ág egy reccsenéssel eltörött és Pista repült lefelé a magasságból. Nem kellett őneki se repülőgép, se szárny, repült anélkül is.
Belecsapódott arccal a piócás pocsolyába, tele lett szeme, orra, szája sárral.
Egy ember éppen akkor ment oda piócát szedni. Nem vette észre, hogy Pista a fán van, csak a nagy loccsanásra nézett oda.
Hát ahogy Pista fölkel a fekete sártól talpig mocskosan, az ember ijedtében rákiáltott:
- Jaj Istenem, itt az ördög!
S tán el is futott volna tőle, de megmerevedtek a lábai. Aztán, hogy az ördög nem látszott nagynak, mégis neki bátorkodott:
- Most segíts meg, uram Isten! - fohászkodott.
Azzal kapta a pálcáját és csihi-puhi, jól hozzálátott az ördög püföléséhez.
- Jaj, jaj, jaj, - kiáltotta most már az iszapos Pista, - bácsi kérem, ne bántson!
- Nini, - szólal meg erre az ember, - hát az ördög magyarul is tud?
- Nem vagyok én ördög! - bőgi Pista.
- Hát mi vónál más?
- Én vagyok a Tihanyi Pista.
- Nekem ilyet ne mondj, - ragadta galléron Pistát az ember.
Aztán, hogy Pista sírás közben törülgetett az arcán, az ember lassan-lassan rá ismert.
Igy került aztán haza Pista nagy sárosan.
Otthon ismét ellátták baját.
Azóta nem hallottam, hogy szedett-e Pista madárfészket?