A szamárka
szerző: Gárdonyi Géza
Még Menelik idejében történt: egy mérnökbarátommal találkozom a Lánchíd előtt.
- Hogyan hát, te itthon? Azt mondták, Afrikában vagy.
- Voltam.
- Voltál? És ilyen hamar megfordultál onnan!
- Csak egy hónapot izzadtam ott.
- Meneliknél?
- Meneliknél.
- Érdekes. Hát gyere már üljünk be ebbe a kávésházba és beszélj nekem valamit arról a fekete királyról. Minden érdekel.
Fanyaran mosolygott. Legyintgetett.
- Nincs abban semmi érdekes. Egy fekete tökfilkó, aki mezítláb jár és koronát visel.
- Azért érdekes.
Beültünk a kávésházba.
A nyilatkozatán már csak azért se csodálkoztam, mert az én mérnökbarátom a legeszesebb, Iegtöletesebb emberek közül való: könynyen tökfilkózhat másokat.
- Véltük, hogy tán mán miniszter is vagy.
- Csaknem lettem is. Meneliknél semmi se könnyebb. Ordót, miniszterséget s minden címet, rangot könnyen szerez ott az európai. Persze, a miniszterség csak jövedelmet jelent ottan, éshát hogy hozzátartozik az udvarhoz. Csak egy ötlet kell, és ha Menelik hasznosnak, paraktikusnak látja az ötletet, kész a miniszterség, - csakúgy mint az egyiptomi fáraók idejében.
- No és neked nem volt volna olyan ötleted?
- Volt. Nem is egy. Csak az a baj, hogy az öreg türelmetlen természetű: csak az első ötletet hallgatja meg. Ha az nem sül el, már akkor kész az ítélete, hogy értéktelen kófic vagy. A többi ötleteddel már nem reparálhatod. Eléje se juthatsz többé.
- No és neked nem sikerült?
- Nem. Pedig igen jó volt az ötletem. Csak abban hibáztam, hogy neki mondtam el és nem a mi királyunknak. Hallgasd meg és ítélj, hogy nem kitűnő ötlet-e?
- Mondja az öreg egy zsángón, (magyarul: tanácsülésen), hogy pénz kellene, sok pénz: útakat is csináltat az országában, Szoától északra. Három nagy vashíd is kellene: hegy-szakadékokra. Cudar hegyes ország az. Meg palotákat építtet: hiszen az olaszok veresége óta: az európai országok követei sűrűn látogatják. Hát pénz kell, pénz, sok millió. Nálunk az ilyesmire csak egy a miniszter gondolata:
Új adójavaslat!
Ott azonban csak a kőházban lakóktól folyhatik be valamelyes pénz. A köznépet bajos rákényszeríteni: nádból a kunyhója, - otthagyja és máshova szökik. Ott ahol fán terem a kenyér és vadon, könnyű az élet.
-. Bikász! Bikász! - mondta a fejét lógatva keserűn Menelik.
Az öregnek olyan erős a hangja, hogy tán ha susog is, akkor is elhallik ötvenlépésnyire. Kérdem a tolmácsot:
- Mi az a bikász?
- Pénz kell, pénz! Sok millió! Arról beszél az öreg.
Mingyárt készen vagyok: jelentkezem. Persze, nem frakkban, mint nálunk. Ott ahol mezítláb jár maga a király is, frakk nélkül is be lehet jutni a mennyországba.
A tolmácsom jelenti, hogy meghallgatást kérek.
A király rámnéz a banánfa árnyékából és hívón int a fejével.
- Tánga. (Beszélj.)
- Egy ötletem volna felség, amely minden évben milliókkal tölthetné meg felséged kasszáját.
A tolmács fordít.
A királynak elnyílik a szeme.
A minisztereinek is. A manicsápi, manikjáló, manizsambó, - vagyhogy magyarul mondjam, a belügyminiszter, a király személyi minisztere (vagyis amint ők nevezik a manikjáló névvel: főszékhordozó), pénzügyminiszter, - mind rámbámul. Mögöttük vagy tíz európai eredetű méltóság is főerdőmester, főorvos, főmuzsikus, főlovász, fővadász stb. mind ordózott mellű, miniszteri rangú pénzgyűjtő. Azok is várakozón néznek.
- Tánga! - bíztat az öreg.
- Hát, - mondom, - szimpla valami ez felség, mint Kolumbusznak a to- jása, nálunk Európában csak azért nem valósult meg eddig, mert a mi politikusainkban nincs semmi fantázia. Minden a régi kapocs, sablonok szerint intéződik a politikában is.
A tolmács fordít.
Menelik türelmetlenül int:
- Csak a javaslatod érdekel: a pénzhajtó javaslat.
- Hát felség, - mondom, - az én javaslatom egy emberi általános gyöngeségen épül. Minden ember, - akár fehér, akár felkete, akár sárga, - de minden ember . . , mondjuk: mindenikünk hordoz a szívében hordoz egy kis szamarat... - Egy kis szamarat?
- Egy kis szamarat, felség, amelynek a neve: hiúság... A tolmács fordít.
Meneliknek megcsillan a szeme. Hívón int a Manizsambónak. Vartyog valamit. Nekem is int, hogy lépjek közelebb.
A Manizsambó egy ében faládikát tart a király elé. A király belekotor és kiválaszt egy ragyogó napot ábrázoló nagy ordót és a mellemre tűzi.
- Tánga, - biztat barátságosan, - folytasd.
- Hát felség, az ötletem a következő. Minálunk csak öt-hat féle cím van: tekintetes, nagyságos, méltóságos, nagyméltóságú, főméltóságú. Aki tekintetes, szeretne nagyságos lenni. Aki nagyságos, a méltóságos címért fáj a szamárkája. S tovább is ígyen. Boldog akinek pénze van, odadughat egy csomó ezrest a kormány fejének egy ilyen kis címező szóért. Nagy pénzbe kerül nálunk, dehát a szamárka azért liheg legjobban. Hát azt gondolnám, felség: csináljunk címeket, többet és szebbeket, mint az európaiak. És nyissunk állami boltot itt a belügyminisztérium épületének az oldalában. Itt Abesszíniában még egyáltalán nincsenek címei a népnek. A nemességnek sincs. Az egyetlen cím, amit általában hallottam, az, ha a tisztviselő azt mondja az alsóbbrendűnek:
- Te ökör.
Ez különben Európában is elterjedt címzés, különösen a póstahivatalokban. Hát már most megnyílik a bolt. Kimondja felséged, hogy mindenki vehet magának egy talléron nemességet. Meg is érdemli: hiszen egy tallérral járult az ország javához. Mért ne lehetne nemes minden abesszíniai lakós? Ez már magában véve is néhány millió tallér. De ez csak arravaló, hogy a tallérok meginduljanak a következő legalsó és legolcsóbb cím: derék. Aki eddig csak Nánó István volt, bemegy az állami boltba, s vesz a neve elé még egy talléron címet. A neve ezentúl Derék Nánó István. A következő cím: fényes. Nánó már unja, hogy ő csak derék, a szomszédja meg mondjuk: Otyiruma Pál már fényes. Igyekszik tehát, hogy öt tallért szerezzen, mert annyi a fényes ára. S tovább is így. A következő címek lehetnek, - csakúgy találomra lehetne pl. dícséretes, ragyogó, dicsőséges, tündöklő, pávafényű, nagycsillagú, üstökös, előlkelő, udvari, király mellett járó s másefféle cifraság. Az európai címek is közéje keverhetők, vagy a mondottak után következhetnek: a méltóságos, nagyméltóságú, kiskegyelmes, báró, gróf, herceg, - hogy ha efféle című európai emberek fordulnának meg itt, egyenlő méltóságoknak érezzék magukat az ittvalók is egynehányan. A címkitaláló bizottság mindezeket könnyen, pontos-léniás javaslatba szerkesztheti. A bolt előtt, felség, tolongani fognak az emberek és száz írnok dolgozik majd reggeltől estig a diplomák megírásán.
Menelik nagy csodálkozásomra egyre úntabban hallgatta a javaslatomat. A végén legyintett:
- Elég, - mondta kedvetlenül, - az ötleted igen európai. Nálatok bizonyára milliárdokat jövedelmezne. Itt azonban, sajnos... (És a fejét rázta.) A szerecsen népnek sokkal kisebb a szamárkája...