A szúnyog végzete

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A szúnyog végzete
vogul (manysi) népmese

A szúnyog repül a tó felett és énekel:

Z,z,z,z

Én vagyok a szúnyog. Mindkét szárnyam vékony, A lábam hosszú, az orrom hegyes. Én nem félek senkitől, tőlem mindenki fél. Állatvért iszok, embervért iszok. Én magam olyan fürge vagyok, Olyan ügyes, Hogy engem senki nem fog el, Senki nem öl meg.

A szitakötő meghallotta a szúnyogot, és azt mondja: „Ne dicsekedj, hogy ügyes vagy, hogy fürge vagy. Talán van egyvalaki, aki erősebb, mint te. De hallgasd: az erdei tó partján él a béka (csinos asszony, mezei asszony)! - Biztos, hogy ő sem fog el engem!- mondta a szúnyog. Elrepült, elment. Elmegy és közben ezt énekli:

Z,z,z,z… Én vagyok az ügyes szúnyog, Vért iszok, így élek.

A tómeder partjára ment, lassan leszállt egy alacsonyan lévő levélre, előrenyújtani a lábát. Még nem vette észre, hogy a levél alatt egy friss fű-zöld színű béka ül. A béka lassan-lassan megfordította a fejét, kinyújtotta a nyelvét; elkapta a szúnyogot. A béka nyelve ragad, mintha enyvvel kenték volna be. A szúnyog erősen odaragadt a béka nyelvéhez, hiába erőlködött, nem tudott szabadulni. Felfalták. Így pusztult el a szúnyog. A béka még mindig ott ül a tóparton, új szúnyogokra vár.

Fordítás[szerkesztés]

A mese fordítása Bincze Diána munkája, eredeti szövege a Chrestomathia Vogulica (1976, Bp., Tankönyvkiadó, szerk: Kálmán Béla) 119. oldalán található, német nyelven (Das Verhängnis der Mücke. Märchen).