A szórend
szerző: Arany János
A NYELVŐR deczemberi füzetében (461. 1.) ezt olvasom:
„A következő szerkezetek pedig, nem mintha valódiságukban kételkednénk, hanem oly ritkán hallhatók, hogy kötelességünknek tartjuk gyűjtőink figyelmébe ajánlani: „Pedig csakugyan szerette volna a fényes kastélyba bepillantani, A mint a város körűl haladna ki. Az ördög... olyan hosszút (czérnát) belehúzott (a tűbe) hogy.... Mi a manónak tetted azt a tűt a zsákba; nem elfért volna másutt!”
A két első példával nekem most semmi dolgom. Legfölebb azt jegyzem meg, hogy a „szerette volna bepillantani” erdélyi általános kifejezés, én még minden erdélyi embertől így hallottam. A második példa valószínűleg kuszált; egyes elbeszélő mondhatta így, de szabatosabban vagy így kellett volna mondania: a mint a város körűl haladt, vagy: a városból kifelé haladt. A haladna ez esetben latinosnak látszik.
A hátralevő két mondat „ritkasága” talán abban áll, hogy az igekötő nincs hátravetve igy: olyan hosszút húzott bele; nem fért volna el másutt?
Legegyszerűbb volna némely hasonló szerkezetű mondatot a legközönségesebbek közűl amazok mellé állítani. Például: oly nagyot levágott a kolbászból. Oly sokszor felhozta neki. Olyan jól megtanúlta leczkéjét. Oly számos példát elésorolt. Annyi tenger pénzt elköltött. A másikra: nem megmondtam, hogy eső lesz? Nézem: hát nem ellopták a pénzemet! Hát nem elszökött az a gyerek megint! Azt hiszem, effélét seregszámra lehet felhozni.
De ezzel az ily szerkezet használatos volta csak ki volna mutatva, megfejtve nem. A kételkedő, kinek nyelvérzékében e forma nem él, vagy kinek a priori megállapított szabályaiba ütközik, mindig azt mondhatná, nem jól van, nem szabályos, hanem így kell: oly nagyot vágott le, oly sokszor hozta fel stb. mert, szerinte, az oly nagy, oly sok, hangsúlya az igekötő hátravetését parancsolja. Ez az, a miben mai syntaxisunk leginkább szenved; s a mi engem az állító és tagadó mondatok általam régóta vizsgált rendszeréhez vezet, melynek minden bibéjit még nem találtam ugyan ki, de a mi körülbelűl bizonyosnak látszik, megkísértem vázolni a következőkben.
Állító mondatnak nevezem azt, mely egyszerűen állítja vagy jelenti az egész mondat tartalmát; melynek hangsúlya is az egész mondatra vonatkozik, nem pedig annak egy vagy más részét emeli ki különösebben. Tagadó ennek ellenkezője, rendszerint a nem tagadó szócskával.
Hol az ige pusztán áll, azaz se igekötő, se igehatározó, se pótló vagy segédige nincs mellette, ott természetesen csak a nem hozzátételével különbözik a tagadó szerkezet az állítótól Áll.: írok. Tag.: nem írok. A hangsúly első esetben az igére, a másodikban a nem-re esik.
Hol az ige nem áll pusztán, ott kétféle szerkezet alakúl, mind állító, mind tagadó. Nevezetesen: Ha a főige határozott módban áll, tehát pótlóige nincs, akkor így lesz:
| 1. Állítva: | 2. Tagadva: |
Leírom. |
Nem írom le. |
Ha ellenben a főige határozatlanban áll, segéd- vagy pótlóigével, akkor így lesz:
| 3. | 4. |
Le fogom írni. |
Nem fogom leírni. |
Tehát az igekötő nem válik el, s a határozó szó közvetlen a főige előtt áll az 1. és 4-ik esetben; elválik pedig a 2. és 3-ik esetben, úgy hogy következő schéma áll elé:
| 1 | 2 | |
 |
||
| 3 | 4 |
A mi e mondatok hangsúlyát illeti, világos, hogy tagadó szerkezetben mindig a nem szón van egy jó erős hangsúly. Ennek megfelelőleg az állító mondatban szintén kell hasonló erős hangsúly, de az a főigére csak akkor esik, ha pusztán áll, máskép mindig az előrevetett igekötőn, határozón, vagy a mi az igét máskép kiegészíti. Az 1. és 3. példákban tehát: le, tudtára, jól, le, be, el erős hangsúlyok felelnek meg a tagadó nem-nek.
E mondatok kérdővé alakítása magában nem változtat a szerkezeten; de igen némely kötőszók, leginkább a ha; hanem erről most nem szólok.
Ha akármelyik mondatcsoport e schemabeli szerkezettől eltér, s hangsúlyát másuvá veti, már nyomatékossá válik. Példák:
1. |
Ez eddig meglehetősen világos. Ha egyik vagy másik példa még forgatható eléggé, csak azt jelenti, hogy rosszúl volt választva. De kisértse meg akárki állító és tagadó mondatainkat az 1., 2., 3., 4. schema szerint csoportosítani, ugyanazon eredményt nem tagadhatja meg.
Én azonban tovább megyek. Azt vettem észre, hogy az állító mondatok rendszerét (1., 3.) követi minden olyan mondat, mely positiv, a tagadókét (2., 4.), mely negativ jelleműnek mondható, úgy hogy e részben ellentétesek: sokszor — ritkán; leginkább — legkevésbbé; is — sem; jobban — nem annyira; könnyen — nehezen; nagyon — kissé; bőven — szűken stb. a végtelenig. Lássunk példákat.
1. |
Említettem följebb, hogy ha a nyelv e 4 rendbeli schémától eltér, azt nyomatékosság végett teszi. A rendes tagadó alak például az incriminált mondatban ez volna: nem fért volna el másutt. Ugyanez kérdve is megtartaná szerkezetét: Nem fért volna el másutt? De a fennforgó példa nem egyszerű kérdés, sőt nem is tagadás, hanem állítás kérdő-tagadás álarczában, s így, mint kedélymozzanatot kifejező, nyomatékossá vált:
Nem elfért volna az másutt is?! |
Hogy pedig a nyelv az állító szerkezetnek tagadóra és viszont való változtatása által mennyi erőt, nyomatékot ad a beszédnek, mutatja az itt nem tárgyalt parancsoló szerkezet, mely rendesen a tagadóval egyez.
| Első fokú parancsolás. | |
| Állítva (parancsolva): | Állj meg. Vidd el. Tudd meg. |
| Tagadva (tiltva): | Ne állj meg. Ne vidd el. Ne tudj róla semmit. |
Másodfokú, erösb nyomatékkal | |
| Állítva (parancsolva): | Megállj hé! Elvidd (azt az ostort innen)! Megtudd, (hogy megbánod)! |
| Tagadva (tiltva): | Meg ne állj! El ne vidd! Meg ne tudj semmit! |
Ha már most az irodalomban felkapott szórendbeli hibákat vizsgáljuk, legnagyobb részüket az állító mondatnak tagadó szerkezettel, s a tagadónak állító szerkezettel való hibás használatára vihetjük vissza. Mint: „a keresztények kedélye felizgatva, van. (Tagadó szerkezet, a mennyiben az igekötőt az igéhez kapcsolja.) Mennyire tér el ettől a reichsrath felfogása! (Tagadó, mert plus mondat minus szerint van szerkesztve.) Ez több jelenségből tűnik ki. (Tagadó szerkezet, pedig állít; az az plus-sal állít.) De talán bővebben máskor.
- Megjegyzés
- ↑ A kiadás szerkesztőjének, Arany Lászlónak közlése.