A szépség felszentelése
| A szépség felszentelése szerző: Kis János |
A szép külső színe a Jónak.
Égjen a szépnek szerelmünk,
S hódoljon a bölcs alkotónak
Szívünk is, ne csak értelmünk.
Te, virág, koszorút nyújts!
Te, jó bor, örömet gyújts!
Tölts bort! Légyen mindenfelől
Jó kedv! A szép lyány zeng elől.
Kar:
Te, virág, koszorút nyújts! stb.
Töltök. De hogy örömmel töltsek,
S vígan köszönjem reátok,
Mértékelve, mint józan bölcsek,
S zengedezés közt igyátok.
Lelkünk égbe emelje
Magát, s annak szentelje,
Ki e szép földön életet
Adott, s józan természetet.
Kar:
Lelkünk égbe emelje stb.
Nem csak a virág tud bájolni:
A szép fa is mosolyog ránk;
A szőlő is nevet, s kóstolni
Kivánja szívünk, nem csak szánk.
Éltünk is példát vegyen,
Naponként szebb szebb legyen.
Nézzük a szép hernyó mit tesz:
Mász, meghal, s szép szárnyas Sylph lesz.
Kar:
Éltünk is példát vegyen stb.
Ki mondja, hogy viszont legeljünk
Csak az erdei vadakkal,
S még ingyen arra se ügyeljünk,
Ki hinti a földet makkal?
Soha virágillatot
Az még nem szagolhatott,
S érzéketlen vad fülének
Csak a pénzpengés szép ének.
Kar:
Soha virágillatot stb.
A vers ékes harmoniája
Hívta ekéhez az embert,
Az éneknek mennyei bája
Végezte kezdetben a pert.
Énekkel intettenek
A bölcsek s az istenek;
A kegyesség énekszóval
Beszélett a legfőbb Jóval.
Kar:
Énekkel intettenek stb.
Az emberi nyelv méltósága
Fűzött az észnek szárnyakat,
Mellyekkel az égig felhága,
Szánva nézvén a vakokat.
De soha sem hódíta
Senkit, bár mit taníta,
Hogyha szépen festő elme
Nem vala hív segedelme.
Kar:
De soha sem hódíta stb.
A bölcs tud nyájas intésekkel
Szép örömre gerjeszteni.
Néki kell példával s énekkel
Nemzeteket szépíteni.
Ámbár még árva népe
Eddig nem messze lépe
Nemesíttetvén általa,
Feltetszik még szép nappala.
Kar:
Ámbár még árva népe stb.
Az elme a rút fösvénységnek
Kincsért jusát el nem adja;
Örökös híve a szépségnek
Időnk rabságát itt hagyja;
Görögök szép földében
A Músák seregében
A legszebb elmés lelkekkel
Vígadozik istenekkel.
Kar:
Görögök szép földében stb.