A sötét utcák meséje
szerző: Balázs Ferenc
Nagyon szerette a sötét utcákat. A sötét utcákban rápislogó fáradt ablakszemek jóságosak és hívogatóak voltak, s ő betakarózott azzal a gondolattal, hogy a kivilágított ablakok mögött őr várja valaki selymes, puha szavú leány. Aki régóta várja őt. Aki az övé egészen és egyedül az övé. Nagyon szeretett a sötét utcákon elkóborolni s járni maga szőtte álmok szőnyegén, mert így nem érezte olyan nagyon szomorú egyedülhagyatottságát. Így nem hasított a szívébe olyan kíméletlenül az, hogy reá senki sem vár a pislogó ablakszemek mögött.
A sötét utcákban minden este megfürdött. Kellett neki ez a lelki megfrissülés, mint a virágnak a reggeli harmat.
Ha egyszer a sötét utcák kilöknék magukból, vagy kialudna az utolsó pislogó ablakszem is a sötét utcákban, belezuhanna az egyedülvalóság tátongó mélységébe, mint akit már nem tartanak őriző kezek.