A rossz gazdálkodók
szerző: Czuczor Gergely
Istenem, beh lusta, ki a dologtul fél,
Be nem lát orrán túl, ki csak potomra él,
Ma könyökig vájkál s úszik a bőségben,
Holnap már csak fogát piszkálja éhében.
Okos gazdálkodás, ez is szép dolog ám,
Csakhogy ilyen alma nem terem minden fán.
Rövid a takaród? nagyot ne nyujtózzál,
Előre a róka bőrére ne igyál.
Házadban mindennek rende, módja legyen,
Gondatlan gazdaság veszendőbe megyen.
Vedd hasznát, míg éred, a drága időnek,
Az elrepült napok mert vissza nem jőnek.
De hiába beszélsz a lusta fülének,
A biztatás neki bucsúztató ének,
Amit dolgozik is, teszi kelletlenül,
Ásó, kapa majd kifordul a kezébül.
Kár, hogy ily madárfaj mindenfelé fészkel,
Tisza, Duna mellett, hegyen, sikon kikel.
De hogy ismerd őket, olvasó barátom,
A szép madarakat elődbe bocsátom.
Fordulj meg alföldön a száraz malmokban,
Ősszel és kiváltkép a téli napokban,
Ott ülnek ő kelmék, s naphosszant pipáznak,
Ásítoznak, isznak, néha el is áznak.
Kovács-, borbélyműhely néhutt a tanyahely,
Sok a faluházán, s kocsmában üldögel,
S ha a helység boltját zsidó, görög birja,
Ott foly el az idő, és a falu zsírja.
Halottad-e hirét a medve mackónak,
Barlangjában egész télen aluvónak?
Ők is amúgy medve módjára henyélnek,
Csakhogy naponkint a teli tálhoz ülnek.
Összebujik a sok asszony, s deredarál,
A suhanc az utcán leánnyal álldogál,
Akolban a szolga barmait ellátná,
Ha elébb valaki álmábul fölhajtná.
Dunai városok hajós partjainál,
A legerősb ember százankint hévizál,
Szólíts fel csak egyet, s igérj jó napszámot,
"Huszasért, mond, le sem teszem a pipámat."
Délig ott ácsorog, s ha nincs ebéd otthon,
Egy kötéldarabot szurdékból elővon,
Szegény feleségén kiönti bosszúját,
S mond: este is így jársz, ha nem adsz vacsorát.
Szőlős vidékeken ott van még az élet,
Ha kivált az új bor immár csipőssé lett,
Vasárnap délután mennek kóstolóra,
S elkóstolják három, négy, öt virradóra.
Fogy a füstölt kolbász, és sódar mellette,
Aztán a kutyára fogják, hogy megette,
S a kaszásoknak nem marad, csak a leve,
Mi csobolyójokban lesz is, víz a neve.
Nézd a csikós, gulyás, kanász, juhász hadat,
Oly erős mindenik, megrágná a vasat,
S hasalva nézi az istenadta napot,
Egész nyáron csak egy szeget nem faragott.
Rossz lábon áll biz ott a házi gazdaság,
Ahol fészket ver az ásító lomhaság,
Hol gazda, gazdasszony behunyja a szemét,
A cseléd tátogat, térdig ér a szemét.
Mit ér a jó szüret és gazdag aratás,
Ha nem járul hozzá okos takarítás?
Ha télen pogácsát és kalácsot eszünk,
S tavaszkor kenyérnek valót pénzen veszünk?
Valahány disznótor, annyi lakodalom,
Torkig esznek, majd kidűl a két oldalon,
Felejtik, hogy nem lesz mindenkor Jakabnap,
S hogy az esztendőben van tizenkét hónap.
Gyümölcsfát nem nevel a sikföldi telke,
Pedig a gyümölcsért majd elvész a lelke,
De szemes az asszony, teremt ő magának,
Javát adja érte a tiszta buzának.
Téj, iró kenyérrel nincs többé inyére,
Szája ize vágyik édesb csemegére,
Reggelenkint már ő kávécskát iddogál,
Tanulta kántorné komaasszonyánál.
Leányon, menyecskén kendő és viganó,
Nem is becses már, ha nem selyembül való;
De mondd csak, neveljen selyembogarakat,
Szemed, szád teli lesz, oly szitkokra fakad.
Falun is már ujnál ujabb módin kapnak,
Ha nincs a zsidónál, városba szaladnak,
A sok vitorlának oly cifra a neve,
A nyelvök is majd kificamodik bele.
De ki tudná a sok hibát elszámlálni?
Könyveket lehetne felőle irkálni.
Isten hozzád tehát, olvasó barátom,
Úgy is álmos lettél, szemeidbül látom.