A romai nép

A romai nép szerző: Kis János

A romai nép Mars faja
   Volt, vagy lenni kérkedett,
Még is mindjárt lett nagy baja,
   Mihelyt letelepedett;
Mert a mi, mint tudjátok,
Sok is van és sokon átok,
   Asszony közte egy sem volt.

Roma népe ez időben
   Semmit a latban nem tett;
Romulus herceg elsőben
   Zabgyermeknek nézetett:
Jobbágyi csak zsiványoknak
Tartattak, kik zsákmányoknak
   Prédálásából éltek.

Jól tudták ezek mi kellett,
   Lyányokért sohajtoztak!
Unalmas kártyáik mellett
   Estvénként ásítoztak.
Lyánykérőket mindenfelé
Küldözgettek hátra s elé,
   S csak kosarakat kaptak.

A válasz ez volt kereken:
   "Arról ne álmodjatok,
Hogy szép s csinos személyeken
   Durván uralkodjatok:
Keressetek jött-menteket,
Kik szüljenek gyermekeket
   Hasonlókat hozzátok."

Az uracskák, képzelhetni
   Melly igen boszankodtak,
Hadat hadat kell hirdetni
   Egy szájjal kiáltottak.
De Romulus ekép szóla:
Majd máskép teszek én róla
   Csak várjatok békével.

S mint tesz? Hogy szép madarkákat
   Foghasson hálójába,
Szebbnél szebb komédiákat
   Tartat városkájába',
S a vidékről mindeneket
Férj, asszony s lyány személyeket
   Nyájasan meghív rájok.

A vidéket belármázni
   Mindent tett, mit tehetett,
A játékszint felcifrázni
   Görög festőt vitetett:
Selyem kárpit kihímezve
S drága csipkékkel prémezve
   Zárta a nézőhelyet.

A készület végeztével
   A muzsika jelt adott,
S a szomszédság szép nemével
   A szin tele áradott.
Voltak ott nyájas angyalkák,
Piperések, fiatalkák,
   Kacérok sem kevesen.

A legények karon fogva
   Őket lózsikba vitték,
Gyorsan iregve forogva
   Szolgálatjokat tették.
Hizelkedő enyelgéssel
Ezer complimentezéssel
   Jártak nekik kedvekre.

Most a játék elkezdődött
   S kevés pillanat mulva
Senki mással nem törődött,
   Csak arra volt bámulva;
A férjek asszonyaikról,
Az anyák leányaikról
   Mélyen elfelejtkeztek.

De Romulus (melly praktika!)
   Egyet füttyent s megszünik
Tüstént a játék s muzsika,
   S minden gyertya eltünik;
Ekkor volt ám ragadozás,
Sirás, rivás, kiáltozás,
   S ruhák s tők elvesztése.

A kevés férfi vendégek
   Lódultak vagy üzetve,
Vagy, ha rosz volt feleségek,
   Önkényt mentek sietve,
S midőn már ellent-állás nincs,
S kit kit boldogít már egy kincs,
   Ismét fáklyák gyujtatnak.

Ó illy lakodalmi tanyát
   Ki látott életében,
Itt egy ráncos öreganyát
   Egy tacskó tart ölében,
Ott egy aggott após karja
A legszebbik lyányt akarja
   Kérges melyéhez nyomni.

Egyik szépnek kezkenője,
   Másnak sálja veszett el;
Harmadikkal szeretője
   Haza fut víg csevettel,
Negyedik még vonakodik,
Ez sir, amaz játszadozik,
   Más ismét haját tépi.

Romulus úr a sirókat
   Akarván vigasztalni,
Igéreteket, szép szókat
   Nem szünik tékozolni,
De semmire sem ment velek.
Hanem a férjek s éjjelek
   Jobb vigasztalók voltak.

Szóval e menyasszony-vásár
   A mint Livius mondja,
Egy részre nézve sem volt kár,
   Mert a menyecskék gondja
Hamar végkép elenyészett,
S e házasságból tenyészett
   A földhódoltató nép.