A remete (Garay János)

Salamon
(VI. király 1063-1074)
szerző: Garay János
A remete

Koronáját sorskockára tette,
S elveszíté trónját Salamon;
S merthogy üdvét nem viselte szivén,
Megtagadta fejdelmét a hon:
Más király ült a királyi székbe,
Néki bújdosás a menedéke.

S mint az első testvér gyilkolója,
Még az ontott vérrel köntösén,
Megszakadva keble istenével,
Bűne üldő rémével szivén;
Vádja szállván megriadt nyomába,
Fut az erdők puszta vadonába.

Ott megáll a szikla zord tövében,
Ezredéves őserdő között,
Hol örök homály leng szemfödélként
A világosság sírja fölött,
Hol szavát nem hallni a madárnak,
S vad haraszton csak kigyók ha járnak.

És fejéről szellőzvén sisakját,
Végig törli izzadt homlokát,
Két arasznyi kék égnél alig több,
Melyet a fáknak fölötte lát;
S föltekintvén bágyadó szemekkel,
A szűk égbe ily szókat rebeg fel:

„Itt vagyok – szól – Árpád sarjadéka,
Egy hatalmas, nagy király fia!
Még anyámnak térdén enyelegve,
Szállt fejemre ősi korona
Meglehet, hogy tágan állt fejemben,
És azért is ingott úgy felettem.

Mást, elég, ha egyszer koronáznak;
S koronája sírba száll vele;
En fejemre háromszor tevék fel,
S mégis elfuvá a sors szele.
Férfiságom ragyogó delében
Koldus állok egy hon örökében!

Számkivetve önnön nemzetemtől,
Megtagadva nőmnek általa,
Elhagyatva minden jó baráttól,
Balsorsomnak lettem labdaja.
A szerencse kerekébe nyultam ...
Mind hiába! hullnom kelle s hulltam !

Isten! Aki láttál bíboromban,
Ki bölcsőmben adtál koronát;
Láss a bűnbánásnak szőrmezében,
Adj az élőholtnak itt tanyát.
Hol lehajtsam nyúgalomra főmet,
S meg ne lássa senki temetőmet!”

Szól és vándorbotját földbe tűzi,
Vas páncélát messze elveti;
Ásni kezd, s midőn jól mélyre ásott,
A koronáját bele temeti.
„A világ hívságát eltemettem ;
Most az isten virrasszon felettem.”

S harci kardjából szekerce válik,
Fúr, faragcsál, míg kunyhója áll;
Így a zúgó fergetegtől óva,
A vadaktól védelemben áll.
Kis keresztet ácsol össze végre,
S fel-kitűzi a lak tetejére.

S évre év jő, évre év mulandó,
S egyre békén él a remete.
Mint királynak vészekkel csatázó
Óceán volt zajgó élete;
Most a csendes völgy kristály patakja
Nyugodalmas éltének alakja.