A lap feldolgozottságának foka

A poesis hajdan és most

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A poesis hajdan és most
szerző: Berzsenyi Dániel

Halljuk! miket mond a lekötött kalóz*:
Tündér változatok műhelye a világ,
  Mint a poesis bájalakja:
  Ámde csak egy az igaz, nagy és jó,
Melyek mosolygó jelcime lett a szép,
Hogy mint a szerelem játszi gyönyör kezén
  Folytassa titkon a teremtés
  Műve örök folyamát gyönyörrel.
Ennek teremtő ihlete alkotá
Hellász rózsakorán a vidor életet,
  Midőn mosolygó égieknek
  Innepein lebegett az ének,
A szépet érző emberek ajkain
Szívből szívbe gyönyört zengve s vidám erényt,
  Midőn a nyájas áldozóknak
  Nyájas örömbe’ jelent meg a menny;
Ó, a poesis rózsaszin ujjai
Fonják azt az öröm gyenge virágiból:
  Örömre intve csalta össze
  A vadonok ridegült lakóit.
Most a halandó, mint ama büszke lyány,
Villámfénybe vonult isten ölén enyész*:
  A szent poesis néma hattyú,
  S hallgat örökre hideg vizekben.
Szűnj meg te is hát zárt fület és kebelt
A szép ifju világ bájira inteni:
  Halottas ének zúg felette,
  Mint mikor Afrika sámielje
A port az éggel összezavarva dúl,
Forró porvihara fojtja az életet.
  Oh, a halandó lyányka szíve
  Emberi szép kebelén viruljon.
Mint a mosolygó Hellenisé, midőn
A félisteneket szülte szerelmiben;
  Gyönyörre nyílt szív nyíladozza
  A szeretet csuda két virágit:
A szent poesist és a dicső erényt,
Mellyek hajdan öröm ünnepivé kenék
  A nagy görög nép boldog éltét,
  S létrehozák örök ideálit.