A patkó legendája
Mikor Urunk még szegény sorban
Járt itt alant a földi porban,
A hol sok tanulók kisérték,
Kik beszédeit ritkán érték,
Ő csak úgy úton, útfelen
Oktatta őket szüntelen.
Mivelhogy szabad ég alatt
A szó is könnyű és szabad.
Mint rejtett forrás ha kitárúl,
Folyt az igazság ajakárúl,
Főkép a hasonlat és példa...
Ugy, hogy imádság lett a séta.
Igy mendegéltek egyszer békén
Egy mezőváros tar vidékén,
S szemébe tünt egy csillogás:
Patkó az úton, semmi más.
És Urunk Szent Péterhez fordúl,
Venné föl a patkót a porbúl.
Szent Péter nem volt jó kedvében,
Talán nagyobbat álmodt épen,
Világuralmat s mást, miket
Sok ember annyira szeret:
Ő főkép kedvelt ilyenformát,
Mert hisz az agynak nincsen korlát.
Kevesli a vasat tehát,
Hogy meggörbítse derekát.
Igen, ha korona lett volna,
Akkor szivesen meghajolna.
Hát félre néz és úgy teszen,
Mint ki nem hallott semmit sem.
Az Úr, mennyei türelmével
A félpatkót maga szedé fel,
Szó nélkül zsebre rakta szépen,
S hogy a városba értek délben,
Kovács ott a kapúba állván,
Eladta három fillér árán.
S hogy a piaczon végig sétált,
Egy kosár érett cseresznyét lát.
És vett belőle, nem alkúdva,
A mennyi egy garasból futja,
És szót se váltva senkivel
Az ing ujjába teszi el.
Másik kapún immár kimenve
Sík földre érnek, végtelenre.
Se fa, se ház, csak föld, mező,
Sütött a nap, nagy volt a hő -
Ugy hogy korty vízért ottan nyomba'
Egy aranyat is adtak volna.
Az Úr elől ment s véletlenkép'
Elejt ujjából egy cseresnyét,
S Szent Péter kapja, úgy hajolva,
Mint hogy ha arany alma volna,
A friss édesség jól esett...
Perc múlva az Úr uj szemet
Ejtett a földre s mint a kánya
Kap Péter úr megint utána.
S így görnyesztette derekát
Szent Péter hosszu úton át,
Míg végre az Úr megelégli
És mosolyogva szóla néki:
Ha mozdúlsz annak idején,
Elérted volna könnyedén.
Ki apró dolgot föl se vesz,
Apróbbért duplán görnyedez.