A palóc meg a hagymaárak

A palóc meg a hagymaárak szerző: Szervác József

Jó néhány esztendeje történt, s jó néhány áremelésnek előtte.

Édesded álmunkat aludtuk akkori hitvesemmel, midőn éjjel háromkor fénybe borult fölöttünk a szoba.

Ott imbolygott ágyunk előtt a Palóc, és szertartásszerűen átnyújtott egy fej vereshagymát.

- Azannya. Csak nem igazi Zagyva-parti illatáras? - kérdém.

- Afenét. Lopott.

Aztán elsorolta.

Bézárt összes törzskocsmáinak legtovább nyitvatartóbbika, és ilyen esetekben - mivelhogy különc főbérlői nemigen szívelték hajnali hazacsörtetéseit -, nálunk hált. Ennélfogva kulccsal is bírt. Ballagott tehát tanácstól bérlett kúriánk felé, midőn úgy három saroknyira nálunk fenntartott ágyától egy zöldségesbolt előtt nagy halom vereshagymára bukkant, tizenöt kilogrammos zsákos kiszerelésben. Igencsak furcsállotta a dolgot, de nem studírozott felette sokat, gondolta, megsegíti vékonypénzű kétcsaládos alkalmi szállásadóit, s vállra kapott egy staniclival. De bizony az éppen arra portyázó lovas csendőröknek szemet szúrt az éjszakában súlyos terhet cipelő férfiú, s megálljt parancsolva néki úti okmányait kérték. Aztán míg az egyik kakastollas a passzust forgatta, a másik szuronyával orvul meglékelte a göngyöleget. Hát, a hagymák mind szertegörögtek!

- No szedje csak össze, jóember! - dörmedt rá Palócunkra a kakastollasabbik.

Mit lehetett tenni, megszedte. De egyet azért csalafintán a lajbizsebébe rejtett. Azt hozta el nékünk.

A "Hogy került ez kendhez?" kérdésre aztán megpróbálta ő elmagyarázni, hogy az utcán lelte, és majd reggel béviszi a Talált Tárgyak Osztályára, de ezt az okosságot még a csendőrlovak is fejcsóválva fogadták.

Aztán még vissza is cepeltették vele a pakkot a böcsületes helyére.

Két hét után pedig küldöttek néki egy udvarias levelet, melyben fölkérték, ugyan küldene már néhány ezerötszáz forintokat segély gyanánt, a csendőrremondák fölkantározása céljára.

Mostaniban, hogy néhány éve magánylegény volnék, a Palóc egyszerűség kedvéért hozzám kvártélyozott. Lakja rendesen két szobáim felét. Együtt nézünk meccset, esténként együtt maradunk ki, de ám a hagymát piarcon vásárjuk.

A minap is, szalonnázásra készülvén hagymavenni mentünk. Én, drágállván a beltelki kofa szezonvégi, csírás, fagyos, felesejó portékáját, árszínvonal-szapulásba fogtam. De a Palóc lecsitított.

- Hát még mit nem akarsz te? Mikor volt már, amikor én száz forintért vettem nektek kilaját, azt alig egy szem volt közt jó!