Ugrás a tartalomhoz

A pénz (Surányi Miklós)

A Wikiforrásból
A pénz
szerző: Surányi Miklós

      Régen történt, nem is errefelé, hanem Kisázsiában, öreg arab-zsidó kereskedő mesélte, nagy kérdés, vajon manapság is úgy van-e, hogy ahova a pénz beteszi a lábát... no, de hadd mondjam sorjába...

A gazdag ember nagy, lapos fedelű kőpalotában lakott, közel a tengerhez, amelynek kék hullámaiból sósvíz-pára felhozott az égre, és meghűsítette a forró levegőt. A palota fehér volt, szikrázott a napsütésben, a tetején függőkert buja, színes virágai ontották illatukat. Belül csupa szőnyeg, arany és ezüst, a termekben tömjén és mirha szaga lengedezett, halk léptű cselédek szolgálták a gazdag ember kényelmét, és egy gyönyörű damaszkuszi rózsa nyílt az ágyasházában a nagyúr örömére: az ő fehér bőrű, fekete szemű, csodaszép felesége. A gazdag ember sokat dolgozott, sokat örült, és sokat aggódott élete fiatal éveiben; a hajói Cezareától Alexandriáig járták keresztül-kasul a tengert; bíbort, búzát és bort szállítottak. Valamikor régen. Most már fia, a veje, a sógora reszket a sorsukért, a gazdag ember a tengerparti kőpalotában nyugossza a viharos élet fáradtságait; nem szeret már semmit, csak a damaszkuszi rózsát és a csendet.

A damaszkuszi rózsához senkinek sem ér fel a tekintete, de hajh, a csendet hiába sóvárogja éjszakákon át. Az ő nagy háza mellett, egészen lenn a tengerparton, sziklába vájva, datolyapálma árnyas védelme alatt lapult Alinak, a csavargónak terméskőből, korhadt hajógerendából, csónakok padlójából összetákolt kis kunyhója. Ali ingyenélő, naplopó, semmirekellő fickó volt. Egy szál csíkos nadrágja, meztelen válla, a dereka, napsütéses, fekete, nevetős pofája felvillant a parton, ha idegen hajó kötött ki, nagy uraságok jöttek Itália felől, utasok, jószívű, vidám szerelmesek, vagy pénzzel bélelt kereskedők. Ali a markát tartotta, mókázott nekik, megmutogatta a várost, hárfázott és táncolt az idegeneknek, szóval úgy éldegélt, mint az ég madarai. Nem volt semmije, senkije, mondjuk ki őszintén, ágrólszakadt koldus volt Ali, de neki is megvolt a maga rózsája, egy georgiai lány, fehér bőrű, fekete hajú, még innen a húszon, de úgy tudott szeretni, hogy Ali nem cserélt volna a nagy fehér függőkertes kőpalota gazdájával.

Ali és a felesége nappal aludtak, éjszaka örültek a tengernek, a datolyapálmának, a sötétkék égen ragyogó csillagoknak s a gazdag ember kertjéből áradó rózsaillatoknak. Ezek az illatok lehúzódtak egészen a dagály mosta sziklapartokig; áradásuk betöltötte az egész környéket; behatolt a bokrok alá, a barlangokba, a hullámok közé; a levegőben úszott, és megrészegítette az emberek szívét. Talán ettől volt, hogy Ali és a felesége egész éjjel énekeltek és pengették a hárfát.

Egész éjjel szólt a megmámorosodott emberek citerája. Ahogy a nap lemerült a tengerbe, felpendült a hangszer a koldus Ali kezében. Csengett, bongott az érchúr, felharsant a dal az asszony torkából, és megtelt vele az éjszaka. A csónakosok megcsillapodtak, leeresztették az evezőt, összevonták a vitorláikat:

- Ali és a felesége dicsérik az éjszakát! Pszt. Hallgassatok!

Mindenki örült a dalnak, a dobok és sípok és citerák zengésének. Csak fenn a kőpalotában dühöngött valaki, aki most már, a sok életvihartól elfáradva, csak csók és csend után epekedett.

- Ez a zenebona elviselhetetlenné teszi az életemet!

- Én is megsokalltam - hagyta helyben a damaszkuszi rózsa.

- Minden istenadta éjjel: ez tűrhetetlen.

- Ők az egész napot átalusszák.

- Tőlem meg elrabolják az éjszakai nyugodalmat.

- Nem tilthatod meg nekik. Mit tegyünk?

A gazdag ember gondolkozott. Egyszer csak egy reggel diadalmas arccal biztatta a damaszkuszi rózsát:

- Megvan! Hívjátok fel Alit!

Ali félóra múlva a gazdag előtt állott.

- Hallom, fiam, hogy szegény vagy...

Ali könnyedén bólintott.

- Hallom, hogy derék asszony a feleséged.

Ali szeme felragyogott.

- Hallom, hogy jókedvű vagy, erős és egészséges.

- Az asszony is.

- No, én meg akarlak segíteni. Látod ott azt a kis kocsit? Az a tied lesz. Látod azt az öszvért? Az is a tiéd. És látod ezt a zacskó pénzt? Neked adom, Ali.

A csavargónak elállott a lélegzete.

- És mit kell tennem érte?

- Semmit.

- Az asszonyt nem adom.

A gazdag ember hahotázott.

- Nem kell tőled semmi. Amit adtam, vidd el. Meg se köszönd, ne is gondolj rá. Vidd el, és tégy vele, amit akarsz.

Ali elvitte a kocsit, öszvért és a pénzt.

Akkor nézi meg a kocsit, hát tele van gyönyörű gyümölccsel, rózsával, gazdag uraknak való rakománnyal.

Útközben megállítják.

- Hogy adod a datolyát?

Ali felütötte a fejét, és drágán szabta meg a gyümölcse, rózsája árát. Szétkapkodták. A szerencsés fickó alig győzte beszedni a sok pénzt.

Otthon megörült az asszony.

- Ali, ezt az Isten küldte.

Ali a pénzét olvasgatja. A zacskó tele van arannyal. A markában ezüst- és rézpénz. A szívük hangosan dobog.

- De a kocsi üres - panaszolja bús kedvvel Ali.

- Holnap vásár lesz Cezareában. Pénzünk van elég. No?

Ali megértette. Egész este erről beszélgettek, hogy holnap reggel televásárolják a kocsit... aztán eladják a holmit... aztán újra vesznek... Egész kimerültek a tervezgetésben, a hold magasan állott már az égen, a gazdag ember virágai elkábították őket, lefeküdtek, összeölelkeztek és elaludtak.

Aznap már néma maradt a hárfa, és nem gyúlt ki a dal a szerelmesek ajkán.

Másnap Ali elment a vásárra. És harmadnap és azután való napokon is elment. És egész nap vett, adott, csereberélt. És este fáradtan hajtotta öszvérét a sziklába vájt kunyhó elé.

A gazdag ember mosolyogva figyelmeztette a feleségét:

- Ali nem ér rá citerázni.

- Úristen, mi történt velük?

A gazdag csak mosolygott.

- Beteg talán?

- Gyere, lessük meg, miért felejtettek el énekelni.

Lelopóztak a tengerpartra, és bekandikáltak Ali kunyhójába.

A damaszkuszi asszony összecsapta a kezét. A gazdag ember elégedetten mosolygott. Ali és a felesége benn ültek a kunyhóban, asszony, ember pénzt olvasott, tanakodott, számolt, irkafirkált, nehéz, gondterhes arccal, megráncolt homlokkal, verejtékezve a garmada pénz felett...

A gazdag ember odasúgta a feleségének:

- Ne félj, ezek többé nem háborítják meg a mi éjszakai nyugalmunkat. Ahova a pénz egyszer beteszi a lábát, onnan kiröppen a jókedv, a játékos öröm, a szerelmes muzsika pacsirtája...