A pásztor Szulamithoz
| A pásztor Szulamithoz szerző: Makai Emil |
A zivatarnak vége van,
Jer fussunk a szabadba.
Lásd, túl a kéklő bérczeken
A nap fejét lehajtja.
Az éjszaka is közeleg
És hosszúak az árnyak;
Siessünk, künn az őzikék
És a virágok várnak.
Fészkükbe a kis madarak
Hallod, hogy üdvözölnek?
Elébünk szórja a tavasz
Virágait a völgynek.
Benépesül a rengeteg,
Bólintanak a lombok,
Az almafa virágban áll
S zöldelnek a hegyormok.
Amott lealkonyul a nap
És lángoló az arcza,
Az éj sűrű felhőivel
Száll nap nap után harczra.
Hallga! a nedves ágakon
A fülemile csattog;
Ti nem halljátok meg e dalt,
Kik lenn a völgybe' laktok.
Mért vagy oly néma Sulamith ?
Ugy vágyódom egy dalra;
A zivatarnak vége van,
Elmúlt a tél viharja.
Egykor a mélységek fölött
Repültél szárnyszegetten:
Most véremmel is védelek
Édes galambom, lelkem.
Szép vagy, mint Sión temploma,
Mikor a nap süt rája;
És szebb vagy, mint Jeruzsálem,
A világ koronája.