A pálinkaivás ellen
| A pálinkaivás ellen szerző: Czuczor Gergely |
"A paprikás versek ármányos irója,
Azon töri fejét, az embert hogy megrója,
Valamiben megint sántikál a gonosz,
Mert mindig az ember nyomában kotonoz."
Földi, igazán szól kegyelmed valóban,
Úgy tesz ő, mint gólya szok tenni a tóban,
Ez kigyó-békátul a vizet tisztítja,
Ő az emberekbül a rosz szokást irtja.
Azért maradjunk csak a régi nótánál,
Jobb fűszerünk úgy sincs a jó paprikánál.
S akinek netalán égetné a torkát,
Igyék rá, csak kérem, ne igyék pálinkát!
Úgy-e erős dolog, amit javasoltam?
Pálinkát nem inni?! no ezt sem hallottam!
Pedig, atyámfia, hiszed, vagy nem hiszed,
Ha nem pálinkázol, bizony jobban teszed.
Tiszta magyar vérnek, milyen régente volt,
Nem kellett pálinka, hisz a neve is tót,
De ha megrándula lovának a lába,
Bekötötte ronggyal, mártva pálinkába.
Ha pedig kiszáradt a nedv gégéjébül,
Borral öntötte le, ha volt neki mibül.
De elmondá előbb az Isten áldását,
S megkinálta vele szomjazó pajtását.
A pálinkaivó még csak ezt sem teszi,
De mint legyet az eb, nagy mohón beveszi,
S mivel az italka gégéjét riszálja,
Újra tölt, de megint csak magát kinálja.
Mértékkel ivott bor felvidít bennünket,
De a pálinka elkábítja eszünket,
Néha a doktor is javal kis borocskát,
De soha sem hallám, hogy javalt pálinkát.
Szintén ide mutat régi szójárásunk,
Mert ha valakinek szolgálatpénzt adunk,
Mindnyájan azt mondjuk: nesze borravaló,
Nem pediglen: nesze pálinkára való.
Lassu méreg biz ez, mely emészt bennünket,
Korccsá teszi régi jó magyar vérünket,
Letépi orcáink vidám tekintetét,
S hitvánnyá törpíti sokaknak termetét.
Régente majd ahány magyar legény vala,
Katonának ki-ki bátran kiállhata.
S híre volt az egész háboruvilágban,
Mily derék vitézek teremnek hazánkban.
De most, hogy utószor kelle húzni sorsot,
Isten látja lelkem, szégyenlem a dolgot,
Volt oly falu, melyben nem akadt egy legény,
Kit jónak találtak volna a vármegyén.
Jancsi véres szeme, mint a mécs, pisloga,
Petinek alig volt jó harapófoga,
Pál keze remege, Bandi melle hörge,
Mind haza kergette őket a vármegye.
Fürkészték azután, mi ennek az oka
S reájöttek, hogy az főkép a pálinka,
Mert kicsin a falu, s annyi benn' az ivó,
Hogy megél utánok két árendás zsidó.
Apjok ő kigyelme a kocsmában iszik,
De anyjoknak haza kötény alatt viszik.
Így megy az egész nap, míg ágyba nem mennek,
Derék fiok aztán hogy legyen ezeknek?
Pendelyben, zubonyban jár még a pór gyerek,
Már édesapjával a kocsmán hentereg,
"Nesze no fiacskám, igyál egy-két cseppet",
Ki látott ily bolond majomszeretetet?
Pálinka nélkül, így dörmög a siheder,
Kenyér és szalonna csak koldus eledel,
Szolgának is csak úgy jó már a reggeli,
Ha a butykos ott áll az asztalon teli.
Hogy menjen ott aztán a gazdaság elő,
Hol az egész háznép pálinkakedvelő?
"De hiszen jó ember a pálinka-mérő,
Mert hitelbe ad, kész fizetést nem kér ő."
No barátom az fog még csak jégre vinni,
Ha a zsidónál úgy rovásra fogsz inni,
Mert jön az aratás, a zsidó ott terem,
Gabonád elviszi, s üres lesz a verem.
Végre úgy szólok most hozzád, atyámfia,
Amint csak egy papnak illenék szólnia:
Szállj magadba, és tégy férfias fogadást,
Hogy megpróbálod a pálinka-nemivást.
Nem kivánok sokat, csupán egy hónapot,
Ne igyál pálinkát, ha bár ingyen kapod,
S ha egy hónap alatt megálltad a sarat,
Ismét egy hónapra szánjad el magadat.
Meglásd, nem lesz azért kár egészségedben,
De bizonyos haszon marad erszényedben,
S ha egy-két hónapot ki birtál állani,
A többit könnyebben meg fogod vallani.
Ím ez volt szólásom tehozzád, barátom,
Az Isten adja, hogy ember légy a gáton,
Adj' Isten, hogy mind, kik pálinkát ittanak,
E paprikás versre kijózanodjanak.