A nyúl

A nyúl szerző: Gárdonyi Géza

       Egyszer ezt írtam a természetrajzom margójára: A házinyúl ostobább még a tyúknál is. Mikor eszik, nincs annyi esze, hogy rátenné az ennivalóra a lábát. Gondolata nem terjed tovább annál az egy falatnál, amit felharapott. Amíg ezt rágja, a többit eleheti tőle a csirke.

       (Szinte bosszantott az ügyetlensége, hogy mikor kenyeret vagy zsemlyét dobtam neki, csak egy falat volt az övé, a többit már elkapkodták a csirkék az orra elől.)

       Egyszer megint egy kis karaj kenyeret vetek neki. Ő felkapja. Tartja a szájában. A csirkék odagyülekeznek köréje, és izgatottan várják, hogy a nyuszi harapjon a kenyérből, s a többit ők rabolják el.

       A nyuszi csak pislog és tartja a kenyeret. Hitvány kis agyában valószínűleg kérdés ébred és elhatározás érlelődik. Egyszer csak megfordul a kenyérrel, és gyors ugrálással bemenekül vele - a csirkék nem csekély elképedésére - a ledöntött szilvafák sűrűjébe.

       És ezután mindig így cselekedett.