A nyíl és a dal
Nyilat lőttem ki czéltalan,
Szállt, földre húllt és oda van;
Röptét oly gyorsnak véltem én,
Hogy szemmel nem követhetém.
Egy dalt zöngtem ki czéltalan,
Szállt, földre húllt és oda van:
Mert látja: e bármi fürge szem,
Hogy a röpke dal hová leszen?
S utóbb egy tölgyfa háncsaiban
Megkerült épen a nyilam:
S a dalt is hibátlan meglelém
Egy baráti értő szivben én.