A nemesség
szerző: Kis János
G. TELEKI DOMOKOSHOZ.
A nemesség, bölcs gróf, nem csupa pipere,
Ha fényes virtusnak jutalma s címere,
Ha ollyat ékesít, ki dicső pályában
Új laurust nyér, mint te, nagy ösök nyomában.
De nem szenvedhetem, ha valamelly bohó,
Ki minden jóban rest, csak a bűnben mohó,
Magát ékesítvén más cifra tollával,
Kevélyen kérkedik nagy származásával,
Mert ámbár régenten virágzó elei
Voltak a vitézség s jóság remekei:
Bár még Balambertől armálist kaptanak,
S rólok a legrégibb krónikák szólanak:
Mi díszt adhat neki nagy neme virtusa,
Ha magának nincsen dicsőséghez jusa?
Ha nagy öseiről, a mi az övé lett,
Csak egy levél, mellyet a moly megkímélett.
Ha félistenektől lévén eredete,
Azoknak szép hírét mocskolja élete,
S csak a bolond gőgben helyhetvén nagyságát,
Henyélve fecsérli ingyen nyert jószágát?
Még is, ha ügyelnénk rút kérkedésére,
Mellyel emlékeztet kitkit nagy nevére,
Azt vélnénk, főbb ember mint ő nem született,
S teste is másénál jobb földből vétetett.
Részeg hagymázában kész büszkén azt hinni,
Hogy kiki tartozik neki tömjént vinni.
De én, bálvány előtt ki le nem borúlok,
Ma hozzá e merész beszéddel járúlok:
Mondd meg, nagy szív, dicső lelkek nemzetsége,
Mellyik állatra száll atyja dicsősége?
Nagy becsűlete van a jó paripának,
Melly serényen s híven szolgált az urának,
S valahányszor kiszáll vele a pályára,
Uj borostyánt segít szerezni számára.
De származzék ettől, s Bucephalustól bár,
Hitvány ló, Nagy Sándor azon soha nem jár!
Kótyavetyére kél; nem nézik, melly fajta,
Talyigába fogják, vagy szántanak rajta.
Hát te mért kivánnád, hogy tiszteljem benned
Más érdemét, mellyre szert kellene tenned?
Nem ámít el engem minden hitvány rege,
A nemes léleknek virtus a bélyege
Ha ösidnek tartod a nagy bajnokokat,
Mutasd az azokon fénylő virtusokat.
Gyülölsz-e minden bűnt? vigyázsz-e szivedre?
Sok jámbor mondhat-e áldást életedre?
Tudsz-e dicsőségért tenni nagy próbákat,
Páncélban tölteni hosszú éjszakákat?
Illyekről ismertess rá nemességedre,
S úgy kész leszek tenni koszorút fejedre.
Ám, emlegess akkor bármelly nagy atyákat,
Vagy, ha tetszik, hányj fel minden krónikákat
Válaszsz ott törzsöket, szabd nevedet rája,
Légy Achilles, Caesar, Sándor unokája:
Ne félj, hogy valaki gáncsot leljen benned,
Vagy ezek vére vagy, vagy kellene lenned.
De légy bár Hercules bizonyos rokona,
S alacsonság légyen lelked tulajdona,
Valahány eleid hírrel tündökljenek,
Ellened meg annyi tanúk beszélenek,
S neveknek miattad fogyott ragyogványa
Csak bűnödre mutat s szemeidre hányja.
Hiába akarod puhaság karjában
Nyugtod lelni a nagy nevek árnyékában:
Hiába fényekkel hibáidat fedni:
Engemet illyekkel nem lehet rá szedni.
Nem látok mást benned csak ravaszt, álnokot,
Ki, hogy gyűlöljelek, magad adsz rá okot.
Nem, akármint fénylik eleid nagysága.
Egy jeles törzsöknek vagy csak száraz ága.
Messze mégyek talán, s felhevülésében
Epésen feddődik Musám beszédében.
A nagy urak füle kényes szokott lenni,
Csendesebb hangra kell tehát a dalt venni.
Familiád régi, fő rangú barátom!
Majd ezer esztendős levelidből látom.
Ez sok: de kétségbe senki nem veheti;
Atyáid tetteit ezer könyv hirdeti,
Nem sülyedt el nevek az idők árjában:
De ki tudja! ennyi esztendők folytában
Ha minden ükeid, kiknek vagy gyermeke,
Férjeiken kivűl mást nem öleltek-e?
S megbizonyíthatd-e, hogy buja lángjában
Egy fajtalan sem tett rést ösik sorában,
Hogy ezeknek vére s neme, nem csak neve,
Lucretiák által örökséged leve?
Oh, légyen az a nap örökké átkozott,
Illy hiú kérkedést melly szokásba hozott!
Míg tartott a világ boldog ifjusága,
Csak az ártatlanság volt ember nagysága;
A törvény jó s rosz közt tett csak különbséget;
Egyedül az érdem adott nemességet;
S a bajnok nem vágyott kölcsön vett sugárra,
Saját vitézsége volt nagy neve ára.
De utóbb a vétek becsuszván, erőt vett:
A virtust kivervén székéből, király lett.
Te is hát, a kinek ritka talentomok,
Félisten ösöktől hagyott fényes nyomok,
S dicső atyád remek leckéi s példája
Szabják ki, mi légyen életed pályája,
Teleki, a zajos tengeren, hol nemed
Vezet, s mellyen ennyi kősziklát lát szemed,
Úgy vigyázz tovább is hajód kormányára,
Hogy eljuthass útad felséges céljára.