A nap vége
A fakó napfényben éled,;
fut, vonaglik, forr vadul
a zajos, kegyetlen Élet;
míg az ég boltjára hull
a gyönyörtadó nagy éjjel
s enyhül az éhes s a rab,
bűnt, bút elfeled a setéttel
s szól a költő:... „Vártalak!
Fáradott a lelkem, testem,
a nyugalmat égve esdem,
sok bús látomány mar és tép.
Hátra fekszem. Jöjj le, födj be
lebbenő gyászfüggönyödbe:
Ó, üdítő, hűs sötétség!”