A nőhöz, mint...

A nőhöz, mint... szerző: József Attila

A nőhöz, mint a közös gyönyör cselédjéhez és mint zsákmányhoz való viszonyban ki van mondva az a végtelen degradáció, amelyben az ember önmaga számára van, mert e viszonylat titkának megvan a maga nem kétértelmü, határozott, nyilvánvaló, fölfedett kifejezése a férfinak a nőhöz való viszonyában és abban a módban, ahogyan a közvetlen, természetes nemi (faji) viszony (Gattungsverhältnis) fölfogásra jut. Az embernek az emberhez való közvetlen, természetes, szükséges viszonya az a férfinak a nőhöz való viszonya. Ennek a viszonylatnak a jellegéből következik, hogy az ember mint faji lény (Gattungswesen) mennyire lett magáé és mennyire fogta föl magát; a férfinak a nőhöz való viszonya az embernek a legtermészetesebb viszonya az emberhez. Benne mutatkozik tehát meg, hogy mennyire lett emberivé az ember természetes magatartása, vagy hogy mennyire lett természetes lényegévé az emberi lényeg, mennyire lett természetévé az emberi természet. Ebben a viszonyban megmutatkozik az is, hogy az ember szükséglete mennyire lett emberi szükségletté, tehát mennyire lett szükségletévé a másik ember, mint ember, mennyire közügye egyuttal a lét és tovább hogy legegyénibb mivoltában mennyire a magántulajdon első pozitiv megszüntetése.