A néma vonat
| A néma vonat szerző: Emőd Tamás |
Világtalan, vak éjszakákon
Suhanunk síkon-bokron-árkon,
Suhanunk mint a gondolat,
Suhanunk mint az álom
És nincs megálló perc sehol
A tűnő állomáson:
– Süvit a hideg légvonat –
Vándorol vélem nesztelen
A néma gyorsvonat.
Jégből van a küllő, csontból van a sín,
Jaj merre cikázunk, mi vár odakinn?
Mért hull a ködökbe kévéstül a csillag,
Mért vágtat a rendje halotti kocsiknak?
Mért füstölög, izzik a szürke mező?
Tenger ragyog ott... város... temető...?
Kulcsolt kezemet feszítem az égre,
Sírva-dalolva vetemedek térdre,
Karom kigyózva küzd –
S arcomba csapódik,
Szűk kuckómba lódít
A szennyes, a kormos, holtfekete füst.
Aludni tilos, moccanni se merj –
Fölébred az őröd, a néma vonat!
Hadd lepje a dér, hadd verje a szél
A gyásztakarós, tárt ablakokat.
Hallod: hahotázik, óbégat a kürtő,
Hallod: nyöszörög, nyög az ördögi gép –
Ne sírj, ne remegj, ne vesd a keresztet,
Ne törd a kezed, ne tépd meg a melled,
Zápor veri fülkéd kongó fedelét.
Hétcsövű sípod a hónod alatt,
Érzed, nem egyéb, halott fadarab,
Érzed, idegen vagy, érzed, te, a senki
Álmodni se tudsz, csak ríni, pityeregni –
Aludni, aludni! környékez a vágy:
Ó hajdani esték, párnás, puha ágy,
Ó régi dalok, álombeli sípok,
Varázshegedűk, tündérklarinétok,
Ó távoli erdő, ó téli mező –
Tenger ragyog ott... város... temető?
Világtalan, vak éjszakákon
Suhanunk síkon-bokron-árkon,
Suhanunk mint a gondolat,
Suhanunk mint az álom
És nincs megálló perc sehol
A tűnő állomáson:
- Süvit a hideg légvonat –
Vándorol vélem nesztelen
A néma gyorsvonat.