A musához

A musához szerző: Kis János

Ki hozzád vonzasz mosolyogva,
S karon vezetsz karomnál fogva,
   O Músa, vedd tömjénemet.
Ha tégedet felejtenélek,
Nem volna bennem józan lélek,
   S nem érdemelném éltemet.

Ha, megúnván a kábító zajt,
Lelkem magánosságot óhajt,
   S akar jármától pihenni,
Te vezetsz violás völgyekbe,
Hegytetőkre, csendes berkekbe,
   S mindent Tempévé tudsz tenni.

Ha szomjúzok bölcs társaságot,
S csak papagályi csácskaságot
   S betyári gúnyolást lelek,
Te sírjokból a fő bölcseket,
Az újakat s a régieket,
   Kihívod, s múlattatsz velek.

Ha mint megaranyzott gyilkos ív,
Szép színt mutat ezer csalárd szív,
   Kikben irígyimet lelem,
Ki kérlelné bosszuságomat,
Ki derítné fel homlokomat,
   Ha te nem játszanál velem?

Ha gyászfelhő borúl napomra,
Ezer hab toldúl csolnakomra,
   S minden reménynyel felhagyok,
Te rengetsz el boldog álomba,
Magadhoz viszsz Elysiumba,
   S felejtem hogy földi vagyok.

Hát oh, mint bírnám titkos búmat,
Ha te, megszánván háborúmat,
   E lantot nem adtad volna?
Ez bár nem fényleti nevemet,
De gyakran vidítja szívemet,
   Melly máskép mindég gyászolna.