A mezítelen ember
szerző: Gárdonyi Géza
Történék pedig Szamariában, hogy egy Maruh nevü embernek a fia a sziklák között játszadozék, és alábotla a szakadékba, és meghala. Anyja pedig hallván a gyermek kiáltását, utána rohana és szintén elvesze a szakadékban.
Hallván pedig az apa mi történt, megtére a mezőről. És látá a holttestet.
És megszaggatván ruháit, kiálta sirásában:
- Gonosz az Isten!
És attól fogva nem dolgozék többé, csak ődöng vala a temetőben és a falun kivül a mezőn. És a búbánat rásötétűle az ő lelkére.
Lőn pedig, hogy egynapon alkonyat felé az út mellett feküszik vala, és láta hogy sokaság halada el mellette.
És nemsokára mindenek megállapodának és elcsöndesülének.
És emberi szózat hallatszék a domb felől:
- Jertek énhozzám kik fáradtak vagytok és elnehezültek! Én megnyugosztallak benneteket! Öltsétek fel az én igámat! Az én igám édes, és az én terhem könnyű! Tanuljatok tőlem: íme én szelíd vagyok és alázatos szívü, - és megtaláljátok lelketek nyugalmát!
És ismét hallatszék ama szózat:
- Boldogok a szegények: övék a mennyeknek országa. Boldogok a tiszta szivűek: ők meglátják Istent. Boldogok akik sírnak: ők megvigasztaltatnak.
Akkor az ember fölemelé a fejét.
És látá a sokaságot a domb körül. És láta a dombon egy fehér-ruhás embert. Csak ő maga áll vala. A többi űl vala körülötte.
A fehér-ruhás ember pedig ismét szóla:
Egy király kiméne a tenger partjára, hogy ottan sétálna. És amint sétála, általnéze a tengeren s mondá:
- Amoda távol van egy puszta sziget. Hozzatok dereglyét, és nézzünk el oda.
A szolgák pedig felelék:
- Urunk királyunk, örvényes ott a tenger. Ember ha általment ama szigetre, soha vissza nem térhete onnan.
A király pedig mondá:
- Az én dereglyém nem sűlyedhet el.
És általmenének a tengeren.
Lőn pedig, hogy amint ott járnának, a király két embert talála a fövenyes parton. A két ember pedig mezítelen vala, és mindakettő mint a holt.
S a király szóla az ő kiséretének:
- Bizonyára hajótörésből valók ezek. Nézzétek meg vagyon-e bennök élet?
Azok pedig mondák:
- Szivök még meleg.
S felkölték a két embert, és kérdezék, kik volnának?
Azok pedig nem tudnak vala felelni, mert elméjök megzavarodott vala a szerencsétlenségben.
A király akkor így szóla:
- Vigyük át őket országomba. És adjátok át őket a sáfárnak. Mondjátok meg néki, hogy ruházza fel őket illendően.
S akképpen történék.
Vezeték annakutána őket a király színe elé, s a király reájok tekinte, s kérdezé mit kivánnak.
Azok pedig felelék:
- Adj nékünk mezőt a te országodban, hogy élhessünk.
S a király adata nékik mezőt és házat és nyájat, hogy élhessenek.
És ismét rájok tekinte és kérdezé őket: mit kivánnának?
Amazok pedig felelék:
- Adj nekünk két hajadont a te néped közül, hogy feleségül vevén őket, élhessünk családos életet.
S a király megadá nekiek azt is.
Lőn pedig hogy időmultával megemlékezék rólok a király és kérdezé mint élnének?
A környülállók pedig felelék:
- Immáron megkövéredtek azok, és megszaporodtanak.
És a király ismét kérdezé az ő szolgáit:
- Vajjon emlegetnek-e engem az én jóságomért?
Azok pedig felelék:
- Nem emlegetnek. Vagy ha emlegetnek, csak mikor szidalmaznak.
- Dehát mért szidalmaznak? Avagy vétettem-e nékik?
- Ha nem is vétettél, - (felelék a szolgák) - téged szidalmaznak ha rossz az időjárás, vagy ha rossz a termés, vagy ha sovány a legelő a szárazságnak miatta, mert tied az ország.
Akkor a király parancsola a szolgáknak:
- Vegyétek el tőlük a nyájat, amelyet adtam. S a szolgák kimenének a király parancsolatával, és behajták a nyájat a királyi aklokba.
S megjelenték mindezt a királynak.
A király pedig kérdezé:
- Mit mondottak?
S a szolgák felelék:
- Haraguvának, és azt mondák: rossz ember vagy.
A király pedig megvoná a vállát és szóla:
- Miért volnék rossz? Avagy nem azt vettem-e vissza, amit én adtam nekik? De menjetek most már el ujból és vegyétek el a házat is, melyet én építtettem nekik, a földet is, amelyet jóságomból kaptak, és az asszonyokat, akiket én ajándékoztam nekik. És vessétek őket vissza azon meztelenen a tenger fövényébe, ahonnan felszedődtek.
S kimenének a szolgák, és elvevék tőlök a házat, a földet, a kincseket, az asszonyt, és a gyermekeket; végül levonák ruháikat és kiveték őket a fövenybe: ahonnan felszedődtek.
Azok pedig keservesen sírnak vala.
És szóla az egyik:
- Gonosz a király! Mert elvette tőlem a családomat, a házamat, a földemet, és mindent, ami szivemnek kedves vala.
A másik pedig meggondolkodék nagybúsan és felele imigyen:
- Igaz, hogy szerencsétlenség történt mivelünk. De gondolj arra, hogy meztelenen kerültünk e földre, és a király adott nekünk mindent. Ő adott ruhát, házat, élelmet, földet, és asszonyt, kitől gyermekeink származának. Ha mindezt elvette tőlünk, azért én gonosznak nem mondom őtet. Mert csak azt vette vissza, amit adott, és nem azt, amit mink idehoztunk.
A szolgák pedig hallák e beszédeket, és elmondák a királynak.
A király pedig felelé:
- Annak az egyik embernek igaz a lelke. Mert valóban csak azt vettem visza, amit adtam. De ha tudtam adni egyszer, tudok adni másodszor is. És tudok adni kétszeresen és háromszorosan, és tízszeresen és százszorosan. Térjetek vissza tehát a szigetre, és hozzátok vissza az igazat: helyezzük őt vissza a házába, családjába és jószágaiba. Amazt a másikat pedig hagyjátok ottan a pusztaságban.
És a szolgák eszerint cselekvének.
Akkor a fehér-ruhás ember széjjelnéze a sokaságon és így szóla:
- Akinek homályos a szeme, nem lát. Akinek homályos a szíve, nem ért. Tik azonban ne legyetek vakok, sepedig esztelenek. Lám a magvető is kiveszi a jó gabonát a magtárból, és elszórja a földbe; és nem kesereg azon, hogy a mag elrothad. Mert tudja, hogy új élet fakad abból, és hogy megtérül neki tízszeresen és százszorosan. Vajjon illő e zugolódnunk mikor a mennyei király ugyanezt cselekszi olykor más javainkkal, kiragadván kezünkből és elszórván? Bizony mondom néktek: nem rothad el a földben ami élet, hanem új élet kél nekünk az ő akaratából.
Maruh pedig hallgatván mindezeket, megrendűle az ő szívében.
És kérdezé a körülötte állókat:
- Ki ez a szivekbe belátó? Ki ez a hatalmasszavu ember?
S azok felelének:
- Nem tudod-e? Ez ama Jézus, kinél nagyobb nem vala a próféták között.
Jézus pedig szóla ismét, kiáltván:
- Ha valaki követni akar engem, vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engemet!
Akkor Maruh hozzája járula, és térdére hullván előtte, fölemelé reá könnyező szemeit:
- Engedd hogy kövesselek!
Jézus pedig felelé:
- Bizony mondom neked Maruh, már követtél engem, minekelőtte azt mondtad volna: "Engedd hogy kövesselek." Mert nemcsak az követ engem, aki árnyékomban lépked, hanem aki szivébe fogadja az én tanításomat.