A megtért
1791.
Hogy fakúlt az esti fény,
Erdő szélén jártam én.
Ott űlt Dámon s furulyált,
Szép nótája messze szállt,
Így: Lala, tiralla, lala.
Maga mellé ültetett,
Adott csókot, édeset.
Fujd még egyszer, esdeklék.
S a jó fiu fujta még...
Így: Lala, tiralla, lala...
Szivemnek nincs nyugta már!
Gondolatom messze jár,
Fülemben mint estharang
Cseng és bong a régi hang:
Ah ─ lala, tiralla, lala...!