A mechanika lelki fejlődéstörténete
szerző: Ferenczi Sándor
<poem> Kritikai megjegyzések Ernst Mach egy tanulmányához. A pszichoanalitikus, miután megismeréseit a lelkinyugalmában megzavart emberiség csaknem egyhangúlag visszautasította, nagy nehezen beletanult a fatalizmusba, ámde időnként - ha átmenetileg is - bizonyos tapasztalatok felrázzák őt ebből a hangulatából. Míg a mértékadó tudósok folytonosan csak azon fáradnak, hogy ezt a mi tudományunkat újra meg újra ártalmatlanná tegyék és eltemessék, addig majd a távol Indiában, majd Mexikóban vagy Ausztráliában jelentkezik egy-egy magános gondolkodó, orvos vagy természetvizsgáló, aki Freud követőjének vallja magát. Még meglepőbb, ha kitűnik, hogy közvetlen közelünkben dolgozott csöndben egy pszichoanalitikus és váratlanul lép a nyilvánosság elé éveken át összegyűjtött tudásával. De legritkábban kerülünk abba a helyzetbe, hogy a mai tudomány valamelyik elismert nagyságának műveiben bukkanjunk a pszichoanalízis befolyásának nyomaira, vagy fedezzünk fel párhuzamot a pszichoanalízissel.
Így állván a dolgok, bizonyára mindenki érthetőnek és megbocsáthatónak fogja tartani, hogy én Ernst Machnak legutóbb megjelent "Kultur und Mechanik" c. munkáját [*] olvasva, egy pillanatra megint elfeledkeztem a, végre is csak kényszerűségből magamra erőszakolt és nehezen elviselhető fatalisztikus beállításról és átengedtem magam annak az optimista gondolatnak, hogy a most élő gondolkodók és tudósok egyik legkiválóbbjában egy elvtársunkat üdvözölhetem és tisztelhetem. [*]
Az én - mint nemsokára kiderült - téves várakozásom minden pszichoanalitikusban felébredt volna, ki elolvassa a könyv előszavát, melynek tartalmát részben itt közlöm.
"A Szerző 1883-ban megjelent "Mechanik" c. munkájának bevezetése - mondja az előszó elején - azt a felfogást képviseli, hogy a mechanika tanai a kézművesség tapasztalati kincséből adódtak intellektuális átszellemülés útján.
Most megadatott a lehetősége annak, hogy még tovább menjek egy lépéssel: ugyanis gyermekkorában mechanikai tekintetben igen tehetséges Lajos fiamnak sikerült az én ösztönzésemre az ő akkori fejlődésének lényegét újra meg újra megismételt visszaemlékezési kísérletek útján sok részletével reprodukálni, amikor is kitűnt, hogy annak az életkornak kitörölhetetlen dinamikai érzés-tapasztalásai azt a felfogást keltik fel bennünk, hogy minden segédeszközt: az ipari szerszámokat, a fegyvereket és a gépeket, ösztönös eredetűnek tartsuk."
"Attól a meggyőződéstől vezéreltetve, hogy ezeknek a tapasztalatoknak további nyomon követése a mechanika őstörténetébe való páratlan belemélyedést tenne lehetővé, de sőt egy általános genetikus technológiának a megalapozásához is vezethetne, írtam meg ezt a tanulmányt, mint szerény lépést ebben az irányban..." [*]
Ezekben a sorokban a pszichoanalitikus előtte rég ismeretes gondolatokat és neki megszokott munkálkodási módokat lát viszont.
Egy sokszorosan összetett lelki képződmény tényleges alap okait "újra meg újra megismételt visszaemlékezési kísérletek" által vezetni le a primitívből, s a gyökereit végül az infantilis átélésben találni meg: ez éppen a pszichoanalitikus módszer lényege és legfontosabb eredménye. Több mint húsz éve nem fárad bele Freud, hogy ezt a módszert a legkülönbözőbb pszichikus képződményeken: betegek neurotikus szimptómáin, egészségesek komplikált lelki működésein, sőt az emberiség bizonyos társadalmi és művészi alkotásain is kipróbálja - és pedig egyforma eredménnyel. Sőt Freud egynéhány tanítványa már felállított olyan pszichogenetikai elméleteket és tapasztalati elveket, amelyek éppen a Mach szaktudományának a mechanikának fejlődésére vetnek némi fényt.
Mach bevezető soraiban azonban más olyan felfogás is foglaltatik, amit eddig talán csak a pszichoanalízis hirdetett, vagy ismert fel a maga fontosságában. Ezek a szavak: "a kora gyermekkor eltörölhetetlen érzéstapasztalásai" úgy hangzanak, mint Freud gondolata az infantilisnek és tudattalannak elpusztíthatatlanságáról és örökéletűségéről. Az a terve, hogy a mechanika őstörténetét ásatások helyett az individuális lelki élet módszeres genealogikus vizsgálatával igyekezzék megállapítani, csak megismétli azt a pszichoanalitikus tételt, amely szerint a felnőtt ember tudattalanjában nemcsak a saját gyermekkorának lelki tendenciái és tartalma, hanem a fajtörténeti élmények nyomai is kimutathatók. Mach-nak az a gondolata, hogy az emberiség kultúrtörténetét a biogenetikus törvény alapján az egyéni lélektanból vezesse le: közhely a pszichoanalízisben. Elég, ha Freud korszakalkotó munkájára, a "Totem és tabu"-ra [*] utalok, amely eddig megmagyarázhatatlan szociális intézményeket a gyermekkorba visszanyúló individuális lélekelemzés segítségével hoz közelebb a megértésünkhöz. [*]
Sietek közölni, hogy az a reményem, hogy Mach az ő vizsgálataiban a pszichoanalízis eredményeit felhasználta, vagy tekintetbe vette, nem igazolódott be. Sehol sem mondja meg nekünk, milyen természetűek voltak azok az "újra meg újra megkísérelt visszaemlékezési kísérletek" amiket végzett, e pszichológiai kísérleteknek se a módját, se az eredményeit nem közli velünk, csak a belőlük vont következtetéseket, de már ezek a következtetések is arra engednek gondolni, hogy itt egyszerűen olyan erőlködésről van szó, amely a múltat a figyelem tudatos ráirányításával akarta felidézni. Nem tudjuk meg, vajon nem segítette-e és ha igen, mennyiben, az itt bizonyára nem hatástalan, mert apai szuggesztió az emlékezeti ellenállások legyőzését, amint ez Freud első analitikus kísérleteinél is történt. Semmi esetre sem alkalmaztathatott azonban a szabad asszociáció, az egyetlen módszer, amely az infantilis emlékezeti kiesést okozó minden érzési ellenálláson átsegít és lehetővé teszi a múltnak csaknem maradék nélküli reprodukálását. Ennek megfelelően a gyermek- és őskori erőműtani rátalálások indulati determináltságát Mach-nak ez a kutatása nem méltányolja kellőképpen és a technika haladását csaknem kizárólag racionalisztikus szempontból mint az intelligenciának előrehaladó fejlődését írja le.
Mach nézete a kora gyermekkori és ősi rátalálások geneziséről a következő mondatokból vehető ki. "Visszapillantva (a gyermekkorra, az ősidőkre) csodálkozással látjuk, hogy a mi egész további életünk csak az akkori viselkedésünk folytatása, arra törekedtünk, hogy tisztába jöjjünk a környezetünkkel, hogy megértsük és ennek segítségével az akaratunkat érvényesítsük"... "Egyszeriben bepillantást nyerhetünk abba, hogyan küzdött számtalan nemzedék hosszú évszázadokon át, csak néha segítve a kedvező éghajlattól és talajtól, a jobb megélhetésre való ösztönös törekvésben, de általában olyan körülmények között, amiknek ridegségét mi már fel sem tudjuk fogni, és közben hogyan alkotott olyan műveket, amiknek utolsó láncszemeit mi tartjuk a kezünkben"... "De ha a régmúlt időknek ezeknek a dolgairól gondolkozunk, vagy álmodunk, akkor mintegy illúzióképpen felbukkannak bennünk rég átélt és átérzett dolgok, és ha elmélyedünk hajdani gyermekkori érzésvilágunkba, megsejtjük és kitaláljuk ezeknek a mérhetetlen horderejű feltalálásoknak sokféle keletkezési útját és módját".
Ezt a - mint mondottuk - a mi szempontunkból is feltétlenül helyes programot azonban Mach csak tökéletlenül viszi keresztül. Minthogy mellőzi a pszichoanalitikus módszer alkalmazását, mely a tudatos álmokat és gondolatokat, az infantilis fedőemlékeket, a tudattalan háttér feltárásával egészíti ki és eltorzulásaikat helyreigazítja: ezért a megismerései felületesek kell hogy maradjanak és - minthogy a libidinózus indítékok többnyire elfojtottak és tudattalanok, az ő kísérletei csaknem mindig csupán racionális magyarázatát adhatják a technika haladásának, helyesebben: a motiválásnak csak a racionális oldalát világíthatják meg.
Az anyagedények először talán "az iváshoz homorított tenyér pótlása céljából" keletkeztek, amennyiben a kivájt darabokban összegyűlő víz adhatta meg az impulzust arra, hogy edényeket készítsenek, eleinte egyszerű anyagtömböket, amelyekbe a tenyerükkel mélyedést vájtak". De hogy "a kezük ügyében fekvő finomra formálható agyag" miért volt "mindig oly igen csábító anyag", ennek okát tovább nem keresi. Pedig a pszichoanalízis megadja a magyarázatnak ezt a hiányzó részét is, amennyiben lehetővé teszi, hogy ezt a sajátságos "csábító hatást" a libidónak egészen bizonyos erotikus komponenseire vezessük vissza. [*]
Épp ily kevéssé kutat Mach pld. azután, miért van az, hogy "a textil anyagok sodrása és fonása oly erősen ingerli a foglalkozási ösztönt -, hogy szinte állandó élvezet forrása". Mach megelégszik egy primär foglalkozási ösztönnek a felvételével, amelynek emlékezeti nyomai (mikor szükség van rájuk) villámszerűen bukkannak fel és értékesíttetnek.
"Már meglévő forgó testek, valamint gömbölyű faágak lesimítása valószínűleg szintén hozzátartozott a primitív idők játékaihoz. Gyermekkorunkban számtalanszor megcsináltuk ezt magunk is és megesett, hogy egyszer egy ilyen kis botocskát valamiféle mélyedésben a tengely eltolása nélkül ide-oda forgattunk, miközben a bot valamelyik egyenetlensége szabályos csatornát mélyített... stb." (Az esztergapad ősalakja.)
..."A saját ujjainkkal való játszadozás tanított meg minket legkorábban gyermekkorunkban a csavarra, a kezünk ügyébe kerül valami, aminek csavarformájú szerkezete van..., s miközben játszadozva forgatjuk, éreztük, amint az a tenyerünkbe bele fúródik - igen rejtélyes érzés volt akkor, ami állandóan ismétlésre csábított..."
Hasonló módon magyarázza meg nekünk Mach a tűzfúró-szerszám és tűzdörzsölőgépek, a vízmerő és szivattyúzó eszközök keletkezését. Mindenütt és mindig a foglalkozási ösztönnek az érvényesülését látja, amely ha a szerencsés véletlen is kedvez, feltaláláshoz vezet. "Feltalálások ott jönnek létre, ahol a körülmények a legkedvezőbbek és a nehézségek a legcsekélyebbek". Mach szerint tehát a találmányok "óriási hosszú idők folyamán, különös személyiségek és egyéniségek minden közreműködése nélkül észrevétlenül férkőzhettek be elődeink életébe".
A pszichoanalízis mást tanít. A valóságérzék fejlődésfokairól írt, inkább csak programszerű munkámban azt kellet a pszichoanalitikus tapasztalatok alapján felvennem, hogy úgy az egyénnek, mint a fajnak a fejlődésében, tehát az emberi kultúra fejlődésében is, valószínűleg a szükség hatott fejlesztő motívumként. Rámutattam különösen a jégkorszakok szűkölködéseire, amelyek a fejlődést alighanem nagy lépéssel vitték előre. Ha Mach közlése szerint az eszkimók feltaláló szelleme egybehangzó jelentések szerint szinte kifogyhatatlan, akkor nehéz a klíma és talaj részéről való valami különös kedvezést venni fel a találmányok véletlen okául. Sokkal plauzibilisebb, ha oly különösen alkalmazkodni képes individuumok, tehát személyiségek felléptét vesszük fel, akik a sohasem hiányzó "véletlent" szolgálatukba hajtva, feltalálókká lesznek.
A realitáshoz való alkalmazkodással azonban a pszichoanalízis a problémának csak egyik oldalát látja megvilágítva. Azt tanítja, hogy a feltalálásoknak rendszerint nemcsak az önzésben, hanem a libidóban is van lelki gyökerük. A gyermek mozgási és foglalkozási öröme a gyúrás és fúrásnál, a vízmerés- és fecskendésnél stb., bizonyos szervi működések erotizmusából folyik, amelynek egyik átszellemülési módja éppen abban áll, hogy ezeket a működéseket a külvilágban szimbolikusan reprodukálja. Az ember ipari eszközeinek bizonyos tulajdonságai, különösen a nevük, még nyomait mutatják részben libidinózus eredetüknek. [*]
Ilyen nézetek azonban Mach-tól, aki az ember analitikus pszichológiáját nem ismeri, egész távol állnak. Hisz ő még a Hegeliánus E. Kappnak a felújítását is, aki a mechanikus szerkezeteket tudattalan szervi projekcióknak tekinti, elméncségnek nevezi, amelynek komolyan vevésétől őrizkedni kell, mert hogy "a tudományban a misztikustól mi sem lesz világosabb". Viszont Spencernek az a gondolata, hogy a mechanikai konstrukciók a szervek meghosszabbításai szerinte nem olyan képtelen.
A mi pszichoanalitikus felfogásunknak e két magyarázat egyike sem mond ellent, sőt az én nézetem szerint azok egymással sem ellentétesek. Valóban vannak primitív gépek, amik még nem szervek projekciói, hanem a külvilág egy részének a testhez kapcsolását, introjekcióját jelentik, ami által az én működési köre tágul, ilyen a bot, a kalapács. Az önműködő gépek azonban már csaknem tisztára szervek projekciói, a külvilágba vetítései: a külvilág egy részét itt emberi akarat szellemíti át és dolgoztatja az emberi kéz helyett.
E szerint az introjekciós- és a projekciós gépek - ahogy én szeretném őket nevezni - éppen nem zárják ki egymást, hanem csak két pszichikus fejlődési foknak felelnek meg a külvilág meghódítása közben. (Bizonyos gépeknek szervekkel való szembeszökő analógiája elől egyébként Mach sem tud elzárkózni teljesen.)
Mindezekkel a megjegyzésekkel a legkevésbé sem akarom Mach munkájának nagy értékét és jelentőségét kisebbíteni, e célom csupán az volt, hogy újra rámutassak arra, mily dús ismeretforrástól fosztják meg magukat tudósaink azzal, hogy nem veszik figyelembe a pszichoanalízis eredményeit. Nekünk, pszichoanalitikusoknak sincs hőbb kívánságunk, mint a pszichológiának az exakt tudományokkal való együttműködése, ahogy azt Mach ebben a művében követeli, csak azt követeljük viszont, hogy az exakt tudósok a mi pszichológiai vizsgálati módszerünket is alkalmazzák és az őket érdeklő pszichológiai problémákat ne válasszák el mesterségesen a többi lelki tartalomtól. Egyébként Mach maga is hibának tartja ha "az egyénre ható benyomások tömegéből épp csak a mechanikaiakat követik, holott a természetben, az életben, a legkülönbözőbb ösztönös és tapasztalati megismerések együtt és egymásból fejlődtek ki valaha", (és ezért ebben a munkájában nemcsak mechanikai, hanem metallurgiai, kémiai-technológiai, sőt biológiai és méregtani találmányokra is sorol fel példákat.)
Könyvének egy másik helyén azt hangsúlyozza, hogy az egész mechanika nem egyéb, mint idealizálás, absztrakció, amely a meg nem fordítható (termodinamikus) folyamatokat nem képes exakt módon ábrázolni. Ugyanazzal a pártatlansággal azonban, amivel Mach a saját szaktudományának a határait megjelöli, azt is megvallhatná magának, hogy az olyan vizsgálódás, mely csak a mechanikus képességek fejlődésével foglalkozik a többi lelki összefüggésből kiszakítva, ahogy ő mondaná: "szempontok észre nem vevése vagy mellőzése folytán szükségképpen veszít a valószínűségéből" és a valóságtól eltávolodott idealizálás kell hogy maradjon.
Machnak még csak egy kezdeményezésével szemben szeretnék állást foglalni. "A kísérleti etnográfiának kiválóan fontos segédeszköze volna - véli Mach - elszigetelt, környezetükből már legkezdetben kivont és lehetőleg magukra hagyott gyermekek megfigyelése". "Minthogy tapasztalatból tudjuk, hogy az elemi ismereteket felnőtt személyeik is a legrövidebb idő alatt pótolhatják, ennélfogva ez a kísérlet semmiképpen sem jelentene beleártást az egyén életébe, másrészt az első fejlődési szaknak a jellemre való, döntő és az egész életre irányító befolyásánál fogva elvárható, hogy ilyen eljárás - épp ellenkezőleg - az egyénben kiváló tulajdonságokat ébreszt fel és ezáltal új, nagy horderejű értékek teremtődnek."
Úgy hiszem, sikerült végre megtalálnom a legdöntőbb érvet az ellen, a poétáknál és filozófusoknál egyre visszatérő (mert az ő saját tudattalan vágyaik mélyében gyökerező) terv ellen, amely ilyen kultiváltan "Naturkind"-ek tenyésztését célozza. Egy ilyen kis ősembert nevelni azért lehetetlen, mert az újszülöttet - hogy a kultúra érintésétől tökéletesen elvonjuk - rögtön a születése után egy ősemberi családba kellene helyeznünk, mondjuk egy olyanba, amilyen az első mechanikai eszközök feltalálása előtt létezhetett. Hogy ez ma kivihetetlen, az magától értetődik. Legfeljebb valami dravida vagy délóceáni szigetlakó családtól adoptáltathatnók a gyermeket, ami viszont teljesen felesleges, mert hiszen a dravidáknak és szigetlakóknak maguknak is vannak gyermekeik, az etnográfusnak csak oda kell utaznia, hogy megfigyelje őket.
Az a gondolat pedig, hogy a gyermeket "környezet nélkül" magára hagyjuk, ésszerűtlen -, hisz soha nem élt emberi vagy akár ősemberi lény megfelelő környezet nélkül, amely a már megszerzett, ha még oly szerény kultúrával az újszülöttet meg ne ajándékozta volna. A kultúra legkezdetét megtaláljuk már állati őseinknél is -, hiszen Mach maga tulajdonít mechanikai tehetséget a majmoknak is. A kísérleti etnográfiának Machtól is ajánlott formája tehát sohasem érhetik majd tetté, nem vagyok bizonyos abban sem, vajon az így, "környezet nélkül" magára hagyott gyermek nem lenne-e imbecill. Még a tehetségnek is külső ösztönzésre van szüksége. A jungle-book-fantáziát tehát jobb, ha a költőknek engedjük át.
Mindezeknek az egyébként lényegtelen ellenvetéseknek dacára is Mach-ot, a könyvének elolvasása után, mégis pszichoanalitikusnak kell minősítenem, bármennyire tiltakozzék is talán ez ellen az "Erkenntnis und Irrtum" kritikus szerzője.
"Az érzés és értelem tudattalanul bizonyára a magunk és őseink emlékezetében gyökerezik." "Az archaisztikus ízű műremekeket a saját gyermek- és őskori érzéseink teszik oly mélyen meghatóvá." Ezek a mondatok épp így előfordulhatnának egy pszichoanalitikus tanulmányban -, bizonyára elő is fordultak már, de a pszichoanalízis az egyetlen tudomány, mely ezeknek az állításoknak az igazolására bizonyítékokat is tud felmutatni.
"Belenőve abba a kulturális stádiumba, amelybe születtünk, rövid tanulási idő alatt (a foetalis állapothoz hasonlóan) óriási munka - és fejlődési - időket futunk be..." Ha a kultúránk hirtelenül elveszne, akkor a gépeket ismét a régi sorrendben, az ősember kezdetleges ügyeskedéséből kiindulva kellene megcsinálni stb. - Mach itt, úgy látszik, zseniálisan megragadta azt a kérlelhetetlen fellebbezési útvonalat, amely a lelki életben (talán a szerves világban egyáltalán) uralkodik és amit Freund tudott először demonstrálni. Ő volt az, aki a komplikált mechanikai (és másfajta) kultúrát az emberi tudás legszebb kivirágzásaként írja le, amely azonban még ma is csak a legegyszerűbb ténykedési ösztönökben gyökerezik és csak azokból tud regenerálódni.
Ezért veszi Mach, aki eddig csak azzal a gondolati munkával foglalkozott, mely a mechanika tudományos irodalmában folyik, most már az egyszerű munkást, a gyermeket, az ősembert vizsgálódásának tárgyául, belátta, hogy az egyszerűbb körülményekbe való bepillantás "szükségképpen megelőző alapja és feltétele" a komplikált viszonyok megértésének.
Itt is párhuzamot találhatunk a pszichoanalitikusok munkatervével, akik mindig csak a gyermeki, vagy álom és betegség közben újra gyermekivé vált lelki életből igyekeznek a normális, éber ember bonyolult kulturális teljesítményeit megérteni.
Nem hagyhattam végül említés nélkül azt a szabad, antimisztikus szellemet, mely a fizikai világ e kiváló ismerőjének a művét átlengi. Mach nem fél annak a beismerésétől, hogy egy mechanizmusnak önmagában véve mozdulatlannak kellene lennie, mert csak az erő hozhat mozgást egy mechanikai rendszerbe és mint ahogy már Leibnitz is oly találóan mondta: az erő valamiképp analóg a lélekkel.
De vajon mikor fog az a fizikus, aki a mechanizmusban is megtalálja a lelket, kezet nyújtani a pszichoanalitikusnak, aki a lélekben is mechanizmusokat lát, hogy egyesült erővel dolgozzanak egy egyoldalúságtól és "idealizálás"-tól mentes világnézet felépítésén?
Jegyzetek
[+] Most szeptember utolsó napjaiban megy, azaz hogy, mire e sorok olvasó elé kerülnek, ment is már végbe itt Budapesten az Akadémia kistermében a pszichoanalitikus kongresszus, a léleknek a körül a tudománya körül, mely a bécsi Freud tanár nevéhez fűződik, s amelynek - kezdő tudomány, viharnak kitett gyenge palánta számára nagy szerencse - megvan a szerencséje, hogy ma is a mester szeme sugara alatt fejlődhetik tovább. Az itt közzétett tanulmány a Freud meglátásának egyik legkorábbi értékelőjétől, egyik leggazdagabb továbbépítőjétől s ez építés tudományos tisztaságának legszigorúbb őrétől való, aki - Ferenczi Sándor doktor - a pszichoanalízisért való magyar apostolkodásával általában apostola nálunk a művelt megértésnek. Szerk.
[*] E. Mach. Kultur u. Mechanik. Stuttgart, Verlag von W. Spemann 1915.
[*] E sorok leírása óta Ernst Mach meghalt.
[*] A szóritkítások tőlem erednek. Dr. F.
[*] H. Heller kiadása, Wien, 1913. (Magyarul most jelent meg Dick-nél.)
[*] L. továbbá Storfer munkáját: Zur Sonderstellung des Vatermordes, Sperber dolgozatait a nyelv pszichogeneziséről, Giese vizsgálatait az ősi szerszámokról, valamint Abraham-nak, Rank-nak a munkáit a mítoszok és költői alkotások keletkezéséről és Sachs-nak még nyilvánosságra nem került vizsgálatait a szántás-vetés kultúrájáról és ennek szimbolikus lecsapódásáról az emberi lélekben. A pénz iránt való érdeklődést magam próbáltam meg ondogenetikusan magyarázni.
[*] L. Freud dolgozatát: Charakter u. Analerotik, valamint már idézett munkámat a pénz iránti érdekődés ontogeneziséről.
[*] Mach-nak erről a tárgyról való véleménye, amely a libidinózus vágyakat egyáltalán nem veszi tekintetbe, épp olyan tökéletlen, mint Jungnak ezzel ellentétes túlzása, amely szerint az ipari eszközök csupán elfojtott erotikus hajlamokat akarnak reprodukálni, a tűzfúró pl. az elfojtott genitális működést. A mi véleményünk szerint - mint kifejtettük - a találmányok két forrásból, egy egoisztikusból és egy erotikusból fakadnak. El kell azonban ismerni, hogy az eszközök végső kialakulásának igen gyakran volt valamely libidinózis szervi működés a mintaképe.