A lap feldolgozottságának foka

A manchy

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A manchy
szerző: Leconte de Lisle, fordító: Vargha Gyula

Fehér ruhába, mely felhőként folyt körül,
     Manilla manchyn ülve fenn,
Jövél a városba a zöld hegyek közül,
     Minden vasárnap reggelen.

A templomban tisztán csengett a kis harang,
     Friss széltől hajlongott a nád,
S szikrázva lövelte a síkon ott alant
     A tűz-nap, arany sugarát.

Pereccel lábain, kösöntyüvel karán,
     Sárga kendővel a fején,
Két hindu vitte volt, lépkedve szaporán,
     Nádból font ágyad könnyedén.

Hajlékony testökön fehér volt a mezök,
     Ideges térdök mozgaták,
Vállokon bambuszrúd, csipőn a két kezök,
     Mentek a tó partján tovább.

Az úton alacsony kunyhók közt, hol a vén
     Kreol mind kinn ült és pipált,
Vidám feketék közt a honi dobzenén
     Az ő lábok is táncra állt.

Tamarin-illattól áradt a tiszta lég,
     S a csillogó hullámokat,
Végtelen vonalban, egészen ellepék
     A ködbe tűnő madarak.

S míg lecsüggött piros papucsából kibújt
     Rózsás lábod a manchyrul,
A letcsis-fák alatt, melyek gyümölcse úgy,
     Mint bíbor ajkad nem pirul;

S egy pompás pillangó, lebegve tétován,
     Virágnak nézve ült le rád,
Egy percre megpihent kis lábad friss haván,
     Ott hagyva rajta hímporát;

Patyolat párnádon láttam arany-hajad,
     A lebbenő függöny megett,
S az álmot tettető hosszú pillák alatt
     Sötét ametiszt szemedet.

A hegyről így jövél minden vasárnapon,
     A nagy-misére már korán,
Ifjúi kellemed díszében gazdagon,
     Hindúid lépte ritmusán.

Most te is ott pihensz, a homok ágyba lenn,
     Tengermorajtól zúgva be,
Halottaim között, kik oly drágák nekem,
     Szivem szép hajnal-álma te.