A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul/XIII. Hiányos népszerközet
szerző: Berzsenyi Dániel
XIII. Hiányos népszerközet[1]
A mezei szorgalomnak és népboldogságnak emez előszámlált és még sok elől nem számlált akadályai között egyik legbelsőbb, legágazatosb veszély az, hogy a nép igen megoszlik, magát és erejét nem egyesíti, hanem inkább minden ember különválik, mindenik magára hagyatik, s mindenik a maga gyarló esze, vagy többnyire esztelensége szerint üti-véti az emberiség legfontosabb és legnehezebb mesterségét, a mezei gazdaságot.
Pedig én azt hiszem, s teljes megfontolás után hiszem, hogy mind a mezei szorgalmat, mind az egész népboldogságot csak úgy lehetne legfőbb tetőre emelni, ha a mezei gazdaságot nem egyes gyarló emberek, hanem oly népegyesületek folytatnák, melyekben mindenkor megvolna minden, ami a mezei szorgalom legfőbb céljaihoz megkívántatik.
Mert a mezei gazdaság annyi számtalan nehézséggekkel és viszontagságokkal jár, annyi észt, pénzt, szorgalmat, tapasztalást, erőt és tudalmat kíván, hogy azt egyes emberek soha jól nem folytathatják, vagy legalább úgy nem, hogy annak igen szövevényes óraműve tartósan jól menjen, s egyedül úgy mehet az tartósan jól, ha azt oly egyesület intézi, melyben mindenkor egyiránt egyesülve vagynak mindazon erők, melyek minden nehézségek és viszontagságok meggyőzésére s a szorgalom minden céljaira megkívántatnak; az ily erők egyesülését pedig nem egyes emberben, hanem csak több emberek szövetségében lehet képzelnünk.
A mi népegyesületeink avagy faluink, csak oly hiányos szerközetűek, hogy azokban a kunyhók igenis össze vagynak ugyan tömve; de az emberek megoszlott érdekeik miatt, mégis nagyon távul vagynak egymástul, s többnyire a legközelebbi szomszédok leggyakoribb ellenségek, kik ahelyett, hogy egymásnak segédtársai volnának, inkább egymást rongálják, s ritka szerencse, ha nem egy falu lakosai között, de ha csak egy kunyhó nyomorékai között is van valami kis egyetértés.
Az ily oszlott érdekű társaság nem egyéb, mint az egymással ellenkező érdekek örökös harca, úgyhogy itt gyakran több vesződsége van a gazdának embertársaival, mint a gazdasággal. Jobb az ily céltalan szerközetnél az, midőn a mezei gazda birtoka egészen elkülönítve van egyebekétül; mert így legalább szorgalma nagyot könnyebbülvén, sokkal virágzóbb lehet egész gazdasága, mint egy rendetlen tömegben.
De még ezen jobb rendszert sem tekinthetem úgy, mint legfőbb mezei ideált, vagy legalább számtalan föltételek nélkül éppen nem. Mert ámbár az ily magányos és takaros gazdaság nagy könnyebbséggel jár; de mégis az ily gazdaság egész szerencséje is, csak egyes emberek gyarlóságaitul függvén, természet szerint igen gyarló, igen múlékony és változékony alapon áll.
Hányadik az oly boldog gazda, kinél minden megvan, ami egy főbb tökélyű szorgalomhoz megkívántatik? S ha találkozik néha ily gazda, mely rövid az ő gazdaságának virágkora, s mennyi viszontagság alá van vetve? - Míg fiatal a gazda, hibázik az ész, mihelyt pedig öregszik, hibázik az erő, s ami ezek között van, mely fölötte csekély! De ez még csak egyik oldala a számtalan oldalú dolognak: holott a gazdaság szerencséje nem kevésbé függ a gazda számtalan körülményeitül, mint magátul a gazdátul. Mert hányszor látjuk azt, hogy a legjobb gazdát, mely hamar elrontja egy hitvány feleség, egy otromba fiú, dög, tűz, víz, zsivány stb.
Ha pedig oly gyarló lábon áll még a legjobb gazda szerencséje is, mit várjunk azon nyomorult millióktul, kiken nincs is mit rontani? Ily nyomorék pedig a népnek sokkal nagyobb része, úgyhogy ha végigtekintünk egy falun, csak azt látjuk, hogy egyik házban a gazda, másikban az asszony, harmadikban pedig mindenik hibás; a negyedikben van ökör, de nincs szántó; az ötödikben van szántó, de nincs ökör; a hatodikban pedig van ugyan mind ökör, mind szántó, de még sincs kenyér, mert más számtalan-félék hibáznak.
Így majd minden háznak van valami bel- vagy külférge, mely azt teszi, hogy annyi millió földművelők között alig látunk olyakat, kik valami szerencsés körülmények által a szegénységbül kivergődnek; olyakat ellenben, kik minden hív izzadásaik mellett is, inkább elszegényednek, s ha megvénülnek, vagy koldusbotra jutnak, vagy durva gyermekeik kínzott zselléreivé nyomorodnak, fájdalom, nem keveset láthatunk!
Hogy pedig a földművelő nép szegénységének főokait leginkább a mondottakban kell keresnünk, mutatják számtalan szegény nemeseink, kik ámbár a civilizált világnak legszabadabb emberei, mégis szintoly szegények, valamint a parasztok. Ugyanazért mindezek szerint is, újra csak azt kell hinnem és mondanom, hogy a mezei szorgalmat és népboldogságot egyedül azáltal lehetne legfőbb tökélyre juttatni, ha a földművelő népet valami célirányosb egyesületekbe szerköztetnők.
Egyesülhetne némüleg az egész nemzeti erő nemzeti bank- s egyéb szorgalmi egyesületek által, melyeknek már elég példáit látjuk más bölcs nemzeteknél. Csak a kis Württembergben azok, kik a banktól fölvett pénzre öt procent fizetnek, egyszersmind lehajtják száz esztendőre a tőkét is; mert a bank csak négyet procentet számlál, s így az ötödik lefizeti az egész tőkepénzt száz esztendőre.
Mely nagy áldás volna ily jóltevő intézet gyámoltalan nemzetünknek, s mely természetes gyógyszere a köztünk förtelmeskedő uzsoráknak s más gyógytalan magyar nyavaláknak, tudják mindazok, kik nemzetünk sorsárul gondolkodni szoktak.
Egyesülhetne pedig továbbá a jobbágyság és szegény nemesség különféle tágabb és szorosabb szerközetekben; p. o. tágabb egyesületi szerközet lenne az: midőn minden falu többféle összeadásokbul és közre tett munkákbul oly köz gabona- vagy pénztárt állítana, melybül a szükségben lévőket, illendő kamat mellett segítené, s az egész tárt úgy használná, hogy az időrül időre mindenkor gyarapodna; mely szerint az ily köztár idővel annyira nevelkedhetne, hogy azáltal a nép örökre biztosítva és mentve lenne sok eddigi inségeitül.
Szorosabb népegyesület lenne az: midőn a nép annyira egyesülne, hogy az egész gazdaságot a Vének kormánya alatt egyesült erővel folytatná, melynek minden jövedelmeibül minden ember a maga közreadott pénze vagy munkája szerint venné ki részét.
Legszorosabb és legjobb egyesület lenne pedig az: midőn a nép nemcsak az egész gazdaságot közerővel űzné, de még konyhát és asztalt is közösen tartana, s azáltal magábul egy nagy háznépet formálna. Az ily egyesület nemcsak azt nyerné, hogy minden költsége képzelhetetlenül megkevesedne; nemcsak azt, hogy így majd minden asszonyt munkára fordíthatna s ezáltal az egész néperőt megkettőztetné; de nyerné még azt is, hogy így az öregek figyelme alatt folyó nyájas életbül oly patriarchalis világ fejlődne, melynél szebbet és jobbat képzelni sem lehet.
Hogy pedig az ily egyesület mind valósítható, mind pedig igen jóltevő, látjuk tapasztalásbul is. A tót parasztok között gyakran látunk oly háznépeket, melyekben önkint nagyszámú rokonság egyesülve él és az ily egyesületek gazdasága sokkal virágzóbb, mint az oly kunyhóké, melyekben egy-két ember kínlódik és tehetetlenkedik.
Amerika fölfedezésekor azok találtattak ott legcivilizáltabb népeknek, melyek egyesületekben éltek s közerővel munkálták a földet; s a legújabb utazók csudálva láták az újzeelandi nagy csinosságú földművelést, hol a nép hasonlóképpen egyesülve él, s közerővel műveli a földet.
Somogyban több példát is hallottam arra, hogy a szegény helységek nem tudván magoknak templomot építeni, fölvállalták valamely uraság aratását, s néhány nap alatt egyesült erővel annyit arattak, hogy az aratórészbül templomot építettek.
Végtelen lenne a nép ereje, ha az egyítve s mindenkor cél szerint használtatnék, és végtelen annak következménye mind gazdasági, mind erkölcsi tekintetben.
Az emberek különválva s magokra hagyatva majd leggyámoltalanabb állatjai a természetnek; egyesülve pedig urai a földnek. Vadság szaggatta és reggette külön az embereket, s a kultúrának legfőbb célja: azokat egyesíteni.
- ↑ Szerközni és szerkőzni dunai szólás, mint férkőzni, vetkőzni, mérkőzni, kendőzni stb., mely szólás minden bizonnyal jobb, mint a monotóniás szerkezni vagy éppen szerkeszni. B.D.
| ←XII. Vásárok és egyéb henyenapok | A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul XIII. Hiányos népszerközet |