A magyar nő
szerző: Vida József
Kardot kötött a jó fiu,
S csatába ment legott,
Hogy védelmezze a hazát
S az ősi szent jogot.
Mig honn a szerető anya
Magányba elvonult,
S hol könyűit nem látta szem,
Zokogva térdre hullt.
És ajka ily imára nyilt:
„Magyarok Istene!
Oltalmazd fiam életét,
Légy mindenkor vele.”
„Alázd meg a kevélyeket,
Kik törnek ellenünk;
Emeld érvényre a jogot,
Védd legszentebb ügyünk!”
Váratlan hírnök érkezik:
„Oh asszony, légy erős:
Golyó megölte jó fiad,
Halott a deli hős!”
„Irgalmas Isten! oh fiam!”...,
S ajaka néma lesz,
Szeméből könyek zápora
Patakként csergedez.
„Karddal kezében hulla el
Az ifju hősileg;
De a hon mentve, diadalt
Ül a magyar sereg.”
„De a hon mentve, mondod?” — ugy
Letörlöm könyemet.
Jó Isten, te akartad igy,
Legyen áldott neved!”