Ugrás a tartalomhoz

A magyar helyesírás szabályai/A hagyományos írásmód

A Wikiforrásból

A hagyományos írásmód

[szerkesztés]

86. Helyesírásunk bizonyos meghatározott esetekben a hagyományt követi a mai hangjelölési rendszer, a mai kiejtés, illetőleg a szóelemzés rovására.

A hagyomány érvényesülése ennél természetesen jóval szélesebb körű helyesírásunkban. A hagyomány alakította ki és őrzi betűink alakját, külön- és egybeírási szokásainkat, sőt a kiejtés és a szóelemzés elvének érvényesülését is. Hagyományos írásmódról, azaz a hagyomány elvének érvényesüléséről – a szónak szűkebb értelmében – mégis csak akkor beszélünk, ha a máig megőrzött írásmód sem a kiejtés, sem a szóelemzés elvével nem magyarázható.

87. A családnevekben általában ugyanazokkal a betűkkel jelöljük a hangokat, mint más szavainkban (pl. Csányi, Dózsa, Hunyadi, Kis, Meggyesi, Török stb.), de vannak olyan családneveink is, amelyekben megtartjuk a ma már egyébként nem használatos, régies betűket (vö. 12.,157.):

Batthyány [e.: battyányi] Hajnóczy [e.: hajnóci]
Cházár [e.: császár] Kossuth [e.: kosut]
Czetz [e: cec] Széchenyi [e.: szécsényi]
Dessewffy [e.: dezsőfi] Tartsay [e.: tarcsai]
Egressy [e.: egresi] Thököly [e.: tököli]
Georch [e.: görcs] Zichy [e.: zicsi] stb.

88. A dz-t és a dzs-t általában akkor sem kettőzzük meg, ha hosszú hangot jelölnek: bodza, madzag, edz, edző, pedz, pedzi; ma-haradzsa, bridzs; stb. A toldalékok hasonulásából eredő hosszúságot azonban ezekben a szavakban is föltüntetjük: eddzük, peddze; briddzsel (= a bridzs kártyajátékkal); stb. (Vö. 80–81., 83.)

89. Köznyelvünk hangrendszerében már nincs meg a régi ly hang, írásunk azonban megtartotta az ly [e.: ellipszilon] betűt, ezért számos szóban hagyományosan ly a j hang jele.

Az ly írására pontos szabályaink nincsenek, mert azok a szavak, amelyek ly-nal írandók, nagyon sokféle eredetűek, különböző jellegűek. Kétség esetén szótárban kell megnézni, mely szavakban írunk ly-t, melyekben j-t. Bizonyos fogódzóink mégis vannak; ezeket tartalmazzák a következő alpontok.
a) Szó kezdetén csak a lyuk szóban és toldalékos alakjaiban írunk ly-t: lyuk, lyukban, lyukból, lyukak, lyuggat, lyukad, lyukaszt, lyukas stb.
b) Ha a j hang a szó végén fordul elő, a jelölésmód tekintetében különbség mutatkozik az egy szótagú és a több szótagú szavak között.
Az egy szótagú szavak közül a következők írandók ly-nal: boly, foly(ik), hely (főnév), mély, moly, súly, süly; gally.
A névmásokban ly-nal jelöljük a j hangot: ily, ilyen, mely, amely, mily, milyen, oly, olyan, amelyik stb.
A két (vagy ennél több) szótagú szavak legnagyobb részében ly-nal jelöljük a szó végén ejtett j-t: bagoly, csekély, fogoly, harkály, kevély, kristály, mosoly, pehely, tavaly, zsindely; akadály, osztály, ragály, tartály; Gergely, Mihály, Ipoly; stb. De: lakáj, papagáj stb. – A szó végén j-vel írandó szavak között többségben vannak az aj, ej végűek: duhaj, karaj (és karéj), óhaj, olaj, robaj, sóhaj, talaj, tolvaj, zsivaj, dörej, zörej stb. De: karvaly, tavaly stb.
c) Jellegzetes szócsoportot alkotnak a lya, lye végződésű szavak: boglya, csigolya, gereblye, hülye, ibolya, korcsolya, nyavalya, pocsolya, pólya, skatulya, zsöllye stb. De: bója (vízi jelzőeszköz), cserje, héja (madár), perje (fű) stb.

90. Bár több nyelvjárásunkban és a köznyelvben is él az ún. zárt ë hang, ezt helyesírásunk nem jelöli külön betűvel, hanem hagyományosan szintén az e-vel:

ejtés: írás:
ëgyél egyél
ëgyetëm egyetem
embër ember
lëhet lehet
szerelëm szerelem
gyerëkëket gyerekeket stb.

91. Néhány szóban a hagyomány megőrizte a ma már nem érzett eredetet, illetőleg a régebbi írásformát: esd, hágcsó, hagyján, kapzsi, játszik, metsz, tetszik, mindjárt, mindnyájan, ósdi, rögtön, pünkösd stb.

A szóelemző írásmód A magyar helyesírás szabályai (A hagyományos írásmód) Az egyszerűsítő írásmód