A magyar Rousseau
szerző: Juhász Gyula
Lomnicon, amelynek büszke csúcsánál magasabbra, egészen európai magasságokba emelkedett a lelke, vasárnap fogják végre valahára megülni az első magyar nemzetgazdának, Széchenyi elődjének, Berzeviczy Gergelynek porából megéledett emlékezetét.
Kései ünnepség ez, de még nem késett el, hiszen az ünnepeltnek korai igazságai még mindig csak igazságok, álmok, utópiák, jámbor szándékok, de isten tudja, és egy magyar se tudja, hogy mikor lesznek tettekké, alkotásokká, eredményekké, szürke betűkből színes valósággá! Maga Berzeviczy Gergely még elég jól járt a szomorú körülményekhez képest: a hálás utókor szépen megköveti, megígéri, hogy jobb lesz, mint kora, viszont a saját kora nem tudta egészen letörni őt, a gazdag, független, optimista és erős lelkű sárosi urat, aki a maga splendid isolationjában, az eresz alatt nyugodtan pipázva várta, mikor derül ki felhők után a szép magyar ég? Csokonai a közöny hava és a gyűlölet jege elől kénytelen volt a kurtakocsmák borában keresni múló feledést, bánatos enyhülést, nótás vígasztalást, a szelíden kitűrő Virág Benedek éhenveszett a horatiusi arany középszer hirdetése mellett, Bolyai Farkas az őrültség körös-körül fekete éjszakájába temetkezett a magyar ugarosok elől, de Berzeviczy Gergely bölcsen, csöndesen, a többiek fölé kerülve, a többiek nemtörődömségével nem törődve írta szép sorjában a maga korszakosnak hívatott, nagy ekonómiai munkáit, egész mellékesen föltalálva a Spencertől kifejtett evolúció világtörvényét. Még Kazinczy, a szent öreg, a lelkes istenfiak barátja is elítélte őt, a kozmopolita, a ridegen tudományos, az abszolút igazságokat kereső magyar elmét. Berzeviczy Gergely kései ünneplésében is van valami sajátságos tragikum, mi több, tragikomikum: azok veszik körül ünnepi beszédekkel, koszorúkkal és egyéb hódolatokkal emlékét, akik, ha ma élne, ha ma hirdetné igazát, azon módon lenéznék, sőt üldöznék a Magyar Ekonómia íróját, mint azok, akik a maga idejében elítélték goethei világpolgárságát, reális, szigorú, senkinek nem hízelgő, mindent néven nevező gazdasági igazságait és nyugalomra, csöndre, pipázó rezignációra kárhoztatták őt, aki mozgalomra, harcra, alkotásra született.
Hiába, ő is a nagy magyar népszerűtlenek közül való volt. A reális magyar politikát akarók közül való. Az igazmondó és betört fejű magyarok közül való. Azok közül való, akiket annak idején gazmagyaroknak, pogányoknak, lázadóknak, renitenseknek, illumináltaknak hívtak, mai napság pedig átkos moderneknek, darabontoknak vagy adyendréknek.
A kétségbeesett Széchenyinek megbékélt elődje volt ő, a letört Grünwald Béla szellemi őse... Az első magyar nemzetgazda volt száz év előtt és száz év óta csak egy igazi utóda támadt: Széchenyi és ő is póruljárt vele.
Gazdasági alapon nyugvó politikát hirdetni, nálunk, száz év előtt: igazán a lehetetlenséggel határos, a prometheuszi vakmerőséggel rokon. Hiszen még ma is, a gazdasági megismerések aranykorában, Ricardo után, Marx után, még ma is meg kell nézni például a magyar történelem tanítását a középiskolában és egyetemen egyaránt, a gazdasági erők milyen szuverén tudni nem akarásával történik az.
Azt gondolják még mindig, hogy a korok gazdasági állapotainak helyes megismerése, a gazdasági fejlődés meglátása a hazafiúi érzés rovására megy, holott az igazság az, hogy éppen a gazdasági törvények ismeretének negligálása később, az életben nagyon szomorúan bosszulja meg magát, amire példa mindennap száz akad. Nálunk két politikának gyászosan egyenlőtlen küzdelmét mutatják a magyar századok: a meddő gravaminális, sérelmi politikának öntudatos és az önkénytelen, ösztönszerű, többnyire tudattalan, de egyre tudatosabbá váló gazdasági igazságoknak, erőfeszítéseknek küzdelmét.
A jelszavak harcát jelszavak és néha a gazdasági kényszerűségek ellenében! Amikor Bakócz Tamás Dózsáékat keresztes hadba küldte a török ellen, ez arra való volt, hogy elterelje a vérig nyúzott misera plebs contribuens figyelmét a saját gazdasági nyomorúságától, és egy jelszó kimondásával fölmentse a tétlen oligarchiát a nemzeti kötelesség alól. Mikor azután a vérig sértett székely nemes Dózsa hadait nem a még messze veszteglő idegenre, hanem a benső, a gazdasági ellenségre vitte, ez egy öntudatlan gazdasági erőnek, öntudatra ébredő elemi kitörése volt. Hogy ez a belső ellenség mily veszedelmes ellenség, azt nemsokára megmutatta Mohács, ahol a magyarság a Zápolyák gazsága miatt elvérzett, majdnem mindörökre!
Az uralkodó nemzetre kényelmetlen, de szükségszerű gazdasági törvényszerűségek felismerése és hirdetése miatt volt népszerűtlen és lehetetlen ember ez a Berzeviczy Gergely. Bezzeg, ha nemesi előjogokat kodifikált volna, mint Werbőczy, ha nemzeti hiúságukat legyezgette volna, mint Kisfaludy Sándor, akkor nagyság lett volna korában, és már szobra állana régen. Míg azonban Berzeviczy Gergely azt fejtegette a magyarnak, hogy szegény a nép, és nincsen ipara, kereskedelme, addig a magyar szalmaláng égig lobogott, a magyar viselet vígan virult egészen addig, amíg az egész ideális lendületet meg nem fojtotta Ferenc császár szentszövetséges gazdasági politikája.
És a díszruhás magyar csak ekkor látta, hogy megint az ingét kérik tőle, és neki oda kell adnia, mert különben erőszakkal veszik el tőle. És ez így ment tovább. Mikor a legnagyobb magyar megírta a Hitelt, Világot és Stádiumot, amely "nem könyv mely bölcsel és tanít, de a lét és nemlét közti határon egekbe nyúló hármas piramid", akkor a Zajtai Istvánok és Baczúr Gazsik fidibuszt csináltak ezekből a piramidokból, és ezen a máglyán szerették volna szépen elégetni magát a könyvek szerzőjét is.
Holott az urak, akik in effigie elégették a Hitel, Világ és Stádium íróját, nem vették észre, hogy éppen az a helyes gazdasági politika, hogy éppen az segít rajtuk és az menti meg a magyarság ügyét, ha a robotos és jogtalan népet is beleviszik az alkotmány sáncaiba új erő gyanánt, amely védi őket, amely velük karöltve, örömest áldozza vérét és életét a kényszerű nemzeti küzdelemben.
És ma, amikor már szabad és lehet, sőt illik is ünnepelni a lomnici magányos embert, a sárosi Rousseau-t, aki okosabban látott Rousseau-nál, vajon az ünneplők milyen alkotásokkal és milyen eredményekkel dicsekedhetnek az ünnepelt szellemének?
Hol vannak a magyar ekonómia új héroszai, új írói és alkotói? Hol vannak? Hol van a reális magyar gazdasági politika, hol van Berzeviczy Gergely, hol van Széchenyi István igazságainak megvalósítása, továbbá hol vannak az új igazságok, az új eredmények, az új diadalok? Hol vannak? Talán a magyar imperializmus meddő, tudománytalan és levegőben lógó gondolata? Talán a Zselénszky Róbertek gazdasági politikája? Talán a nemzeti küzdelem eredményei? Mind olyan meddő kérdések, amelyekre jobb, ha nem felelnek ma azok, akik ünnepelni fognak Lomnicon. Mind olyan kérdések, amelyekre a tudomány hideg nyugalmával, az igazság kemény erejével megfelelt száz esztendő előtt az első és még mindig be nem érkezett magyar nemzetgazda: Berzeviczy Gergely.