A madarász

A madarász
szerző: Guy de Maupassant, fordító: Kosztolányi Dezső

Ha a virág kelyhét kinyitja,
   Ámor siet a rétre ki.
Kutat a síkon, a csalitba,
és este a kicsiny kalitka
   bús rabmadárral van teli.

Veti a hálót, bajt idéz fel,
   hogy eltünik a hűvös est,
lépvesszőt rak ki, fondor ésszel,
hogy még nagyobb legyen a kényszer,
   rászórja a zabot, kölest.

Sövények rejtekébe bújik,
   a csermelyek partján riog,
harasztra kúszik s félve búj itt,
és les, mikor jön ki az útig
   a rebbenő madárfiók.

Örökzöldből, friss gyöngyvirágból,
   van a hálón viráglepel,
galagonyát fon rája máskor,
és hull belé, akár a zápor,
   pintyőke, csíz, sok-sok ezer.

Zöld fűzfaágból, rozmarinbul
   hajlít kelepcét olykoron.
És a mező határain túl
halk csendesen keresni indul,
   van-e madár a magokon?

Sietve rebben a madárka,
   ujjongva és kábulva lép,
ártatlanul néz félve-várva,
megcsípi a magot az árva,
   s már ott ragad lábán a lép.

S Ámor kacagva viszi vissza,
   a zsákmányt el nem engedi
a síkokon és a csalitba,
ha este a kicsiny kalitka
   bús rabmadárral van teli.