A művészet
Babits Mihálynak
Úgy! szebb a mű, ha büszke
Formából kél elő,
Küzdve:
Vers, márvány, drágakő!
Ne kösd a lépted gúzsba,
De szigorún vezesd
Oh Múzsa:
Kothurnust ölts, feszest!
Fúj! ütemek lapossa!
Mint nagy papucs lötyög,
Tapossa
Száz kényelmes bütyök!
Oh szobrász! kezed újja
A sárt, mely lomha, lágy,
Ne gyúrja,
Ha szebbre leng a vágy!
Zord márványt kalapácsozz!
Minőt Carrara fejt
S Párosz:
Szűz kontúrt méhe rejt!
Vagy büszke vágyad vonzza
Syracusa becses
Bronza:
Kevély rajzú s kecses!
Vagy finom gondú kézzel
Vésvén agát szivét,
Igézd fel
Apolló arc-ivét!
Festő! vízzel ne fess te!
A halk szín is mohón
Tüzesre
Izzék, émail-kohón!
Szirént fess: testén tarka
Szeszéllyel csapkod át
Kék farka, -
S száz címerrajz-csodát!
Fesd, hármas dicsgerezddel
A Szűzet s gyermekét
S kereszttel
A bűnös földtekét!
Elomlunk. - Gőggel állván
Csak egy: a Mű, - örök!
A márvány
Arc él a rom között!
S ha régi, földbe rejtett
Vak érmet lel a pór:
Felejtett
Császárról hull a por...
Az istenek is halnak,
De híre sohse vész
A dalnak,
Előbb lesz rongy az érc!
Mintázz, Csiszolj, faragj hát,
Hogy álmod lebbenő
Alakját
Lengje a lomha kő!